Frissen

Örömmel értesitem kedves látogatóimat, hogy megújjult honlapunk immár áttekinthetőbb és ,,csinosabb,, a korábbinál és még fejlesztés alatt van. Hamarosan felkerül a honlapra EGYÉB szolgáltatásaink felsorolás, a TV Club hirei. Kellemes időtöltést kivánunk

William Kosaras
KMTV producer

A hatalom

Napok óta azon gondolkodom, hogy mitől van az, hogy a hatalom megrészegit? Nem tudom. Először azt gondoltam műveltség kérdése az egész, de azonnal felmentést kellett adnom, hisz számtalan okos, kultúrált embert ismerünk a történelem folyamán, akik ennek ellenére nem tudtak ,,bánni,, a hatalommal. Talán azért mert a hatalom komplikáltab, mint a 3.14/alfa.
Szóval hatalom. Ahogy elnéztem a volt iskolaigazgatómat - kis gonosz törpe volt - mindig azon gondolkodtam, miért jár mogyorófa vesszővel? Vajon fél tőlünk vagy csak arra támaszkodik? Mai hatalomgyakorló ismerőseim már késsel járnak - ki tudja mire lesz jó egy ilyen bicsak - és határozottan határozottak. Egyszer a Szendrő Józsi bácsi tartott egy irodalmi estet a Rátkay Clubba - Zsir egy kis savanyúval - a Latinovits Zoli ült mellettem és áhitattal néztük a dirit. A diri kicsit fulladt is meg pösze is volt és nagyon szellemes. Az ellene beérkezett feljelentésekből tallózott. A pécsi feljelentésében az állt, hogy ,,mi, Baranya megyei dolgozók tiltakozunk az ellen, hogy a pécsi szinháznak egy ilyen, már küllemében is kapitalista igazgatója van, aki grófokat, bárókat futatt a szinpadon.... itt a Titó a láncos kutya szomszédságában...,, Ekkorra már a Latinovits lilára verte a combomat és úgy röhögtünk, majd bele gebedtünk.
De másnap a diri diri volt és minden utasitását végrehajtottuk. Tudott bánni a hatalmával.
Most konfliktusom van. Nem értem, hogy az ismerősöm aki szintén hatalomgyakorló, miért nem érti meg, hogy pitiáner módszerei vannak és sajnálatraméltó. De sebaj, majd csak tovább forog a világ.

Egy medal

Az én generációm sietett megszületni, hogy nehogy lekésse a II.Világháborut. Hamar megtanultunk félni és ma is az orrunkban hordjuk az óvóhelyek áporodott levegőjének a szagát. Az én generációm sorba állt, húsért, zsirért, kenyérért... Az én generációm megtanulta a Mint a mókus fenn a fánt és az én generációm már lőtt 1956-ban. Az én generációm meritett a nagykondérból amit gulyáskommunizmusnak hivtak.
Az én generációból sokan voltunk, akik egy nylon szatyorral újrakezdték az életüket és hamar megtanulták a kirakatokba tett ,,Diswasher Wanted ,, tábla mit jelent.
Az én generációm ma is gyorsan eszik, az én generációm megtanult könnyezni bánatában is és örömében is. Ma is itt is az én generációm a legaktivabb és őrzi nyelvét, kultúráját és ehhez voltam én a Nemecsek... Tettem a dolgom.
Ezen az úton az ember termeli az ellenségeit. Ohatatlanul valakiknek az útjába kerül, mások meg irigyek a másik sikerére. Nekem van ebből is abból is. Cipelem magammal. Rosszul esik, de nem haragszom még azokra se akik szándékosan rugtak belém. Azt a csomagot ők vigyék, nekem elég a magamé.
Májusban bajban voltam. Nagy bajban. Kórházba kerültem és 2 napig kómában feküdtem és amikor kinyitottam a szemem feleségem mosolygós tekintetét láttam és ott állt az ágyamnál a fiam. Nem értettem mi történt velem, hisz semmire nem emlékeztem. Le voltam kötözve, beszélni nem tudtam. A fiammal azonnal megértettem magam. A szemünkkel beszélgettünk. Megértette, hogy szabaditsák ki a kezemet és adjanak papirt irni akarok, ha már beszélni nem tudok. Az első mondat amit leirtam: Levittétek a videotapet a TV állomásra? Köszönöm Önöknek az elismerést. Ennek a jelvénynek tűje van amivel feltűzhető. Nekem az Önök elismerése a tű, ami tartja az életemet. Köszönöm.

FALUDY

Tudtam, hogy haza kellene mennem. Az orvos nem engedett. Igy nem egyszerű most ,,beszélgetni,, Veled, hisz már nem válaszolsz, ami korábban nem volt jellemző találkozásainkra. Ma köszönnöm kell, mindent, mindenért köszönetet kellene mondanom, amit Tőled kaptam.
Polgár-pukkasztó egyéniséged mindig lenyűgözött, ismereteid behatárolhatatlan tárháza pedig nyitva állt nekünk, a csibéidnek, akik körülültünk és hallgattunk és figyeltünk Rád. Egyedül vigyázni nem tudtunk Rád, azt soha nem hagytad.
Amikor 1975-ben megismertelek Torontóban, egy korszak érkezett az életembe, egy korrepetitor aki attól kezdve foltozgattad lyukas műveltségünket. Lekötelező volt a bizalmad, amit egy naiv kisfiú egyszerűségével lövelted felénk. S most elmentél...
Amikor a Kibédy Ervin itt volt nálam, úgy a 80-as évek közepén egyetlen dolgot kért tőlem: Vigyél fel a Faludyhoz! Jó barátom volt az Ervin, nagyszerűen verselt, azt hittem a verseit fogja megmutatni. De nem azokat szerényen elhallgatta. Két dolog miatt kérte: tudta, hogy vannak madaraid - ami közös hobbytok volt - és csak egyszerűen látni akart. Igen, csak látni. Megismerni azt az embert aki egész ifjúságunkban, akár egész életünkben maga volt a misztikum. A betiltott, a mumus, a zseni, aki nincs avagy nem is tudjuk hol van. S egyszercsak előkerül s ugyanolyan hús vér mint mindenki más, csak egy kicsit azért mégis más. S ez a másság volt a misztikum lényege.
Faludy György a Villion forditó költő, kinek a verseit egy rendszer letagadta, betiltotta.
Drága Gyurikám Isten Veled! Ha hazamegyek már csak egy virággal a kezemben állhatok sirhantod előtt. De búcsúzni nem tudok és nem is akarok.
Hogy is van a Western Ausztrália cimű versedben?
De azt a hattyut elviszem haza!

Könnyezem, vagy csak füst szállt a szemembe... nem tudom....

Egy ideje szemorvoshoz is járok. Sajnos lassan minden romlik, kopik, remélem a memóriám nem. Bár ki tudja? Igen volt egy retina, majd egy katarak operációm, a jobb szememen és bizony néha-néha alig látok. Szar érzés. Homályos a világ, nincsennek konturjai, hamvassága eltünt avagy csak én nem látom. S néha könnyezik a szemem. A napokban egy könnycsepp esett a keyboardomra. Milyen érdekes, valaha a szerelmes levelekre szokott könnycsepp esni és elmaszolta a tintát. A keyboardot nem tudja elmaszatolni, legfeljebb tisztább lesz.
De mi a nyavalya történt velem, hogy csak úgy kicsöppent egy könnycsepp? Szentimentális öregúr lettem? Már a humorom is cserben hagy? Talán nem, de ez nem humor, ez a szomorúság könnye volt.
Van egy bohóc gyüjteményem és a könyvespolcomról már egy fióknyi könyvet kiszoritottak a bohócok. Velük néha elbeszélgetek, sőt most átköltöztetem őket a dolgozószobámból a studióba, költséget nem kimélve polcot vettem nekik. A zöme zenebohóc, valamilyen hangszerrel. S milyen érdekes majdnem mindegyiknek olyan szomorú arca van. Talán az a kis kéksapkás mosolyog egyedül aki teljesen olyan mint kedvenc ruszki bohócom Popov. Popovval a budapesti arénában találkoztam és betegre nevettem magam rajta. Fantasztikus szemei voltak. Huncut szemei. S egyszer láttam, hogy könnyezett. Talán én is ezért könnyeztem mert Popov.... hülyeség, nincs nekünk annyira erős rokonságunk. Persze egy pillanatig sem tiltakoznék. Akkor mi bajom?
Már korábban irtam, hogy mennyire zavar, hogy életem legnagyobb átélt, megélt élménye az 56-os forradalom - amiről eddig szentűl azt hittem csak az enyém - most meghurcoltatik. Csúnyán meghurcoltatik. Megmászatik. Mint a csúszó-mászók hemzsegnek alatta fölötte mellette és viszik, kitagadnak a nevében, befogadnak a nevében, hazudnak a nevében és érte és mellette és bele. Bele a valóságba. Olyan lett mint pár éve a kokárda. Lelopták a mellünkről avatatlan kezek. Konfliktusgerjesztő lett a kokárda. Az összetartozás az együvé tartozás szimbóluma szeparátor lett, kitaszitó lett. Mi történik a világnak azon a felén, ahova a Teremtő berajzolta szülőhazámat? Kik ezek az emberek?
Én nem megyek veled ünnepelni. Én meg Veled nem megyek ünnepelni. Én meg nem is ünnepelek csak gyülölködöm, mert ma ez a módi! Elveszem az ünnepedet. Neked nem jár. Csak az enyém.
S a világ meg csak bámul és nem érti, hogy ez a mongoloid magyar miért maradt Ázsiában, miért nem költözik már Európába ha egyszer 1000 éve ott lakik?
S nem tudtam megmagyarázni magamnak és azt hiszem akkor, csak akkor lehetett - pedig hogy kérkedtem, hogy a memóriámmal semmi baj - hogy kiesett az a könnycsepp a keyboardomra.
Segitesz letörölni?

Meséim...

A feleségemnek mesélgetek néha és azon kapom magamat, hogy tudok neki még újat mondani. Pontosan vannak még az életemnek olyan ,,történései,, amelyeknek a mesékbe öntése eddig elmaradt. De persze ennek meg van a maga veszélye, hisz az ember nem mindenre emlékszik vissza. S ez bizony a korai avagy a kései szenilitás letagadhatatlan jele. De most ennél is nagyobb a baj: van amire egyáltalán nem emlékszem.
A bátyám Ausztráliában él – aki csak azért a bátyám, mert neki sem volt testvére, na meg nekem sem, de unokatestvérek voltunk s igy az unoka jelzőt előszerettel hagytuk el – s 37 év után találkoztunk újra. Hát persze volt öröm és boldogság egy-két napig, majd jöttek a csendes hétköznapok, amikor elkezdtünk – immár együtt – emlékezni. Mit ad Isten, amikor odaértem, hogy emlékszel Pista amikor disznóölősdit játszottunk s Te beküldtél engem a nagypapa szalmakazaljába, s hogy megperzseld a ,,disznót,, rámgyujtottadd a kazlat s erre leégett majd a fél falú? Csak nézett bambán és tekerte a fejét. De arra csak emlékszel, hogy elvitt bennünket az árviz anyám teknőjében ülve és a tűzoltók vettek le bennünket a fűzfa tetejéről... Na idefigyelj Öcsköos, mosasd ki a memóriádat.... Semmire nem emlékezett. Napokig a hatása alatt voltam. Meghülyült vagy netán én hülyültem meg? Erre mesélt. Semmire nem emlékztem...
Most napokig vendégem volt a húgom Pestről – aki csak azért a húgom, mert neki sem volt testvére, na meg nekem sem, de unokatestvérek vagyunk s igy az unoka jelzőt előszeretettel hagytuk el – aki gyermekorvos és mindössze 2 évvel fiatalabb nálam. Nagy volt a boldogság, hisz hozta a New Yorkban élő fiát, illetve ő hozta a hugomat a sógoromat, a feleségét és a 3 gyönyörű kislányát. Boldogan játszottam a nagypapát nagybácsi-i minőségemben és közben azért a húgommal csak elkezdtünk mesélni. Kivételesen ő kezdte. Emlékészel – mondta, s ebben a pillanatban belémvillant, jaj gondoltam - amikor a Mariska esküvője volt és mi vittük a fátylat és a Te ötleted volt, hogy a sarkát a fátyolnak amelyikből az egyik sarok volt a Tied a másik az enyém, először csak elkezdtük öszzegöngyölni, majd elrágtuk és az esküvő végére már egy nagy darab hiányzott belőle? Furcsán nézhettem rá, mert mosolyogva kérdezte, nem emlékszel? Na most mit mondjak neki. Ez is kezdi. Még arra sem emlékeztem, hogy egyáltalán a Mariskának volt esküvője, nem arra hogy én ott lettem volna...
És ha azt hiszi a nyájas Olvasó, hogy a kálváriám ezzel véget ért, téved.Kaptam egy olvasói levelet, amiben úgy rámpirit a levéliró, hogy csak na. Valahol egy könnyelmű pillanatomban azt irtam, hogy ha az ember eltölt 35 évet Kanadában... stb. Na erre a levéliró: korábban azt olvastam, hogy 1974-be jött Kanadába, az nem 35 év. Persze nem irta akkor mennyi, igy már magamban sem bizva, fogtam a számitógépet és kivontam a 2007-ből az 1974-et és kérem valóban csak 33. Most itt állok ezzel a nyomorult 2 évvel amivel nem tudok elszámolni. Persze a levéliróm ennyivel nem érte be, nem volt elég neki a nagy leleplezés öröme, hanem azonnal a zsebembe is belenézett, hogy miből mentem én koszos kis amerikai katona Spanyolországba? Na ezt nem részletezem, de rájöttem valamire, csak ficktiont szabad irni, abból nem lehet baj...

Nem élet az élet távkapcsoló nélkül...

Napok óta rossz a távkapcsolónk. Magyarul: nem nézünk TV-t. Milyen érdekes, ma már képtelen vagyok arra, ami hosszú éveken át természetes volt, hogy felálljak és átkapcsoljam a TV-t egy másik csatornára. Nem én! Inkább nem nézem! Aminek még meg is van az a haszna, hogy a feleségem nem förmed rám, hogy: “apukám, ha alszol, akkor vedd le az ujjadat a kapcsolóról...” Való igaz, két specialitásom van; az egyik, ha a TV elõtt alszom el, akkor valóban a mutató ujjammal nyomom a csatornaváltó gombot és úgy megy körbe-körbe a TV-mûsor, mintha ringlispíl lenne, s leginkább a 18 éven felüli csatornákon akad el, amire meg nem vagyunk elõfizetve (nem is értem miért nem?), ahol kép nincs, csak szexi hang, na meg idõnként egy-egy pillanatra összeáll a kép valami malackodást mutatva. Ettõl izgalmas. A másik mutatványom a komputeremen történik, szintén elalvásból kifolyólag. Nagyon érdekes, amikor felébredek és konstatálom, hogy immár 43 oldal k betût írtam le, mert el nem engedem azt a nyamvadt billentyût! Hogy miért épp a k betût nyomom az esetek 90%-ában? — ez még kivizsgálás tárgyát képezi. De nagyon megható, csak próbálja ki kedves Olvasóm, milyen egy oldal, amikor nincs más rajta, csak k betû. De menjünk csak vissza a TV-hez! Nagyszerû TV-készülékem van. Igazán nem lehet azt mondani, hogy valami vacak. Kérem, ez egy békebeli Sony, a maga 36 inchével és ezzel a bizonyos rossz kapcsolóval. Már többször írtam a feleségemrõl, bár mindig nagyon nehéz róla írnom, mert mostanában nagyon sértõdõs, és már ott tartunk, hogy néha kikéri magának. Ekkor aztán zavarban vagyok, mert nem tudom, mit kell egy ilyen helyzetben csinálni. Ha nem adom ki neki, akkor minek kéri, ha meg kiadom neki, akkor halálosan megsértõdik. Ki tud eligazodni a nõkön? Na most kérem, sértõdés ide, sértõdés oda, a feleségemre mindent lehet mondani, de azt, hogy technikai zseni lenne, azt valahogy nem. De most kapaszkodjanak meg: a TV-kapcsolót meg tudja szerelni. Én nem! Õ igen! Bevallom Önöknek — még szerencse, hogy a feleségem nem olvassa a lapomat, így soha nem tudja meg —, hogy ilyenkor kiver a fekete irigység! Cérnát befûzni, azt nem?! — Rossz a szemem, fûzd be nekem, stb... De a TV-kapcsolót megjavítani? — azt igen! Nagyon rafináltan csinálja, csak tudnám, hogyan? Persze, az még külön egy dolog, hogy azóta nem láttam egy hírmûsort, már lassan nem is emlékszem arra, hogy néz ki a Larry King. Bezzeg látom minden este a Laci Macit, valami szerzetest, aki koldul — feleségem szerint olyan szép orgánuma van, na meg közben addig köszörüli az orgánumát, amíg összetarhál pár ezer dollárt ilyen hithû TV-kapcsoló-szerelõktõl, mint a nejem. De ha békességet akarok, akkor türelmesen kivárom, amíg a Mama elalszik és akkor... nem tudok átváltani másik csatornára és elmegyek lefeküdni. Ez így megy már hetek óta. Szinte semmi hír nem jut el hozzám. Azóta fogalmam sincs, hogy ez a milliomos arab gyerek, aki felrobbantotta a kenyai amerikai nagykövetséget merre bujkál. Ki van nyerõben, Clintonné vagy az a kis fekete fiú, hogy a Elmud visszaadta-e már a Golant, vagy hogy az Orbán Viktor kifogta-e a halakat a Tiszából? Itt állok TV-kapcsoló nélkül, de bevallom, nyugodtabb vagyok. Rájöttem: nem kell mindig mindenre odafigyelni. Mindig látom magam elõtt anyai nagyapámat, aki, azt hiszem, egy életet leélt egy Nagypáli nevû faluban. A legmesszebb Egervárra ment el a heti vásárra. Hol eladta a lovait, hol másikat vett helyettük. A hegyi szõlõ volt a Fittness Centere, minden nap húzott párat a présgépen, gyalog ment a szõlõhegyre, meg vissza is. A korpát a teheneknek adta, de friss tojásból készült rántottája gyarapította az akkor még ismeretlen koleszterolszintjét és egy darab libacombot friss kenyérrel, újhagymával elpusztított, leöntötte egy-két pohár saját borral... 96 éves korában csak szép lassan lecsúszott a pince elõtti tuskóról és csak annyit mondott: Isten veletek! Neki nem volt TV-kapcsolója, de mindent tudott a világról, ami neki fontos volt. Mindent. Egyszer elvitt a rétre, lehettem 8-9 éves. Este volt. Apró, kék lángok égtek itt-ott. A parasztok azt mondják, hogy ez a lidérc, fiam. Ne hidd el nekik. Ez gáz, ami a tõzegbõl jön ki és a melegtõl így nyaranta belobban. Érted? És nem volt TV-kapcsolója!