Kék Tó

A Kanadai Magyar Televizió fennállása óta először jelentkezett egy hatrészes sorozattal, amelyik rólunk szól. Mondom én aki összetettem. Érdekes volt ez a 12 hét (minden második héten ment a Kék Tó) volt aki azzal telefonált, hogy mondja Pufikám, honnan ismer bennünket, ez a mi sztorink. Voltak akik a szereplők közül ismertek fel egyeseket, voltak akik bátor dolognak tartották, hogy bele mertünk vágni. De voltak akik ,,nem ezt várták.,, Hanem mit?
Az egyik kedves törzsnézőnk - aki a gyerekét is büszke magyarrá szeretné nevelni, elégedetlen volt. Ő olyan mesebeli figurákat várt akik minta magyarok, minta figurák és csak a jóban testesülnek meg. Érdekes volt a véleményük.
Pedig ebben a történetben nincs semmi kitalálva. Ez az ellesett pillnatok mozija. Hogy szebbnek, jobbnak szerettek volna egyesek bennünket látni még meg is értem, de a hitelesség fontosab volt ennél.
Valakinek felemlitém István királyt, dicsőségünket, államalapitó királyunkat. Koppány a megmondhatója mennyi vér folyt, mennyi áldozatot szedett amig Istvánból végül is Szent István lett. De mondhatnám Mátyás királyt is, aki szintén rendesen ,,rendett,, tett e honban. Volt e valami tiszta. Igen, talán az 1848-as forradalom. Talán az volt a legtisztább forradalom. Nem szedte áldozatait, valójában dicsőséget hozott Hazánkra.
Ami az első Világháború útán következett - benne a zsidóüldözéssel, - a magyar történelem egyik legsötétebb korszaka. Ezt tetőzte be a kommunizmus.
Azt gondolom nem kellene félni megmutatni igazi arcunkat. A Kék Tóban sok tipikus disszidens figura vonul fel. Sok életigazság hangzik el: az emigráció nem más mint apró kis hazugságaink összessége. Talán nem? Néha azt szoktam mondani, ha ennyi hős lett volna 56-ban otthon akkor az oroszok még mindig Záhonynál várnák a bebocsájtást.
,,Végig sirtam a mai adást. Kérem gratulálunk... Soha nem hittem, hoogy valaki ilyen közelről ismer... Köszönjük a munkájukat,,. Mi meg a támogatást.

Megjött az unokám!

Sidney - ma 7 hónapos. A lányom ajándéka. Már mindenki látta, csak én nem. Most ismerkedünk.

Nem lehet nem felnőttként kezelni. Ugyanis még nem válaszol szóban, de arckifejezéseiben ott van a véleménye, szeretete, mérge, rafinériája, s már nő. Már hordja azokat a tipikusan női jegyeket, amellyel a tudomásomra adja, hogy ő a gyengéb nem. A fején két csodálatosan szép szem fogad, ha ránézel. Hihetetlen, ez a continuitás. Az apja szeme kék. Szép kék. Nemcsak egy kékeske, de kék. A mérete a Mami hatalmas szemei, kopirozva. A szája az apja, meg a haja, a bája az anyja. Pontosan tudja, mit mivel ér el. De nemcsak tudja, használja is.

Én már nehezen utazom. A lányom elhozta nekem. Igaz a családból már mindenki látta. Nejem, a Nagymami már a viszontlátás puszijával gazdagabb.

Anyás. Hát persze. Kapcsolatuk ugyan az anyaméhben kezdődött, de 7 hónapja is a mindennapjaik egymás ölelésében tellik el.

A lányom boldog. Nagyon boldog. Az én boldogságom, hogy ő boldog. Nagyszerű Mama lett. Igen a mi vagabund lányunk dédelgető, gondoskodó Mama lett.

Az idő rohan. Sidney már feláll. 7 kg. Olyan mint egy sószsák. Ha igy rohan az idő mindjárt visszakérdez, Granpa te mikor voltál gyerek? Nem tudom, de most újra az vagyok. Köszönöm Neked Sidneykém. I love You!