MAGYAR

2006. augusztus 02.
Magyar. Hat betű. Egy nép. Sok népből egy. Magyarság. Magyarország. Milyen érdekesen ölelnek át ezek a fogalmak. Egyszer bekiabáltak nekem, hogy ,,kérjen bocsánatot a magyarságtól,,. Zavarba jöttem. Na nem a bekiabáló követelésétől, hisz a demagógia minden hangszinét közvetitette a követelés, hanem: mi az hogy a magyarságtól?
Ki a magyarság? A bekiabáló? A magyarság egy fogalom, amit eddigi életem folyamán megéltem. Hivalkodás nélkül. Nem a kabátom hajtókáján hordtam a magyarságomat, hanem aszerint éltem, tevőleges voltam a magyarságom megélésében. Mindig tudtam, hogy ennek a kis népnek a tagja vagyok, akit köteleznek az elődök eredményei, akinek a tetteiben felfedezhető legyen a kontinuitás. S akkor jön egy úr, aki bekiabál. Zavarban voltam. Ugylátszik hiába az igyekezet az igyekezet üzenet értéke elveszett. Persze az is lehet, hogy csak ehhez az úrhoz nem talált el. Igen, azt gondolom, hogy most járok közel az igazsághoz.
Itt, a nyugaton élő magyarok között valami furcsa csigaház kövesedett ki. A szabadság kinálta szeparáció megcsinálta a maga szigorú rendjét. Kezdetben - amikor még nagyobb az egymásrautaltság – melegebb a közös akol. S aztán az értelmiség lassan felszivódik, a már elinditott szervezetek – mint pl a Kossuth Betegsegélyező stb – magukra maradnak és ügyeskedő önkinevezte ,,újelit,, bekebelez, lefölöz, félreállit és lassan még a jobbizlésű egyszerű emberek is elmaradnak. Marad a kolonc és elindul a marakodás.
De hogyne indulna el, amikor addig elképzelhetetlen helyzetek alakulnak ki. A József Attila megénekelte ,,kitántorgott nemzedék,, zömében cselédekből, zsellérekből állt. Valójában ,,csak,, vendégmunkásnak jöttek, de jött a háború, itt biztosnságosabb volt. Paraszti ösztönökkel megáldott magyarjaink földet vettek, gyarapodtak. Nem volt OHIP ők alakitották a Kossuth Betegsegélyzőt, az alaptőkét befektették, minden magyarlakta faluban iskolát, templomot, Magyar házat épitettek. A háború alatt jöttek a volt földesúrak, katonatisztek, csendőrök, akik közül többeknek azok a cselédből, zsellérből lett parasztok adtak munkát, akiknél ők korábban cselédek voltak, vagy akiket tizedbe hajtottak aratni, szántani, vetni az ,,uraság,, földjére a csendőrök… Sok választás nem volt. Új rend van. Kellettek a ,,munkások,, a dohányföldekre.
Ma nagyon büszkék vagyunk a ,,világ legnagyobb Magyar Házára,, de kevesen tudják, hogy a College Street-I kis Magyar Ház, amelynek az eladása volt az alapja a mai Magyar Ház megvételének, szintén az ,,öregkommunisták,, fillérjeiből vétetett.
Öregkommunisták. Történelmi helyzetüknél fogva ez a zsellér-cseléd réteg baloldali volt. De messze nem ideológia alapon, hanem a sors ezt osztotta ki nekik. A kommunizmushoz semi közük nem volt, csak igy sokkal könnyebb volt megtörni őket, kiközösiteni őket, hisz meddig lehetett eltűrni, hogy a cselédemnél legyek cseléd?
Egyszer felléptem Niagara Fallson a Kossuth Házban. Béres Gábor aki akkor a főnököm volt a Budapest Tavernban azt mondta: Na figyelj, akkor vasárnap megyünk fellépni az ,,öregkommunistákhoz,,. Kimondhatatlanul felcsigázta kiváncsiságomat a dolog. Kik azok az öregkommunisták? Lement a műsor, lelültem vacsorázni az öregek közé, amikor a szemben ülő Kovács bácsi Vellandról, azt mondja: Nagy marhaságokat tud maga ember. Hallom nem régen jött az óhazából. Én most 50 év után hazamegyek, mondja azok a kommunisták vissza engednek engem ide? Elkezdtem nevetni. Mit nevet, - kérdezte? Kovács bácsi, ezt miért tőlem kérdezi, hisz én úgy jöttem ide, hogy maguk az öregkommunisták…. Ki mondta, agyonverem…. Sziporkázott az öreg. Hát körülbelül ennyire voltak megalapozottak ezek a vádak ezekkel a tisztességes, őszinte magyar parasztokkal szemben.
Komoly vagyonukat, ügyeskedő emberek elpocsékolták. A pickeringi campingben volt egy versenyuszoda, hozzá vagy 20 kabin. Ember nincs aki megtudná mondani hova lett, pedig 1975-ben még megvolt. De sok ilyen ingatlan veszett el a Berkely Street-I irodaház, a Niagara Fallsi Kossuth Ház, nem tudom mi lett a Vellandi vagyonnal és ez csak a környék…
Ma is vannak köztünk olyan másodgenerációs emberek, akik ennek a csoportnak az ösztöndijával végeztek egyetemet, s vannak olyanok is akik emlékeznek arra amikor az öregeket már nem engedték be az évi bowling party-t megtartani azokba a házakba amelyeket az ő szüleik vettek.

**************
Ma már másodgenerációs elnöke van a torontói Magyar Háznak. Magához ölelt pár lelkes újkanadást. Lendületet hozott a Házba. Ugy tartotta vezetőségi üléseit, hogy kitette az asztalra a Ház alapszabályát: eszerint fogunk müködni. Ennek ma 3 éve. Lehet, hogy valaki eltette a kis sárga könyvet? Napjainkban mintha hiányozna a szelleme. Vagy még mindig erős a csigaház szoritása?

MOCSKOS ZSIDÓK!

2008. április 03.
Gondolom meglepte Olvasóimat blogom cime: MOCSKOS ZSIDÓK! - pedig hazai hozzátartozóink, barátaink, szinte naponta szembesülnek, akár falra festett, akár hangosan kórusban üvöltő honfitársaiktól ezzel a nemes, szép magyar kifejezéssel.

Szeptemberben szembesitettem Lendvay Ildikót ezzel a szörnyűséggel, aki valami hosszú magyarázkodásba kezdett. Volt valamikor az út eleje - mondta s ott az út elején valami nagyon el lett rontva. Nevezetesen az, hogy pl a gyülöletbeszéd szankcionálása nem lett kitalálva, nem került olyan törvényes formába, hogy ma meg lehessen állitani. A törvény megváltoztatásához 2/3-os többség kell, ami ma a populista FIDESZ-szel pedig elképzelhetetlen. De azt azért nem felejthetjük el, - különösen annak fényében, hogy az SZDSZ állitólag a zsidók pártja - ami sok mindent jelenthet, de azt mindenképpen jelenti, hogy az SZDSZ amelynek nem egy tagja a Kádári rendőrség által több izben letartóztatott, megvert, akár üldözött tagja, mindent megtett azért, hogy ezek a törvények ma tág lehetőséget adnak Gárdának, skinheadeknek és szélsőjobboldali elemeknek, hogy büntetlenűl ,,Mocskos Zsidózzanak,,.Ma nehéz megmondani hogy hova vezet mindez.Itt voltak a zavargások és a 24 letartóztatott randalirozó, gyujtogató, zsidózó, már másnap szabad volt, a szabad magyar biróság döntése alapján.Még az V kerület FIDESZszes polgármestere Rogán Antal is a szigoritás mellett tört lándzsát és az Izraelbe látogató Orbán Viktor és csapata azonnal kihátrált a polgármester mögül. Álságos egy viselkedés ez! Magas ára lesz még enneka populista politikának. Remélem a mai ellenzék hamarosan hatalomba kerül. Ott aztán kimutatható lesz a fogunk fehérje! Ott majd be lehet bizonyitani európaiságát, igazmondó képességét és az asztalra kitehető ,,tiszta kezet,,. Talán nem ragad rá tokaji sár, vagy a völgyhidba beépitett kavics.Szomorú látványt nyújt ma az az ország aminek annyira örültünk 1990-ben. Az a megosztott ország, amelyikben egy álmodozó miniszterelnök álmodta újra azt a hazát amelyet korábban senki nem mert megreformálni, hamis igéretekkel a porba lehetett teperni. Meg lehet alázni, - takarodj Te szemét - táblákat lehet lengetni, és mindenki szép simán immár a jövő megélhetésének előkészitésén dolgozik minden politikai pártban, az elnök meg takarodjon...
Valóban Gyurcsány úr miért nem hagyja ott a hajót? Ez a sok tehetségtelen zavarosban halászó politikai konjuktura lovag had mutassa meg, hogy mit tud. Az SZDSZ is!

Ilona 65 éves lett! Nahát?

2008. március 08.
Medveczky Megcsendül a telefon. A lett főnököm közli, hogy engem keresnek. Ki kereshet engem az amerikai hadsereg telefonvonalán, amikor ide ,,civilként,, nem is lehet betelefonálni? Elképzelni sem tudtam ki van a vonal másik végén és izgalmamat némi dadogás is kisérte. Ja, here...Mire valami földöntúli kedvesség ömlött rám a telefonból: Ilona... Szerbusz életem... Hol vagy, hogy tudtál idetelefonálni? Münchenben vagyok egy amerikai katonai bázison... Mit csinálsz ott?

Jöttem neked telefonálni. Itt mondták Münchenben, hogy csak úgy tudlak elérni, hogy ha az amcsiktól hívlak. Ismersz, nincs lehetetlen.

Igen ez ő, maga Medveczky Ilona, aki hosszú barátságunk alatt már többször bebizonyította, hogy nem ismer lehetetlent. Közölte, hogy leszerződtünk Barcelonába és két hónap múlva utazunk és én addig intézzem el a vízumomat és majd ír. Mielőtt válaszolhattam volna letette a telefont mert valaki mérgesen nézte, hogy magyarul karattyol. Napokig nem tértem magamhoz, hogy tudott megtalálni. OK tudta, hogy hol vagyok, mert írtam neki levelet, de hogy telefonon? Hihetetlen volt. Később aztán elmesélte, hogy bement München mellett egy amerikai depoba és közölte a tisztel, hogy nagy sziveséget tehetne neki. Egy spanyol szerződése múlik azon, hogy megtalál-e engem. Itt és itt vagyok. A tiszt feltárcsázta a Vogelway-i laktanyát, ahol én éppen azon a héten voltam ,,irodás,, azaz takarítottam és pont ott voltam. Se előtte héten, se utánna, pont akkor. Na de ez a Medveczkynél természetes. Vele normális dolgok nem sokszor történtek.

Hamarosan megjött a részletes levél. Ilona leszerződött Barcelonába egy Empórium nevű lokálba a Marylin Monroe Memory Showal, amelynek egyik szerzője, zenei vágója én voltam. Nagy sikerrel ment a Moulin Rouge-ban, sőt ma már azt mondhatom Ilona egyik legnagyobb sikerű műsora volt! Ezzel szerződött Barcelonába, de... Pesten az öt tételes revű öltözési szüneteiben egy hat tagú tánckar táncolt, nagyszerű betéteket, amelyek természetesen illeszkedtek a showba. Igen ám, de erre nem volt pénze a barcelóniai tulajnak, csak az Ilonát vette meg szólóba. Erre kitalálta, hogy korábban Münchenben forgattak vele egy revűfilmet a németek, kiutazott és megszerezte azokat a filmanyagokat, amelyeket nem használtak fel a filmhez. (Általában a filmeknél két háromszoros túlforgatás van, így a megmaradt anyag is jó, de a kiváló kerül a filmbe.) Ezt a filmanyagot és az eredeti hangkuliszát elküldte nekem és én abból az anyagból vágtam össze a vetithető filmrészleteket, amelyek a tánckar helyett mentek a showban, hogy az Ilona kosztümöt tudjon cserélni. (Hétszer öltözött).

Teljes izgalomban láttam munkához. Megvágtam a filmet.

Azt viszonylag könnyen elintéztem, hogy elengedjen a főnököm egy hónapra, de vizumot nem kaptam az akkor még Franco féle spanyol követségen. Már-már azt hittem kutba dölt az egész utazásom, ahova nagyon készültem, hisz még nem voltam Spanyolroszágban, na meg annyi hónap után egy kis szakma. De a szerencse a segítségemre sietett és kaptam egy német Fremdem passt és azzal vígan utazhattam.

Amikor minden megvolt felhívtam az Ilonát Pesten, hogy megbeszéljük az utat. Ilona Pestről jött egy 280-as Mercedesszel Stuttgart felé majd onnan tovább Franciaországba és le spanyolba. Ő sem járt soha Stuttgartba, én se. Abba maradtunk, hogy június 6-án déli 12 órakor találkozunk Stugarttban a vasútállomás éttermáben. Abból kiindilva, hogy vasútállomás nyílván van Stuttgartban, abban pedig van restaurant. Az már magától értetődött, hogy a legelegánsabban. Nekem könnyebb volt a helyzetem, mert én eleve Kaiserslauternből vonattal mentem Stuttgartba és 11 órakor ért be a vonatom. Arról meg egyenesen beültem az étterembe. Mint az óra másodperc pontosan 12 órakor ott állt előttem Ilona, rövid shortnadrágban egy semilyen polóban, de akkor is olyan volt mint egy Istennő. Ahogy jött az asztalomhoz, úgy fordultak utánna a fejek, és valószinű nem is értették, hogy egy kövér pasas asztalánál hatalmas ölelkezésbe kezd az asztalfővel. Nagyon boldog voltam amikor megláttam. Régi barátság fűzött Ilonához.

Amikor 1965-ben visszjöttek Franbkfurtból a Garai Béla bácsi Imperial nevű lokáljából, a Kamara Variétében kezdtek el dolgozni. Azért mondom többesszámban, mert Bogár Ricsi csapata, Liszkay Jutkástúl Bognár Évástul ott dolgoztak. Na meg én is,akkor kerültem Pestre Győrből. Ilona csoda autója akkor suhant először a pesti utcákon. Szenzáció volt a Ford Thunderbird. Külön kategóriát kellett a rendőrségi nyilvántartásban nyítni neki. Egyetlen volt. Egyszer lemeszelt bennünket egy rendőr az Oktogonon. Mit követtem el, csicsergett Ilona a rendórrel. Semmit művésznő, csak egy szivességet akarok kérni Öntöl. A kollégám azt mondja, hogy ennek a fránya autónak magától lemegy e teteje, megmutatná? Na amilyen Pest ekkorra már egy tömeg áll körul bennünket és Ilona megnyomott egy gombot és a tető magától felemelkedett, majd bement a csomagtartóba az meg rácsukódott. Megtapsolták.

A Tálya utcában ahol ma is lakik, még majdnem egyedüli háztulajdonos volt. Amikor először felmentünk a házba, megmutatta és elmondta, hogy olyan bezártsági érzése van, sok kicsi szoba... Nem huzom sokáig, egy éjszaka egy haverommal kivertünk 3 falat és egy hatalmas nappali lett a lakásban. Egy ideig rakta velünk a téglát majd elaludt és reggel tágranyílt szemmel mondta, fiuk ez csodálatos. Igaz. Nagyon szép lett.

Megebédeltünk és indulás, hisz hosszú az út Barcelonáig.

Amikor kimentünk és megláttam a kocsit nem akartam hinni a szememnek. A kocsi tetején egy majdnem akkora doboz volt, mint maga kocsi.

Mi ez? – kérdetem elhülve....

Kiderült, hogy a Vogel Eric a jellmezeinek a tervezője rábeszélte, hogy vigyen ki egy diszletet is, ami nem más mint 5 betű, hogy ILONA. Nos ezek voltak kivágva hatalmas funérlemezekből, azok befestve különböző színekre, csillámporral, minden féle herkentyűvel. Én egy nagy marhaságnak tartottam az egészet, de ő ha már eddig elcipelte, akkor visszük.

A kocsi szinig kosztümökkel. A csomagtartóban egy hatalmas fazék töltöttkáposzta, amit a mamája főzött az útra. Azt hittem viccel, de nem ez az Ilona.

Felváltva vezettünk. Ahogy átértünk Franciaországba egy rémálommá vált az egész. Amig nem értük el a Lyoni sztrádát olyan utakon mentünk, hogy sehol egy tábla, egy jelzés. Néha egy egy keritésen találtunk valamit amit félig benőtt a gaz. Lyontól aztán jó volt az út, csak szakadt az eső.Egy éjszakát egy motelben aludtunk és másnap irány a Pireneusok. Lopertüznél mentünk át Spanyolországba. Illetve ott kezdődött a balhé a dobozzal. Azt mondta a pasas, hogy vegyük le a dobozt a tetőről. Erre mondom az Ilonának most semmilyen nyelven nem beszélünk, érted mert leveteti velünk a dobozt. Na ettől kezdve csak mutogattuk, hogy fogalmunk sincs mit akarsz kisapám. De ez a mutogatás már 3 órája folyt, amikor Ilona valahogy úgy nézett a határőrre, hogy az azonnal felnyította a sorompót. Azóta sem tudom mit csinált vele. Na végre. Elindultunk.

Hát aki még nem járta meg ezt az útat, annak fogalma sincs arról, hogy mi az a halálfélelem. A Pireneusokban leereszkedni Barcelloniáig, azokon a szűk utakon, szembejövő forgalommal embert próbáló dolog. Néha lenéztem egy-egy szakadéknál és a mélyben kiégett autók, a látvány rémisztő volt. A célegyenesben valami olyan felszabadult érzés fogott el bennünk, hogy csak nevettünk nevettünk, mint két eszelős.

Barcellóna csodálatos város, de közel éjfél volt amikor megérkeztünk. Csak úgy mellékesen megkérdeztem Ilonától, hogy -

Na és most merre? -

Itt lesz mindjárt. -

Hol?

Megálltunk. Ilona telefonált a Csillag úrnak aki a manadger volt, aki a szerződést intézte. Csillag úr viszont vagy csavargott valahol, vagy olyan mélyen aludt, hogy Ilona telefonjára nem ébredt fel, nem került elő. -

Vezess – mondta...Vezettem. Mentünk le s fel Barcellónában s egyszercsak Ilona felkiálltott:- Ott van! Oda menj! Odamentem. Megálltam fél egykor a Hotel President előtt. Na ez a President az egyik legdrágább szálloda egész Barcellóban. Mit mondjak, végiggondoltam, hogy már egy fillérünk sincs jóformán, hisz ide pénz keresni jöttünk, nem költeni, de a főnökség döntött.

A hotelból libériás inasok ronatak a kocsi felé. Kapkodták volna csomagokat, de azok nem voltak, csak stucctollas kosztümök és strassz költemények, meg az én sporttáskám. Ilona hadakozott velük, hogy le ne vegyék a tetőről a diszletet, mert ember nem tudja visszatenni. Szóval Ilona is hozott valami neszeszert meg én is,izzadtan, atlétatrikóban, nem akármilyen látvány voltunk. Amikor felértünk a szobába berohantam a zuhanyozóba, Ilona telefonált, de semmi eredmény. -

Mama – játékosan így hívtam az Ilonát – ki fizeti ki ezt a számlát?-

Tudod nekem a gazdagemberek azt mondták ha nincs pénzed, mindig olyan helyre kell menni ahol gazdagok vannak, ott mindig akad egy úr.Majd ő is lezuhanyozott és mint a krumpliszsák elaludtunk. Reggel 8 órakor megcsendült a telefon. Felveszem. Egy mogorva férfihang szólalt meg.-

Az Ilona ott van? -

Igen, alszik...-

Keltse fel...-

Kérem...Az Ilona a hálóban felvette a telefont és már csicsergett is – Jaj de jó Lacikám, hogy hívtál, képzeld későn éjjel megérkeztünk és a Csillag nem várt stb... stb....-

Ez a Kubala Laci -mondta a liftben Ilona, - légy vele kedves...-

Kubala? A focista?-

Igen vele van a Czibor Zoli is...Te jó Isten erre nem számítottam. Nagy ölelkezés bemutatkozás, a Kubala és az Ilona félrevonultak, én pedig kettesben maradtam a Cziborral. Czibor a legendás aranycsapat balszélsője most itt ül velem szemben és kávézunk. Nem lehet igaz. Kéne egy autógram, de mire egy szalvétára csak nem. Szomorú volt. A Kocsis pár nappal korábban lett öngyilkos és nagyon megviselte. Csak arról beszél, hogy elment a Gunár. Kérdem tőle, hogy mit csinál? Kocsmája van de az sem mindegy hogy hol. Itt elindulsz a Sztalin úton – ez a Generalissimo Franco – aztán a Népstadionnál balra fordulsz – ez az FC Barcelona Stadion – és ott látsz egy kiskocsmát az van kiirva Kék Duna, na az az enyém. A jobb első asztalon van egy luk, azt én könyököltem ki.

Hallatlanul kedves volt. Persze a fociról beszéltünk végig, hisz éppen Németországban volt a világbajnokság és a Kubala volt a spanyol szövetségi kapitány. Hallatlan népszeű volt, az utcán nem lehetett vele menni, autógram, autógram...

Egy óvatlan pillanatban azért megkérdeztem tőle, hogy nem tudod a Kubala honnan tudta, hogy itt vagyunk?-

Telefonált neki hajnalban az éttermi főpincér, hogy az a szőke nő, akivel tavaly itt vacsoráztál, egy kövér pasassal az éjjel szobát vett ki a Presidentbe. Tudod a Lacit mindenki ismeri.-

Ok, mondtam, engem nem zavar a dolog csak nem értettem, hogy kerültetek ide.De az Ilonának volt igaza, a számla, mire lejöttünk, ki volt fizetve!

*************

Másnap az első próbánk volt az Emporiumban. A diszítők felrakták az ILONA feliratot. Csillogott villogot. Jött a főnök: az a rémes dolog az ugrik. Ugy felröhögtem, hogy az Ilona két napig nem beszélt velem. Valóban rémes volt. Először is azon a hatalmas szinpadon úgy nézett ki mint valami kis fecni, másodszor olyan függöny kollekciók voltak, amelyekből olyan szinpadot varázsolatam mintha Laas Vegasban lennénk.

Ilona nagyon fáradt volt, de próbált teljes bedobással. Nagynehezen sikerült beállítanunk a vetitőgépet, de mert nem tudok spanyolul, azok nem tudtak németül nehezen boldogultam, bár megnyugodtam mert mosolyogva mindig azt mondta a szinpadmester:manyána OK manyána.

Két nap mulva meguntam mert semmi nem lett kész amiben megállapodtunk. Igaz e? Manyána. Mire a Csillag – aki közben előkerült – azt mondja, hogy az azt jelenti: holnap. De eljött a bemutató napja és hihetetlen siker volt. Hullott a virág. Már nem lehetett bemenni a lakásába Ilonának a virágtól.

Kint laktunk Casteldefelsben – ami Barcelona külvárosa – a Kubala Moteljében. Nagyon kellemes volt.

Rengeteget csavarogtunk a vároban. A Ramblan – az egy sétáló utca – hatalmas hordókban állt a virág. Fiatalok sokasága, mindenki elegánsan öltözve, gitárosok táncosok mindenütt. Olyan hangulat volt minden este mintha állandó Karnevál lenne. Egyik este a Piroska nevű magyar étterem vendégei voltunk. Egy kupica pálinkával várták a vendégeket az ajtóban. Ott találkoztam hosszú évek után egy kedves ismerőssel a Czóbel úrral aki korábban szerződést ajánlott nekem egy tánccsoport utaztatására a közel-keletre, de nem vállaltam el. Baros Imre légtornász volt a másik lokálban az amerikai feleségével Dona Lee-vel A Skálában. Otthon éreztem magam. Lassan 2 éve nem találkoztam szakmabelivel és itt most egyszerre mennyien lettünk. De eljött a búcsú pillanata. Ilonát meghosszabbitották, nekem viszont nem volt több szabin és a vízumom is lejárt. A Kubala intézte a repülő jegyemet és mert ott a lokálban látta, hogy nem beszélek se spanyolul, se angolul nagy óvatosságból egy escort servicet rendelt nekem a jegy mellé. Sajnos direct járatra nem volt jegy németbe így kétszeres átszállással mentem Stuttgartba Genovában szálltam le először, majd onnan Zürichbe és onnan Stuttgartba. Genovában leszállok gyanutlanul, és a lépcső alján áll egy hostes egy táblával, rajta a nevem. Én vagyok. Menjek vele. Kérdezem németül, hogy hová, mire a nő meglepődik s azt mondja, hogy neki olyan információja van, hogy én magyaron kivül semmi emberi nyelvet nem beszélek.... Ő meg van rendelve... Egy pillanat alatt nagyon élveztem a dolgot, ugyanis a nő nagyon csinos volt. Már előre röhögtem, hogy Zürichben is ott lesz a táblás kislány. Nem volt ott. Ott a hangszóró mondta, hogy Herr Kosaras jöjjön az Információhoz. Mentem. Ugyanaz a történet, majd egy hölgy elkisért a beszállási boxhoz. Kb 45 percet kell várnom. Olvasgatok amikor egy kihidrogénezett korosabb hölgy egy pincsikutyával és a férjével ülnek le velem szemben és egyszercsak a nő a következőket mondja:-

Nem tudom a Mariék ennyi év után megismernek-e bennünket...-

S egyáltalán mi az a Ferihegy? – hegyen van a reptér.Csak figyelek és már nem birtam tovább s megkérdeztem:-

Ne tessék haragudni, de hova tetszenek utazni? -

Képzelje 17 év után először megyünk Pestre..-

Innen?

Ebből a kijáratból?-

Igen miért, innen megy az a Malév vagy hogyhívják.Na azt hiszem ritkán voltam olyan gyors életemben mint akkor. Rohanok az Információhoz, hogy mit csinálnak velem? Maga magyar! Na és de én nem akarok Pestre menni, mert annak katasztrófális következményei lennének rámnézve. Én Stuttgartba akarok utazni. Na akkor futólépés mert a Stuttgarti járat épp most indul. Kis elektromos targoncán repülünk a betonon, az utolsó pillanatban érem el a gépet. Leülök és máris megyünk. Végig gondoltam, ha ezek elvisznek Pestre mit éltem volna át. Hazadisszidáltatott volna a Kubala. Kegyes bosszú.

Kivert a veriték s akkor mellémültetnek egy kisfiut aki nagyon félt a gépen, vigasztaljam meg. Én? Én aki magam is ugy félek, hogy arra nincs kifejezés. De most valahogy belejöttem. Ne félj kispajtás, nem esünk le.... ma biztos nem esünk le....

Látogatóban voltam a majmok bolygóján.

2006. december 13.
Parti Nagy Lajos – irói eszményképem (ha szabad ilyet mondani)- A Hősöm tere című regényében irja: Tubica Gézár, a megalomániás hím galamb forradalmi hatalomátvételre készül a Tiszta Búza Éjszakáján. Ugye milyen szép? Hát még megélni? Én most megéltem. Bár bevallom korábban már használtam ilyen szimbólikus elnevezéseket, annál is inkább mert ugye ha netalántán mégis igaz lenne, hogy a majomtól származunk, akkor már nem is olyan sértő, hogy pl azt mondom, Látogatóban voltam a majmok bolygóján.

Szép esti csendben gyülekeztek a vadak is meg a szelidek is. A házigazda Öszvér finom inyecséget szolgált fel szőlőnedű néven, amitől aztán egyre jobban megeredt a nyelve még annak is akinek már eleve nagy volt nemcsak a nyelve de a szája is. Na meg a szelidek is egyre kevesebben lettek, bár voltak olyanok, mint a jóöreg Szarakaság s mellette a patinássá szontyolodott Puma, akiket megviselt az alkohol és csak a szavazáskor ébredtek fel. A ravasz-Róka aki privátként palotaforrdalmár inas kissé dadogva nyökögte ki javaslatait megfeledkezve a nagyróka igazi intelmeiről. A Bakkecske mint aktivizálható mekegő – angolul-magyarul egyaránt perfekt – mint palotaforradalmár aki hatalomátvételre készült, tépet szőrét simogatta és a Bölénynek dörgőlőszködött. Ott ült a néma Orszarvú, aki egyetlen erdei megbeszélésen sem beszél, csak szavaz. Jó állat. Nem csinál semmit, nincs is hibája. Ő a hibátlan Orszarvú, akire mindig számithatunk. A pikkelyes Hableány bájosan uszkált és pikkelyeink begyüjtéséről adott volna számot, de mert a hallgatóságot nem érdekelték a számok, csak 1 azaz a 341 igy minden igyekezete kárbaveszett és el uszott úgy ahogy volt. A végeken ültek szimpatizánsok, köztük a Bögyös Galamb és a Bubos Pinty, hogy szinesitsék a társaságot. S ott volt még pár kirendelt rendfenntartó a Farkasoktól és a szavazógépet olajozó Birka de megérkezett az is aki későn jött és akkor a nagyhatalmú Zebra a maga csikos elenganciájával megnyitotta a Makk-gyűjtő termésbeszámolót, amely arra volt hivatott, hogy elmélyedjen a nagyérdemű mindabban, amit a Galamb és a Kutyus betakaritott. Nem nagy sikerrel járt a Zebra. Állandóan elvette előle a Bölény a zabot. A Bölény feltartózhatatlan volt vagy nem volt aki feltartóztassa? Inkább az utóbbi. Ilyenkor a Bakkecske és a ravasz-Róka ( a ravasz nemesi előnév) nagyon helyeslően bólogatott. Olyannyira szinkronban voltak, hogy szinte már arra gondolt az ember, hogy hé állatok, hát nem látjátok? – ez be van próbálva. Mert hogy ki van próbálva az biztos, hisz már többször bevállt. A Bölény már többször hozta a formáját. De ez a mai igazi mágia. Csiribi csiribá-tyuskám üss ide, hopp: eltüntek!

A Zebra a csikjait simogatta, mikor melyiket, attól függően az állatok közül kinek akart tetszeni. Volt mikor tagadott ő is meg más is, mert a memória itt az állatvilágban rövidebb mint úgy általában az EMBEREKNÉl. Ez azért is érdekes mert ugye az embereknek a tudomány jelenlegi állása szerint 2 db lábuk van és mégis stabilabban állnak rajt mint egyes állatok, akiknek 4 azaz 4 db lábuk van. Szóval voltak hatalmas beszámolók, hogy mi is történt a Háladás napján a tisztáson. Egy szó mint száz a Bölény szerint ez mind semmi és igy nem is járul hozzá ahhoz, hogy nagy udvartartásával elfogyasztott abrakot kifizesse, hisz akkor akár még a siker is felmerülhetne. A ravaszRóka is lerovatta a mi makkjainkból azokat a pikkelyeket amelyekkel szerencsétlenül járt csirke testvéreinket szolgálták fel vacsorára. Ekkorra azonban a Bakkecske is kibüfögte a vacsora árát, mert 4 hét kellett neki amig eljutott az értelmi központjába, hogy ha az ember kikéri az abrakot, ki is kell perkálni. De a Bölény csak nem tágitott engem mint aki nem egy palotapincsi, egyszerűen trógernak hivott és a Zebra elnök úr nagyon diszkréten figyelmeztette, hogy ez a modor lehet, hogy az ő udvartartásában megszokott, de itt a tisztáson alkalmazkodni kellene atmoszférához ami a nőstények nagyszámú jelenléte elvárható lenne. De hiába minden, illetve a friss Csikó szólittatik, aki kivizsgált és mondta, tette… de a Bölény csak nyomult, úgy igazi ráhatással, mintha a Kárpátok szele hajtaná onnan a baloldalról…ide a jobboldalig…. SZAVAZZUNK! S ÁLLATOK Istene láss csodát szavaztunk. A Galamb röpült, a Kutya ugatott, de hiába és egyetlen állat nem maradt a tisztáson aki annyit mondott volna VAU. Persze hülyeség, hogy várhatnám én el, hogy az én nyelvemen beszéljenek mind az álatok, főleg akkor amikor lehetek én bármekkora Bernáthegyi, a Bölényhez képest csak okosabb vagyok. De a tisztességet, a becsületet nem makkban és pikkelyben mérik, igy úgz tekintem, hogy az infláció áldozata lettem. De mi lett belőletek kedves állataim? Ajaj most jut eszembe a majmok nem voltak ott. Hiába a leginteligensebb állatok.

Kinerat

2007. október 06.
Másodszor jártam Izraelben és ma is úgyanúgy elbüvölt mint 1992-ben. Egyetlen dolog akkor is megmosolyogni való volt, meg most is és ez a Jordán folyó. Ugye a Biblia a maga gigantizmusával könnyen ragadja el a fantáyiánkat. Mennyi minden történik a Jordán folyónál. De végül a legfontosabb János azaz Keresztelő Szent János itt kereszteli meg Jézust a Jordánban.

Hát mi félórát tudtunk menni a Jordán partján de folyó sehol. Ez volt 92-ben. Gondoltam mára csak történt valami, ugyanis nem láttam sem akkor sem most a folyót. Egyszer csak megláttam a táblát na meg a hidacskát, hogy Jordán River. Most meg lesz. Végre látni fogom a nagy Rivert. Elhagytuk a hidacskát. Mellette volt egy kis sás, szöszmösz.... Kérdezem a mellettem ülőt: Te láttad a Jordánt? Nem. Miért hol van?
Van? Ugyan komám. Tudod ez egy szent folyó - kezdtem vigasztalni, hisz egy világ látszott összeomlani szemeiben -el van dugva. Tudod ez olyan misztifikus, olyan túlvilági. Hordtam össze hetet havat. Megilletődve nézett és biztos arra gondolt, ez a pasas sem lehet egészen normális. De valóban a Humber River itt, még apály állapotában is egy folyam a Jordánhoz képest. S hogy viritott ez a kis erecske az én Katekizmus könyvemben. Szinte hömpölygött.
Még az volt a szerencsém, hogy Tibériásban aludtunk egy éjszakát és ehettem abból a finom Szent Péter Fishből, amit a Jézus szaporitott meg, amikor szükében voltak vacsorával. Egy arab kocsmában van a legfinomabb. Ropogósra sütik, mint valamikor a Balatonon a keszeget és el lehet rágni a szálkát is. Tibériás csoda szép. Egy hegyoldalra épült a Gallilei tó partján. Itt láttam fekete házakat amelyek bazaltkőből épültek. A többi, egész Izrael fehér.
Massadára nem mnetem el mert tudtam, hogy hegyre a kotélvasuton nem megyek fel, akkor meg minek? Az aljában már ültem. A történetet ismerem, sőt filmen is láttam, inkább a hotelben internetteztem és fürödtem. Jerusalem pedig mindig is külön fejezet. Most is.

KANADAI MAGYAR ANZIX

2008. július 29.
Azzal, hogy Konrád Black börtönbe került, sokaknak lett álmatlan éjszakája. Maga a tény, hogy Kanada egyik leggazdagabb embere is rács mögé kerülhetett , arra figyelmeztet, hogy nem minden vásárolható meg. Persze az is érdekes, hogy pl a demokrácia, hogyan jelentkezik az életünkben. Ha manipulátorok kezébe kerül, akkor bizony szegény görögök verhetik a fejüket a falba, hogy azért nem mindent fektettek le jól az alapoknál. Márcsak azért sem mert ugye a voksok vásárolhatók és igy a manipulátorok zseniálisan épitik fel ,,hadmüveleteiket,,. Nemrégiben végigéltem egy ugynevezett non profit szervezet kivégzését és be kell vallanom, hogy a vezérmanipulátor zseniális huzásokkal lepte meg a tagokat. Először megvette a főnököt. A főnök ezért kapott is egy creditet a manipulator organizációiban. S mert az emberek kapzsik, le és kifizethetőek, sőt, hiuságuk is megvásárolható, bőven megtérül a manipulátornak a befektetés. Tutira megy. Hozott anyagból dolgozott. Egy egész veterán küldöttséggel érkezett, sikertelen emberek hadával, akik most megkapták az élettől (értsd:manipulátortóll) mindazt amire már évekóta predesztinálva voltak, csak az a fránya sors, valahogy a lehetőségeivel nem ajándékozta meg őket. De most jött a manipulátor és kiosztotta ajándékait, cserébe csak egy kis szavazást kért, hogy abba a bizonyos demokráciába illeszkedjen brutalitása. De nyert! Persze az ember hülyét kap ilyenkor, dehát vannak még csodák. A mostani nagy mutatványa minden eddiginél szenzációsabb, a tagság szemeláttára veszi hülyére a társaságot. S mit több ifjú titán támogatókat is talált. Szakértőket. Sok sok markát tartogató, alamizsnára éhes szakértőt. Mert a vége nem lesz több mint alamizsna. Soha nem is volt több. Ez már hagyomány! De mi a mutatvány? Csiribi csiribá - professzionista bűvész az első asszisztens - és eltünik valami. Magyar mutatvány. Szenzációóóó! S mi a nézők csak ámulunk és bámulunk. Néha még tapsolunk is. Hát persze, ki tud ilyet megállni? Meg különben is félünk! Már megint félünk! Az egész élcsapat ott reszket! Van aki a kis, nagynehezen megszerzett pozicióját félti, van aki reménykedik, hogy bekerül a ,,csapatba,, hisz balhátvéd és jobbszélső még ugy sincs, s van aki már tudja mit hoz a jövő héten , a postás. Néha tükörbenézek és kérdezgetem magam: hát itt is? Nemcsak ott? Itt is? Igen itt is mert mi kispályások vagyunk. Nem merünk kiállni, mert láttuk már a kiállókat ezek a semmi percemberkék hogyan készitették ki. Tehát félünk. Az egy kényelmes pozició.
De nemcsak félünk, hanem gyávák is vagyunk. Aki nem volt gyáva arra rásütötték, hogy nem normális, mondjon amit akar. Lehet, hogy egyre többen leszünk gyávák és egyre kevesebb gerincünk marad. Lassan olyanok leszünk mint akiket anatómiailag elhibáztak, mert nem merjük azt mondani, hogy állj. Pedig ugye van már rá példa, hogy meg lehetett állitani Arturó Uit! Csak hinnünk kellene önmagunkban!

Kellünk e Nektek?

Amikor elolvastam az Amerikai Népszava/Szabadság Bojkottálnak az amerikai magyarok? cimű cikkét, arra gondoltam, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt is megérhettem. Minden sorából visszaolvasom 30 éves gondjaimat.
A Kádár rendszerben mégcsak meg lehetett barátkozni azzal a gondolattal, hogy az ember nem nagyon várhatja el a valutaszegény országtól a támogatást, meg féltünk is attól, hogy két tűz közé kerülünk. Egyrészt a hazai segitség esetleg együtt jár egyfajta politikai nyomással, másrész az itteni magyarság lesz elutasitó, mert azt sejti mögötte amitől mi csak féltünk. De még ez sem volt igaz, mert pl amikor Randé Jenő lett a Világszövetség elnöke, sok minden megváltozott. ,,Mi nem kérünk politikai támogatást, mi segiteni szeretnénk a magyarságotok megtartásában.,, S nyugodtan mondhatom, hogy ez megállta a helyét. Egyszer egy kisiskolásoknak szóló tankönyvet kaptunk. Direkt ide készült. A legmegveszekedettebb kritikus sem találhatott benne semmi kivetnivalót. Pl volt egy kép az országházról. Ugy lett megszerkesztve, hogy egy szalag ment a tetején, amire ki volt irva Parlament, hogy eltakarja a tetején levő vörös csillagot. Randé kicsit későn jött, hisz hamarosan jött a rendszerváltás.
Nos innentől új időszámitás kezdődött, sok sok szükesztendővel, ami a mai napig tart. Innetől igaz minden szava a Népszava cikkének. Megszüntünk létezni. Nemcsak, hogy nem kaptunk segitséget, de még az a furcsa helyzet is előállt, hogy a hazai művészeknek hirtelen megugrott a gázsija, megdrágult a repülőjegy, szálloda, - minden olyan kiadás amit nekünk kellett vállalni – s igy a korábbi 4-5 fős művészcsoportok helyett immár csak a Lagzi Lajcsi féle egyszemélyes gagyira telett. Ezzel egyidőben meg is jelentek a piacon azok a vállakozók, akiket semmilyen értékhordozó műsor nem érdekelt, csak a feketén eladott CD-k és DVD-k száma.
Nagy turnékat szerveztem. Montreál-tól-Chicagó-ig, San Franciscótól-Phőnix-ig Miamit-tól – New Yorkig, most mégis elsősorban torontói tapasztalataimról irnék, bár bármelyik városra érvényes lehet.
Mit felejtenek el otthon? Elsősorban azt, hogy ki kiváncsi itt a magyar kulturára, annak szinvonalára. Melyek azok a műfajok amelyek igényt tarthatnak az amerikaiak érdeklődésére? Egyáltalan kik ezek az amerikaiak?
Toronto, amikor idejöttem – 35 éve – alig több mint egymilliós város volt. Ma az ötödik legnagyobb amerikai város, több mint öt millió lakossal. Ezeknek a zöme kinai, hindu, arab és középamerikai. Élnek a maguk zárt közössségében. Szinte áttörhetetlen fal. Na most ha ezeknek akar a mai kormány a ,,magyar intézeteivel,, magyar kulturát teriteni – márpedig a tendencia ezt mutatja – ugye akkor nagyon rossz utcában van. DE, és ez a legfontosabb, egyuttal eldobja azt a magyar közvetitő közeget aki magyar kulturára éhesen adva van. A napokban olvastam egy statisztikát ami pl azt mutatta, hogy a vegyesházasságok száma nagymértékben megnőtt.
A mi szinházunkban pl nagyszámban voltak vegyesházas párok. Mások elhozták angol barátaikat. Volt egy egészséges reklámja a magyar kultúrális értékeknek. A jelenlegi struktura (Magyar Intézet) ezt a hasznos lehetőséget dobja el. Nem hiusági kérdés, hogy minket a kutya sem kérdez ilyenkor, még az sem, hogy idelátogatott Hiller úr aláirni a kanadai-magyar kultúrális egyezményt, amelyet minden tartománnyal külön kell aláirni. Lehet, hogy tudtunk volna segiteni. Igy jelenleg ugy tudom Albertával van Magyarországnak kulturális csere programja, de az egy percig szóba sem került, hogy az ittélő 300 ezer magyar kaphatna e valamiféle támogatást a hazai kormánytól?
S még valami? A jelenlegi Magyar Intézeti szervezés elsősorban New Yorkra, illetve kelet amerikára szoritkozik. Igy mi kanadai magyarok pl még ebből is teljesen kimaradunk. S itt kell megemlitenem, hogy nehezen tolerálható ez a diszkrimináció amit a Kárpátmedencei magyarsággal szemben el kell viselnünk.