Sunday, February 22, 2009

56 és az ünnepek



Valójában nem szeretem a kerek évfordulókat. Azokhoz valahogy olyan elvárások csapódnak, amelyek kificamitják azok tisztességét. Igy vagyok az 56-os forradalom közlegõ 50 éves évfordulójával is.
50 év, bizony komoly idõ egy ember életében s igy arra egyszerûen csak visszaemlékezni is elég mondjuk egy 70 éves embernek. Azért példálódzom ezzel a hetvennel, mert ugye a tudomány mai állása szerint ez azt jelenti, hogy a páciens 20 éves volt akkor amikorra vissza akar emlékezni. Azért mondom, hogy akar mert ugye vannak emberek akiknek a 70 megélt esztendõ esetleg megviselte a memória központját és már arra is emlékszik amire mások - akiknek tiszta maradt a memória központjuk - nem, vagy nem úgy emlékeznek. Nos pont ettõl féltem én mélyen õrzött 56-os titkaimat, amit életem legnagyobb élményeként tartok számon és akkori 17 évem predesztinál arra, hogy ez az emlékezés tiszta legyen.
Ennek a tisztaságnak fontos szerepe van ma, mert ahogy elnézem a mai magyarságot, különösen az amerikai és a kanadai magyarságot, itt olyan ütemben kezdenek születni az 56-os hõsök, meg azok a szegény ,,pesti srácok,, hogyha igy megy akár ismételhetünk is. Bár már nincs Szovjetunió - azaz ellenfél - és igy a világ prolijai sem egyesülgetnek manapság. Kapitalizmus honol a letarolt szocialista frisshajtás fölött és bizony csak a traktoros maradt.
A napopkban láttam a TV-ben, hogy a Moldova 2 kötetes könyvben üvölti világgá, hogy a Kádár volt a XX század legnagyobb magyarja és a Tv-ben vigyorgó Moldova, aki korábban komoly birálója volt a ,,mindenki egyforma,, társadalomnak, arra asszociáltatja az embert, hogy valamelyikünk itt nem normális. A vigyor ami a fején ül már-már ijesztõ - ez megbomlott, mondaná nagyanyám - de lehet, hogy mégis neki van igaza. Mert ki a nyavalya lett volna? Ugyanis az a XX század a maga szarságaival nem termelt ki egyetlen emlitésre érdemes politikust, a Kádár legalább abból a 100 évbõl ellopott 34-et. Ennyit ült az ország tetején.
De vissza a forradalmunkhoz, a forradalmamhoz. Szép volt! Hülyeség, lehet egy forradalom szép, ahol lábánál akasztott embereknek rugdosták szét a fejét? De nekünk, nekünk szép volt. A mi forradalmunk nem a brutalitásról szólt hanem a nyitott telepénzes ládáról. S most ezt a ládát, ennek a ládának az emlékét akarják elvenni tõlünk forradalmár percemberkék. Mindenkinek van egy története. Nekem is. A különbség annyi az enyém az enyém marad, nem kiárusitani való, magammal hordom és vigyázok rá. Magánügyemmé vált a forradalmam mert itt a kufárok között még baja eshet. De mert tiszta és szép, hamvas és megsimogatandó az enyém marad.
Igaz is, vannak itt nagy forradalmárok, akik lõttek! Elõre, föl le és harcoltak az elsõ lehetõségért, hogy elérjék Hegyeshalmot, de sokat a papa rángatott át a nyirkos októberi éjszakán mert õ csak tüzelt, lõtt amerre csak ellátott. Aztán a bécsi lágerban megnyugodott mert Ausztrália várta, ami arra lenek van! Vannak történetek, hõstettek s ahogy az ember elhallgatja õket el se hiszi, hogy elveszhetett a forradalom ekkora túlerõvel azzal a vacak szovjet muszka csapatocskával szemben. Talán valaki köpött. Nálunk ugyanis szoktak köpni. Köpködni. Egymásra is meg egy másra is!
S most itt az ünnep. Mindjárt a nyakunkon. Igen mert ez valóban ünnep még akkor is ha avatatlan kezekbe került a gyeplõ. Dehát lovas nemzet vagyunk, egyszer-egyszer vágtatnunk is kell.
Kedves 56, ne haragudj ránk. Mi valóban október 23-án is felkeltünk, mint minden korábbi napon, csak este már nem úgy feküdtünk le mint minden korábbi napon. Ezt akkor sem értettük igazán. Olyan hihetetlen volt. Ma is az. Õrizd meg magad nekünk. Köszönöm

No comments:

Post a Comment