Ugye én aki 1973-ban hagytam el széphazámat, még bőven disszidensnek számitottam, akivel szemben különböző szankciók voltak életben, hazatérés megtagadás miatt. Ráadásul szemérmetlen módom bitoroltam egy öreg Opel Kaptain kocsit – amit otthon hagytam – s ahhoz, hogy azt elvegyék ,,tőlem,, - távollétemben – el kellett, hogy itéljenek, mert ugye ,,jogállam vagyunk,, - mondta a követségi munkatárs. Igy másfél évet kaptam, egyéves felfüggesztéssel. Gondolom ezt mintegy gondolkodási időnek..
De az ,,ügy,, eldöntetett, nem megyek haza. S ezzel megkezdtem elméleti börtönbüntetésem letöltését.
Arra azonban legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy ennek első állomása egy US Army barak lesz. Nem mondható, hogy gondtalanul ültem a Zindorfi láger melletti autóroncstelepen, amikor a gondolkodási időt sem hagyó ajánlatot megkaptam, hogy mehetek amerikai katonának, illetve a katonasághoz, ,,vakmannak,,! Alairtam, utaztam Kaiserslauternbe és a Vogelweh-i barakban tudtam meg, hogy a vakman, nemes egyszerőséggel: őr. S amikor egy öreg magyar őrmester, akit a II.Világháborúból visszamaradt kategóriába soroltam közölte velem, éjfélkor vegyem fel a ,,fegyveremet,, - én mint civil alkalmazott, hát bizony megremegett bennem a kincstári pejsli.
Egy M 16 volt a kisérőm az éjszaka sötétjébe, ahol fogam hangos kocogása riasztotta a madarakat, akik aztán akkora lármát csaptak a valószinütlenül csendes éjszakába, hogy kénytelen voltam sehova nem irányitott lövésekkel menekülésre birni őket.
Szóval ettől kezdve aztán már kiképzett őr voltam, bár remegő lábakkal, de azzal a vigasszal, hogy ez nyilván onnan dotálódik, hogy civil alkalmazott vagyok. Számtalan történetet őriztem meg vakmanságomból és ahogy a nagyapámnak az I. Világháború volt az örök története, nekem a US Army. Friss nejemnek is számtalan sztoryt meséltem és még az sem tántoritott el ebbéli vehemenciámtól, hogy időnként megjelentek a szemében a gyanú fényei. Tántorithatatlan maradtam. De egy nap aztán már nem is titkolta gyanuját. Arról kezdtem kioktatni, hogy amikor már beleláttam az amerikai hadsereg belső rendjébe – avagy rendetlenségébe – akkor a rémület fogott el és azon ritka képzetek vettek rajtam erőt amikor imádkozni kezdtem. Imáimban mindig azért könyörögtem a teremtőhöz, nehogy valami viadal kezdődjön a ruszkik meg az amerikaiak közt, mert akkor aztán mint az, aki a vesztes oldalon végzi, le kell ülnöm azt a 16 hónapot. Látam az arcán a sajnálat jegyeit. De amikor elmeséltem, hogy egyszer találtam egy barak ajtót ami nyitva volt és ott tátongott üresen és közben a diszpozición az állt, hogy itt 650 db kézigranatnak kellene lennie, kétségbeesésemben felhivtam a Military Policet. Amig megérkeztek már lelki szemeim elött megjelenet a ceremónia, amikor megkapom az amerikai vaskeresztet mert intenziven védtem az amerikai nép vagyonát.
Megjött az MP és egy ideig nézegette a diszpoziciót majd hangos röhögésbe tört ki: hülyék! Nem fogják tudni használni, ugyanis a gyutacsok a 601-es barakban vannak. Kiköpte a rágógumit, rálépett a gázra és otthagyott.
Amikor ideértem a nejem csak annyit mondott: jól vagy apukám?
Egy világ omlott bennem össze. De ma minden helyreállt. Közel 30 év után elégtételt kaptam. Tessék csak elolvasni:
A Pentagon elvesztett 190 ezer kézifegyvert
2007-08-07
Washington - Az amerikai védelmi minisztérium beismerte: nyomát vesztette” 190 ezer olyan kézifegyvernek, amelyet az iraki biztonsági erőknek adott 2004-ben és 2005-ben - derült ki egy washingtoni kormányjelentésből. Főként AK-47 típusú gépkarabélyokról és pisztolyokról van szó, de nem tudják, hova került 115 ezer rohamsisak és 135 ezer más egyéni harceszköz. A számvevőszéki beterjesztés aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az eltűnt fegyverek az iraki lázadók birtokába kerülhettek.
Ugye tetszenek engem érteni?
No comments:
Post a Comment