Virágoskert

2007. augusztus 31.
Virágoskert az én szívem... A feleségem, aki a Dohány utcai aszfalton nőtt fel, összes agrárérdeklődését a lakásunkban lévő szobanövények babusgatásában éli ki. Így már az az ideálisnak éppen nem mondható helyzet állt elő, hogy lassan egy zsúfolt terrárium egyik sarkában húzom meg magam, ami eredetileg living-room volt. Persze ez még nem minden, mert nem elég, hogy kiszorulok a lakásból a "zöldségek" miatt, még időnként meg is kell dicsérnem az egyik-másik ágas-bogas, kimondhatatlan nevű akármit, hogy "nekünk" milyen szép piros virágot hozott. Szóval így élek én és a virágok.


Az idén újabb beruházásokat eszközöltünk. Az erkély korlátjára muskátlis ládákat kellett felszerelnem. Ezzel elveszítettem azt a kielégülésemet is, hogy a korlátra támaszkodhattam és bámulhattam nyugodtan az utca forgatagát, vagy időnként akár integethettem is, mint a pápa a Vatikán ablakából. Most szerényen megbúvok a muskátlik mögött, és szögelgetem a paprikapalántáknak a ládát. Ez a legújabb. Házi zöldséges kertünk is lett, ahol két napraforgót, három cserép paradicsomot és egy láda paprikát termesztettünk. Sőt van, amit már le is arattunk és reggelire meg is ettünk. A nejem szerint ez még nem az igazi, de jövőre már Gergely-napkor elültetünk mindent és akkor augusztus 20-ra, az új kenyér mellé saját paprikát tehetünk le az asztalra. "Mind a hármat." Pillanatokon belül 69 éves leszek és bizony olyan távlatok nyílnak meg előttem öreg koromra, hogy nem kell majd lemennem a Dominiumba, csak kimegyek az erkélyre és leszakítom "kertünk" gyümölcsét. Hát azért ez nem semmi!? Persze nem lennék igazságos, ha nem adóznék elismeréssel feleségem micsurini munkájáról. Ma már tudományos alapon dédelget. Szakkönyveket rendel, módszertani videókat a kerttervezés alapfogalmairól. Összejár hetente a barátnőjével és a sóska gyógyító hatásáról értekeznek órákig. Palántákat cserélnek. Pénzt és időt nem kímélve felhívott, amikor Pesten voltam, hogy vegyek paprika-, édeskömény-, majoranna-, pitypang-, kővirág- és zsályamagot, mert ezeket ebben a zord Kanadában nem lehet kapni. Napokig rohangáltam, amíg végre megtaláltam a pitypangot a kilenclyukú híd mellett, a Hortobágyon. Ezt persze nem mertem elmondani neki, hisz még a hidat is megrendelte volna a pitypang mellé. De tegnap már köveket kellett vennem, mert "természetessé" kell tennünk az erkélyt. Nem lehet csak úgy, hogy ott álljon az erkélyen az a sok zöldség, a rideg vaskorlát és a fűszőnyeggel borított betonon. Természetes környezetet kell nekik biztosítani. Szóval köveket vettem. Szépen nejlonzacskóba csomagolt kis köveket, magyarul sódert. Amikor óvatosan kicsomagoltam, találtam a zacskóban egy cetlit és az volt ráírva, hogy "Made in China". Hát erre nem számítottam. Azt tudtam, hogy a fuszeklim, a kanalam, az ingem-gatyám, az ajándékba vitt kanadai juharfaleveleim, a kanadai zászlóm, a falon a Renoir-repróm mind "Made in China", de hogy a sóder? Igaz, nem akármilyen sóder ez. Ki van glancolva. Lehet, hogy ez már kézimunka - hand painted -, hisz le van lakkozva. Hát az mindjárt más! Szóval lesz itt originalitás, lesz itt olyan kert, hogy még a dalai lámának sem lehet majd kifogása ellene, hisz a sóder is kínai. Persze a természetes környezet megteremtése érdekében a magam részéről mindent megteszek. Tegnap telefonáltam a minisztériumba, hogy küldjenek nekem egy CD lemezt, amelyen az évszakokhoz illő madárfütty vagy vízcsobogás hallható, mert valahol azt olvastam, hogy ezek a hangok nagy befolyással vannak a növények növekedésére. A saját kútfejemből is befektetek. Kísérletezni fogok. Például, ha egy virág lekonyul, azonnal szaladni fogok a himnusszal, arra elméletileg fel kell majd állnia. Vagy a napraforgónak lejátszom Orbán Viktor utolsó 10 évének beszédeit, miheztartás végett. A muskátlinak a Honvágydalt, hogy aktuálissá tegyem és a csenevész paprikának a Magyar Rapszódiát. Ha kísérleteim beválnak, szabadalmaztatni fogom azokat. Valamit vissza kell keresnem a befektetésből. S még mondja valaki, hogy az öregségnek nincsennek meg a maga perspektivái és szépségei. S mert én nem vagyok egy kifejezetten titoktartó, az eredményekről rendszeresen beszámolok majd. Könyvet jelentetek meg "Zöldövezet az erkélyen" címmel, amelyben részletesen és tudományos alapossággal le fogom írni, hogy hogyan szorítottak ki a szobanövények az erkélyre, ahol egy napraforgó és két muskátli között meghúzhattam magam. Az egyik fejezetben betekintést adok, hogy hogyan termelhetjük meg a levesbevaló zöldséget a lighthoffba, vagy a búzadarát a daragaluska levesbe. CD lemezen kiadom a "Virágos kert az én szívem" című dalt lapulevélbe csomagolva, és egy gigantikus posztert, hogy Micsurin a Lawrence Avenue-ra látogat. S mindez a XXI. század első 10 évében, amikor nálunk már paradicsomi állapotok uralkodnak.

A lecsóm...

Tegnap minden hazafiasságomat belefőztem a lecsómba. Vettem egy kiló zöldpaprikát, egy kiló paradicsomot és két nagy fej vöröshagymát. Már ekkor éreztem, hogy koncepcionális hiba van a receptemben, hisz ha egyszer a hagyma vörös, akkor az nem fehér. De biza, van ami kivülröl vörös, belül meg fehér. Ja vagy úgy mint a... Pszt! Most ez egy másik dolog.
Szóval felraktam egy szép nagy teflon lábosban a fehér vöröshagymát, kicsit melengettem, hozzátettem a zöldpaprikát, na és a tetejére a piros paradicsomot. Ott rotyogott elöttem egész hazfiságom. Azt még anyámtól tudtam, hogy a magyar konyha alapja, hogy lassan főzz. Takard le és néha-néha önts alá egy kis vizet.
Lefedtem, nem tettem rá túl nehéz fedőt, hogy a hazafias gőz könnyedén szökhessen ki a fojtás alól... megbűnhödte már e nép, gondoltam... Illatos lett a konyha. Friss magyar lecsó illata csapta meg az orrom, s ha futurista barátaimnak igaza van, hogy a szaglás nagyon fontos érzékszervünk, most ki lett elégítve. Szállt az illat, a piros-fehér-zöld, paradicsom-hagyma-paprika orgia. Szinte szárnyalt velem a konyha, a legszívesebben ráültem volna a fedőre, hogy a kiáramló gőzillatok szárnyán száguldozzak, mintegy varázsszőnyegen, s hirdessen a világnak, hogy hát idefigyeljenek emberek: az Önök hazafiassága vajon gourmézható-e? Mert a miénk, hö-hö, tessék! S ezzel lekaptam a fedőt. Belenéztem a lábasba és döbbenten láttam valami barnás löttyöt, valami összeesett, meghatározatlan hazafiságot. Megrácosult, fáradt zöldes paprikadarabok kerülgették a megfőzhetetlen paradicsomhéjakat, a hagyma pedig már rég szétfödte magát, tiszta tisztessége felszívódott. De mi ez
az új lé? Ez lenne a lecsó?
De tudom, mi a baj. A lábas kínai volt, a paprika californiai, melegházi, se íze, se bűze, a paradicsom dél-ontariói, éretlen-ízetlen, a hagyma meg spanyol. Hát csoda, hogy ebböl nem lett egy magyar lecsó? S én, a szakács? A hitem, a hozzáállásom? A magyarságtudatom? Hát már ez a hülye lecsó sem toleráns, már ez is ellenzéki áldozat lett? Manipulálható, aki egy kis melegség hatására csak úgy egybeolvad, asszimilálódik? Hát ennek nem számit az az erőfeszítés, amit annak érdekében fejtünk ki, hogy régi színeinket visszanyer-jük? Hát mi van itt? Anarchia?
Egy szakadozott frottírtörülközőbe töröltem a kezem. Nagy mutatványom a végéhez közeledik - gondoltam. Szobatiszta barátaim, akik a vacsorára jöttek majd azt kapják, ami van...
Fürkésző tekinttel néztem, ahogy tányérjuk szélére szednek. Tudom - mondogatom magamban -, nem a legszebb a színe, de... Az asztalvégén ülő öreg barátom már másodszor szedett. Sőt, kenyerével törölgeti a szaftot, megindul a harc az utolsó cseppekért...
Finom volt - mondja az asztalfő -, hol tanultál meg így főzni? Ezek a magyaros ízek! Fantasztikus!
Tudod, mi nagyon szegények voltunk.. és a szívünket nem a kabátunk hajtókáján hordtuk, hanem belefőztük a lecsóba.

Kérd el a Krausztól!

Egy kissé megviselt, mondhatnám elrongyolódott könyv járt körben az osztályban. Valami különös titokzatosság övezte. Senki nem mutatta meg: Kérd el a Krausztól!
- Haza nem viheted, itt ha elolvasod 4 forint, ha kimásolsz, versenként 1 forint - mondta Krausz határozottan.
- Versenként - kérdeztem meglepve -, miért, mi ez?
- Villon, Faludy fordításában!
Mindez 1955-ben, másodikos gimnazistaként esett meg velem. Nem értettem pontosan, hogy miért csak a Krausznak van meg ez a könyv, bár a Krausz mondta, hogy indexen van, de az sem jelentett nekem semmit. Elolvastam. Párat ki is másoltam, de még mindig nem értettem, hogy ki miatt van indexen, a Villon miatt, vagy a Faludy miatt. Igaz egyikről sem hallottam korábban.
Szerettem a verseket. Amelyeket kimásoltam, disszidálásomkor adtam valakinek ajándékba.

***
1974 decemberében egy hazai show műsorral turnéztunk Kanadában és az USA-ban. A torontói előadás után egy "bulin" voltunk valakinél. Később érkeztem, a "buli" már javában buli, kabátommal a hálószobába küldtek. Miközben leraktam a kabátom, azt láttam, hogy az egyik sarokban Koncz Zsuzsa ült törökülésben és vele szemben egy öreg hippi. Nem zavarok. Közben nem hagy nyugodni a dolog és a házigazdától érdeklődöm:
- Ki az az öreg hippi, akivel a Koncz ott ül a földön?
- A Faludy Gyuri! - hangzik a válasz.
- Ki? A villonos Faludy?
- Igen az, mit csodálkozol?
- Hogyan, hát az él? - rohantam be a hálószobába. Igyekeztem nem zavarni. Szemrevételeztem az emberemet. Valami izgalom és melegség öntött el. Valami nagy pillanat ez az életemben - éreztem. S valóban az volt. Nemcsak az élő valósága, hanem ifjúságomból elrabolt, kihazudott, eltitkolt gyönyörűség megtérülése volt. Valami delejes töltődés, valami mohó magambaszívás, valami varázslatos pillanat megélése volt. Kortárs költő, akiről azt hittem, hogy talán már 30 éve halott.

***
... adjunk számot! - hirdette a plakát, 1976. március 1. Faludy-est, a torontói Collonade Theatre-ban. Én rendeztem.
Egy irodalmi est anyagának összeállítása, olyan óriási életmű esetében, mint a Faludyé, nem kis munka. De mégis ennek az estnek köszönhetem, hogy elemezve, nem engedve csak a könnyed olvasgatásnak, átrágtam magam Faludy addigi összes versén. Fantasztikus világ tárult elém. Ennek a varázslatnak minden pálcaütése benne volt az esetben. Ennek az anyagnak a rám gyakorolt hatása ott lüktetett az előadásban.
József Attila: Thomas Mann versével én nyitottam meg az estet. Kicsit féltem az ötlettől, de szerettem is. Igenis úgy éreztem, hogy itt, ebben az elmechanizálódott világban, az amerikai fehérek közt is elkel egy "európai".

***
A Magyar Világ, új magyar könyvkiadó igazgatója 1988 januárjában felhívott telefonon, arra ösztökélt, hogy a közeljövőben megjelenő szakács- és útikönyveinek a terjesztését vállaljam el Kanadában. Gyorsan lebeszéltem róla. S azonnal egy ajánlattal álltam elő. Viszont ha el tudnád intézni, hogy kiadhasd 40 év után a Faludyt Magyarországon, ahhoz megszerzem neked a szerző hozzájárulását.
Ezzel a beszélgetéssel kezdődött Faludy György visszatérése a magyar irodalmi vérkeringésbe. Sikerült meggyőznöm a kiadót, hogy az 50 éve készülő kézirat, amely a világirodalom 1000 legszebb versét tartalmazza, immáron 1400-nál tart és itt az emigrációban semmi esély nincs a kiadására. Irodalomtörténeti értékről van szó. A kötet Test és lélek címmel 1988 karácsonyára megjelent. Ebben a kötetben kaptam egy sort, miszerint: "K.V. barátom a szívén viselte a kézirat sorsát..." Így igaz, a szívem egy darabja volt a kézírat, a kitüntető barátság, ami a költőhöz köt, engem, aki még mindig ott másolom a II. c-ben, hogy "vérembe folyt a vörös telihold."

Laci

Laci! (visszhangzik)
Lacikám! (még mindig visszhangzik)
Édes kisfiam! Lacikám!
Nem látta a fiamat? (Halk motyogás: Nem!)
Maga, maga se látta? (Nem, ne haragudjon, nem!)
Laci - Laci! Kisfiam!
Kis szőke kisfiú, nem látta? (Nix Vestehen)
Maga mellett állt... (Vigyázzon a kölykére!)
Istenem, Lacikám! Maguk se látták?
Istenem, miért versz engem? Hová lett az a gyerek?
Hajnalban még, amikor a patakon áttett gerendáról beesett a jeges vízbe, azt hittem, véletlen volt, de most már tudom, hogy ez Isten csapása. Idesanyám is megmondta, hogy ott születtünk a Bakonyban a sziklás alatt, nekünk ott is kell meghalni. Ez ellen nincs lázadás, mert az Isten megbüntet. Ha elhagyod a hazádat, az Isten megver. De miért Istenem, miért mindig minket büntetsz? Hát tehetek én arról, hogy az uramat megnyomorították. Tehetek én arról, hogy eldugta szegény aratás után a gabonát, amiért megdolgozott, hogy legyen kenyerünk? Miért nem a Bódog szomszédot büntetted meg, aki feljelentette? Szegény uram a halálba menekült, amikor megkínozták. Hát mire maradtunk volna otthon, hogy a ruszkik visszajöttek? Ki tudja, mi várt volna ránk? Miért olyan nagy bűn, ha a gyereket meg akartam menteni? Lacim! Lacikám, hol vagy?
Nem látták?
Csak a kenyérosztásnál álltunk a sorba, amikor közel kerültünk, olyan lökdösés lett, szinte letiporták egymást az emberek. Éppen csak nyúltam ezért a kenyérért, ahogy elkaptam, mondom - Lacikám, idenézz, friss kenyér! S a gyerek sehol! Laci! Lacikám, itt a kenyér! Hol vagy?
Nem látták?
Tegnap jelentkeztünk Amerikába. A falunkból még 28-ban elment a Sári néni Amerikába, hátha megtaláljuk. Azt mondják, jó asszony vót. Akkor meg biztos segít majd. A rokona mondta, hogy minden karácsonyra képeslapot küld, angyalokkal, meg csillámporral, gazdagok lehetnek... Mást nem ismerünk kerek e világon, hát hová mennénk... Remélem, szereti a gyereket, a Lacikám meg különben is jó gyerek... Laci! Édes jó Istenem, hát hol vagy? Gyere vissza kisfiam, indulunk Amerikába a Sári nénihez... Laci! Lacikám!
Nem látták a gyereket?
Istenem, tegnap is eltűnt egy pillanatra, de aztán előkerült egy ilyen kolbászforma gyümölcs volt nála... Majszolta, egyre csak majszolta.. A lelkem még soha nem látott olyat... Igaz, én se. A pap mondta, hogy ez banán, valahonnan onnan jön, ahová a gólyák elmennek télre... Szegény apja, ha ezt megérhette volna!
Laci, Lacikám, merre vagy?
Kisfiam, az Istenért... megszakad a szívem. Tudom, ez az Isten verése, mert ott hagytuk a falut... Szegény idesanyám hányszor mondta, kislányom én még soha életemben nem vótam ki a faluból... Nem is vót szegény... Én meg elindultam a gyerekkel, de annyit nógatott a Mariska néni, hogy menyjünk, ott majd jobb életünk lesz, nem kell rettegni a végrehajtótú, meg a tanácselnöktű meg a párttitkártú, mert biza szegény uram a megmondhatója - Isten nyugosztalja -, hogy ott csak rettegni lehetett... A templom kijárónál a sánta Kovács mindig megszámóta, hányan vótunk... Mondta is a tanácselnök: na maguk meg lopnak, csalnak, aztán a templomba szenteskednek! A gazember, lopjuk a magunkét... Hát mire nevelem föl azt a gyereket. Mert tíz napig, amíg a rádió azt bömbölte, győztünk, a ruszki haza megy, mindennap elöntött a melegség... imádkoztam is egész nap a pestiekért, mert mást nem tudtam tenni, de amikor a Bakonyból elindultak azok a ruszki hernyótalpas ágyuk, hát fölkaptam a gyereket usgyi... Drága kisfiam... Lacikám, Lacikám hol vagy? Ne vigyé a sírba, kisfiam...
Laci, Lacikám!
Nem látták? Szőke kisfiú! Okos, első ministráns gyerek volt a faluban. Soha nem itta meg a misebort, mint a többiek... Egész évben teheneket őrzött... aratáskor meg kötelet vetett... csépléskor hordta a töreket... Amikor Pesten lövöldözni kezdtek, azt monda: Mama, forradalom van... nemsokára hazamennek a ruszkik a Bakonyból, mehetünk gombát szedni a drótkerítés mögé is... Mert nagyon tudott gombát szedni, ezt az apjától örökölte... az is szegénykém csak úgy kapkodta a gombát... Abba a nagyerdőbe soha nem veszett el... itt meg... Laci!
Laci, hol vagy kisfiam?
Nem látták? Édes Istenem, ne büntess, senkim sincs, csak ez a gyerek, ne vedd el a kisfiamat... Megszenvedtünk mi már minden bűnünkért már háromszorosan is, ne büntess... Könyörgöm Istenem, add vissza a fiamat... a tisztelendő úr azt mondta, mindent látsz, mindent tudsz, hogy mit cselekszünk... akkor tudod mennyit szenvedtünk... tovább már ne büntess... ne vedd el a fiamat... Laci, Lacikám, hol vagy? (zokogva leborul, elsötétedik)

Ma avagy tegnap?

2006. december 06.
Nagyon szeretem Örkény nagy mondását, hogy ,,A történelem a jelenben zajlik, csak múlidőben ragozzuk!,, Milyen igaz. A harmadik szezonját kezdte az általam alapitott Torontói Magyar Szinház, amikor az éppen ,,soros,, operettet kezdtük próbálni, inkább anyagi, mint művészeti okokból. S ezen a bizonyos próbán megjelent egy kissé görbelábú, hosszúhajú újkanadás, hogy szeretne beszállni a hajóba. Otthon ugyan amatőr szinjátszó volt, de profi szinház műszakijaként a ,,nagy-szinpadon,, is megfordult.

Megörültem neki, hisz a lelkes és különösen lelkes fiatalok jelentkezése mindenkit örömmel tölt el, aki arra az őrültségre adja fejét, hogy szinházat csináljon egy idegen nyelvtenger közepén. Volt ennek a munkának bizsergető ereje és volt egy fontos szerepe az anyanyelv, a hazai kultúra megőrzése terén. S ez még akkor is igy van ha időnként operettekben ölt testet a szándék. Szóval ide érkezett a fiu, ebbe az atmoszférába. S m it ad Isten, ahogy megszólalt, nem volt könnyű észrevenni, hogy nem ügyetlen a jövevény. Gyorsan ment előre a mi kis karrier létránkon. Örültem a sikerének hisz az ő sikere a szinház sikere is. Kapta a szerepeket, egyre nagyobbakat és pár év alatt már lehetett vele számolni naturbus, táncos-komikus és prózai szerepekben. Kollégái azonban nem voltak olyan lelkesek mint jómagam és egyre többen figyelmeztettek: Nem látod? – Nem hallod miket mond rólad? – Én nem megyek vele egy szinpadra... stb... Mit gondolhattam? ,,Szakmai,, irigység. Szakmai? – ne röhögtess, ott azért nem tartunk. De igen, mert én komolyan vettem azt amit csináltunk. A Pillantás a hidról mérföldkő volt. Abban nem játszott. Azzal hazamentünk Magyarországra. Előttünk még soha senki nem ment Amerikából vendégszerepelni. Ez volt a csúcs. Sütkéreztünk a sikerben. S aztán visszajöttünk, tele tervvel, amikor kisbarátom már nyomtatta a plakátot, meghivót és széttúrta a szinházat. Talán még mint érdekesség annyi idetartozik, hogy azzal az úrral egyetembe, aki éppen nem akart vele egy szinpadra menni. De most mentek. Egy azaz egy előadást megélt tiszavirágéletű vállalkozásuk és azóta nincs szinház. Illetve volt pár kisérlet, de valójában ott meghalt. Kisbarátunk azóta népnevelő lett. Reggel, délben, este a kultúráról szaval. Igaza van valakinek kell is. Sőt ma már több ennél, kiemelkedőbb a hétköznapból. Ma már van karizmája. Egyenesen letol ha nem látogatod a barátait. S ez nem könnyű. Nem könnyű, mert itt jön be Örkény örök igazsága: a történelem a jelen időben zajlik, csak múlt időben ragozzuk. Azt lehet e még ragozni, hogy III/III?

MAGYAR

2006. augusztus 02.
Magyar. Hat betű. Egy nép. Sok népből egy. Magyarság. Magyarország. Milyen érdekesen ölelnek át ezek a fogalmak. Egyszer bekiabáltak nekem, hogy ,,kérjen bocsánatot a magyarságtól,,. Zavarba jöttem. Na nem a bekiabáló követelésétől, hisz a demagógia minden hangszinét közvetitette a követelés, hanem: mi az hogy a magyarságtól?
Ki a magyarság? A bekiabáló? A magyarság egy fogalom, amit eddigi életem folyamán megéltem. Hivalkodás nélkül. Nem a kabátom hajtókáján hordtam a magyarságomat, hanem aszerint éltem, tevőleges voltam a magyarságom megélésében. Mindig tudtam, hogy ennek a kis népnek a tagja vagyok, akit köteleznek az elődök eredményei, akinek a tetteiben felfedezhető legyen a kontinuitás. S akkor jön egy úr, aki bekiabál. Zavarban voltam. Ugylátszik hiába az igyekezet az igyekezet üzenet értéke elveszett. Persze az is lehet, hogy csak ehhez az úrhoz nem talált el. Igen, azt gondolom, hogy most járok közel az igazsághoz.
Itt, a nyugaton élő magyarok között valami furcsa csigaház kövesedett ki. A szabadság kinálta szeparáció megcsinálta a maga szigorú rendjét. Kezdetben - amikor még nagyobb az egymásrautaltság – melegebb a közös akol. S aztán az értelmiség lassan felszivódik, a már elinditott szervezetek – mint pl a Kossuth Betegsegélyező stb – magukra maradnak és ügyeskedő önkinevezte ,,újelit,, bekebelez, lefölöz, félreállit és lassan még a jobbizlésű egyszerű emberek is elmaradnak. Marad a kolonc és elindul a marakodás.
De hogyne indulna el, amikor addig elképzelhetetlen helyzetek alakulnak ki. A József Attila megénekelte ,,kitántorgott nemzedék,, zömében cselédekből, zsellérekből állt. Valójában ,,csak,, vendégmunkásnak jöttek, de jött a háború, itt biztosnságosabb volt. Paraszti ösztönökkel megáldott magyarjaink földet vettek, gyarapodtak. Nem volt OHIP ők alakitották a Kossuth Betegsegélyzőt, az alaptőkét befektették, minden magyarlakta faluban iskolát, templomot, Magyar házat épitettek. A háború alatt jöttek a volt földesúrak, katonatisztek, csendőrök, akik közül többeknek azok a cselédből, zsellérből lett parasztok adtak munkát, akiknél ők korábban cselédek voltak, vagy akiket tizedbe hajtottak aratni, szántani, vetni az ,,uraság,, földjére a csendőrök… Sok választás nem volt. Új rend van. Kellettek a ,,munkások,, a dohányföldekre.
Ma nagyon büszkék vagyunk a ,,világ legnagyobb Magyar Házára,, de kevesen tudják, hogy a College Street-I kis Magyar Ház, amelynek az eladása volt az alapja a mai Magyar Ház megvételének, szintén az ,,öregkommunisták,, fillérjeiből vétetett.
Öregkommunisták. Történelmi helyzetüknél fogva ez a zsellér-cseléd réteg baloldali volt. De messze nem ideológia alapon, hanem a sors ezt osztotta ki nekik. A kommunizmushoz semi közük nem volt, csak igy sokkal könnyebb volt megtörni őket, kiközösiteni őket, hisz meddig lehetett eltűrni, hogy a cselédemnél legyek cseléd?
Egyszer felléptem Niagara Fallson a Kossuth Házban. Béres Gábor aki akkor a főnököm volt a Budapest Tavernban azt mondta: Na figyelj, akkor vasárnap megyünk fellépni az ,,öregkommunistákhoz,,. Kimondhatatlanul felcsigázta kiváncsiságomat a dolog. Kik azok az öregkommunisták? Lement a műsor, lelültem vacsorázni az öregek közé, amikor a szemben ülő Kovács bácsi Vellandról, azt mondja: Nagy marhaságokat tud maga ember. Hallom nem régen jött az óhazából. Én most 50 év után hazamegyek, mondja azok a kommunisták vissza engednek engem ide? Elkezdtem nevetni. Mit nevet, - kérdezte? Kovács bácsi, ezt miért tőlem kérdezi, hisz én úgy jöttem ide, hogy maguk az öregkommunisták…. Ki mondta, agyonverem…. Sziporkázott az öreg. Hát körülbelül ennyire voltak megalapozottak ezek a vádak ezekkel a tisztességes, őszinte magyar parasztokkal szemben.
Komoly vagyonukat, ügyeskedő emberek elpocsékolták. A pickeringi campingben volt egy versenyuszoda, hozzá vagy 20 kabin. Ember nincs aki megtudná mondani hova lett, pedig 1975-ben még megvolt. De sok ilyen ingatlan veszett el a Berkely Street-I irodaház, a Niagara Fallsi Kossuth Ház, nem tudom mi lett a Vellandi vagyonnal és ez csak a környék…
Ma is vannak köztünk olyan másodgenerációs emberek, akik ennek a csoportnak az ösztöndijával végeztek egyetemet, s vannak olyanok is akik emlékeznek arra amikor az öregeket már nem engedték be az évi bowling party-t megtartani azokba a házakba amelyeket az ő szüleik vettek.

**************
Ma már másodgenerációs elnöke van a torontói Magyar Háznak. Magához ölelt pár lelkes újkanadást. Lendületet hozott a Házba. Ugy tartotta vezetőségi üléseit, hogy kitette az asztalra a Ház alapszabályát: eszerint fogunk müködni. Ennek ma 3 éve. Lehet, hogy valaki eltette a kis sárga könyvet? Napjainkban mintha hiányozna a szelleme. Vagy még mindig erős a csigaház szoritása?

MOCSKOS ZSIDÓK!

2008. április 03.
Gondolom meglepte Olvasóimat blogom cime: MOCSKOS ZSIDÓK! - pedig hazai hozzátartozóink, barátaink, szinte naponta szembesülnek, akár falra festett, akár hangosan kórusban üvöltő honfitársaiktól ezzel a nemes, szép magyar kifejezéssel.

Szeptemberben szembesitettem Lendvay Ildikót ezzel a szörnyűséggel, aki valami hosszú magyarázkodásba kezdett. Volt valamikor az út eleje - mondta s ott az út elején valami nagyon el lett rontva. Nevezetesen az, hogy pl a gyülöletbeszéd szankcionálása nem lett kitalálva, nem került olyan törvényes formába, hogy ma meg lehessen állitani. A törvény megváltoztatásához 2/3-os többség kell, ami ma a populista FIDESZ-szel pedig elképzelhetetlen. De azt azért nem felejthetjük el, - különösen annak fényében, hogy az SZDSZ állitólag a zsidók pártja - ami sok mindent jelenthet, de azt mindenképpen jelenti, hogy az SZDSZ amelynek nem egy tagja a Kádári rendőrség által több izben letartóztatott, megvert, akár üldözött tagja, mindent megtett azért, hogy ezek a törvények ma tág lehetőséget adnak Gárdának, skinheadeknek és szélsőjobboldali elemeknek, hogy büntetlenűl ,,Mocskos Zsidózzanak,,.Ma nehéz megmondani hogy hova vezet mindez.Itt voltak a zavargások és a 24 letartóztatott randalirozó, gyujtogató, zsidózó, már másnap szabad volt, a szabad magyar biróság döntése alapján.Még az V kerület FIDESZszes polgármestere Rogán Antal is a szigoritás mellett tört lándzsát és az Izraelbe látogató Orbán Viktor és csapata azonnal kihátrált a polgármester mögül. Álságos egy viselkedés ez! Magas ára lesz még enneka populista politikának. Remélem a mai ellenzék hamarosan hatalomba kerül. Ott aztán kimutatható lesz a fogunk fehérje! Ott majd be lehet bizonyitani európaiságát, igazmondó képességét és az asztalra kitehető ,,tiszta kezet,,. Talán nem ragad rá tokaji sár, vagy a völgyhidba beépitett kavics.Szomorú látványt nyújt ma az az ország aminek annyira örültünk 1990-ben. Az a megosztott ország, amelyikben egy álmodozó miniszterelnök álmodta újra azt a hazát amelyet korábban senki nem mert megreformálni, hamis igéretekkel a porba lehetett teperni. Meg lehet alázni, - takarodj Te szemét - táblákat lehet lengetni, és mindenki szép simán immár a jövő megélhetésének előkészitésén dolgozik minden politikai pártban, az elnök meg takarodjon...
Valóban Gyurcsány úr miért nem hagyja ott a hajót? Ez a sok tehetségtelen zavarosban halászó politikai konjuktura lovag had mutassa meg, hogy mit tud. Az SZDSZ is!

Ilona 65 éves lett! Nahát?

2008. március 08.
Medveczky Megcsendül a telefon. A lett főnököm közli, hogy engem keresnek. Ki kereshet engem az amerikai hadsereg telefonvonalán, amikor ide ,,civilként,, nem is lehet betelefonálni? Elképzelni sem tudtam ki van a vonal másik végén és izgalmamat némi dadogás is kisérte. Ja, here...Mire valami földöntúli kedvesség ömlött rám a telefonból: Ilona... Szerbusz életem... Hol vagy, hogy tudtál idetelefonálni? Münchenben vagyok egy amerikai katonai bázison... Mit csinálsz ott?

Jöttem neked telefonálni. Itt mondták Münchenben, hogy csak úgy tudlak elérni, hogy ha az amcsiktól hívlak. Ismersz, nincs lehetetlen.

Igen ez ő, maga Medveczky Ilona, aki hosszú barátságunk alatt már többször bebizonyította, hogy nem ismer lehetetlent. Közölte, hogy leszerződtünk Barcelonába és két hónap múlva utazunk és én addig intézzem el a vízumomat és majd ír. Mielőtt válaszolhattam volna letette a telefont mert valaki mérgesen nézte, hogy magyarul karattyol. Napokig nem tértem magamhoz, hogy tudott megtalálni. OK tudta, hogy hol vagyok, mert írtam neki levelet, de hogy telefonon? Hihetetlen volt. Később aztán elmesélte, hogy bement München mellett egy amerikai depoba és közölte a tisztel, hogy nagy sziveséget tehetne neki. Egy spanyol szerződése múlik azon, hogy megtalál-e engem. Itt és itt vagyok. A tiszt feltárcsázta a Vogelway-i laktanyát, ahol én éppen azon a héten voltam ,,irodás,, azaz takarítottam és pont ott voltam. Se előtte héten, se utánna, pont akkor. Na de ez a Medveczkynél természetes. Vele normális dolgok nem sokszor történtek.

Hamarosan megjött a részletes levél. Ilona leszerződött Barcelonába egy Empórium nevű lokálba a Marylin Monroe Memory Showal, amelynek egyik szerzője, zenei vágója én voltam. Nagy sikerrel ment a Moulin Rouge-ban, sőt ma már azt mondhatom Ilona egyik legnagyobb sikerű műsora volt! Ezzel szerződött Barcelonába, de... Pesten az öt tételes revű öltözési szüneteiben egy hat tagú tánckar táncolt, nagyszerű betéteket, amelyek természetesen illeszkedtek a showba. Igen ám, de erre nem volt pénze a barcelóniai tulajnak, csak az Ilonát vette meg szólóba. Erre kitalálta, hogy korábban Münchenben forgattak vele egy revűfilmet a németek, kiutazott és megszerezte azokat a filmanyagokat, amelyeket nem használtak fel a filmhez. (Általában a filmeknél két háromszoros túlforgatás van, így a megmaradt anyag is jó, de a kiváló kerül a filmbe.) Ezt a filmanyagot és az eredeti hangkuliszát elküldte nekem és én abból az anyagból vágtam össze a vetithető filmrészleteket, amelyek a tánckar helyett mentek a showban, hogy az Ilona kosztümöt tudjon cserélni. (Hétszer öltözött).

Teljes izgalomban láttam munkához. Megvágtam a filmet.

Azt viszonylag könnyen elintéztem, hogy elengedjen a főnököm egy hónapra, de vizumot nem kaptam az akkor még Franco féle spanyol követségen. Már-már azt hittem kutba dölt az egész utazásom, ahova nagyon készültem, hisz még nem voltam Spanyolroszágban, na meg annyi hónap után egy kis szakma. De a szerencse a segítségemre sietett és kaptam egy német Fremdem passt és azzal vígan utazhattam.

Amikor minden megvolt felhívtam az Ilonát Pesten, hogy megbeszéljük az utat. Ilona Pestről jött egy 280-as Mercedesszel Stuttgart felé majd onnan tovább Franciaországba és le spanyolba. Ő sem járt soha Stuttgartba, én se. Abba maradtunk, hogy június 6-án déli 12 órakor találkozunk Stugarttban a vasútállomás éttermáben. Abból kiindilva, hogy vasútállomás nyílván van Stuttgartban, abban pedig van restaurant. Az már magától értetődött, hogy a legelegánsabban. Nekem könnyebb volt a helyzetem, mert én eleve Kaiserslauternből vonattal mentem Stuttgartba és 11 órakor ért be a vonatom. Arról meg egyenesen beültem az étterembe. Mint az óra másodperc pontosan 12 órakor ott állt előttem Ilona, rövid shortnadrágban egy semilyen polóban, de akkor is olyan volt mint egy Istennő. Ahogy jött az asztalomhoz, úgy fordultak utánna a fejek, és valószinű nem is értették, hogy egy kövér pasas asztalánál hatalmas ölelkezésbe kezd az asztalfővel. Nagyon boldog voltam amikor megláttam. Régi barátság fűzött Ilonához.

Amikor 1965-ben visszjöttek Franbkfurtból a Garai Béla bácsi Imperial nevű lokáljából, a Kamara Variétében kezdtek el dolgozni. Azért mondom többesszámban, mert Bogár Ricsi csapata, Liszkay Jutkástúl Bognár Évástul ott dolgoztak. Na meg én is,akkor kerültem Pestre Győrből. Ilona csoda autója akkor suhant először a pesti utcákon. Szenzáció volt a Ford Thunderbird. Külön kategóriát kellett a rendőrségi nyilvántartásban nyítni neki. Egyetlen volt. Egyszer lemeszelt bennünket egy rendőr az Oktogonon. Mit követtem el, csicsergett Ilona a rendórrel. Semmit művésznő, csak egy szivességet akarok kérni Öntöl. A kollégám azt mondja, hogy ennek a fránya autónak magától lemegy e teteje, megmutatná? Na amilyen Pest ekkorra már egy tömeg áll körul bennünket és Ilona megnyomott egy gombot és a tető magától felemelkedett, majd bement a csomagtartóba az meg rácsukódott. Megtapsolták.

A Tálya utcában ahol ma is lakik, még majdnem egyedüli háztulajdonos volt. Amikor először felmentünk a házba, megmutatta és elmondta, hogy olyan bezártsági érzése van, sok kicsi szoba... Nem huzom sokáig, egy éjszaka egy haverommal kivertünk 3 falat és egy hatalmas nappali lett a lakásban. Egy ideig rakta velünk a téglát majd elaludt és reggel tágranyílt szemmel mondta, fiuk ez csodálatos. Igaz. Nagyon szép lett.

Megebédeltünk és indulás, hisz hosszú az út Barcelonáig.

Amikor kimentünk és megláttam a kocsit nem akartam hinni a szememnek. A kocsi tetején egy majdnem akkora doboz volt, mint maga kocsi.

Mi ez? – kérdetem elhülve....

Kiderült, hogy a Vogel Eric a jellmezeinek a tervezője rábeszélte, hogy vigyen ki egy diszletet is, ami nem más mint 5 betű, hogy ILONA. Nos ezek voltak kivágva hatalmas funérlemezekből, azok befestve különböző színekre, csillámporral, minden féle herkentyűvel. Én egy nagy marhaságnak tartottam az egészet, de ő ha már eddig elcipelte, akkor visszük.

A kocsi szinig kosztümökkel. A csomagtartóban egy hatalmas fazék töltöttkáposzta, amit a mamája főzött az útra. Azt hittem viccel, de nem ez az Ilona.

Felváltva vezettünk. Ahogy átértünk Franciaországba egy rémálommá vált az egész. Amig nem értük el a Lyoni sztrádát olyan utakon mentünk, hogy sehol egy tábla, egy jelzés. Néha egy egy keritésen találtunk valamit amit félig benőtt a gaz. Lyontól aztán jó volt az út, csak szakadt az eső.Egy éjszakát egy motelben aludtunk és másnap irány a Pireneusok. Lopertüznél mentünk át Spanyolországba. Illetve ott kezdődött a balhé a dobozzal. Azt mondta a pasas, hogy vegyük le a dobozt a tetőről. Erre mondom az Ilonának most semmilyen nyelven nem beszélünk, érted mert leveteti velünk a dobozt. Na ettől kezdve csak mutogattuk, hogy fogalmunk sincs mit akarsz kisapám. De ez a mutogatás már 3 órája folyt, amikor Ilona valahogy úgy nézett a határőrre, hogy az azonnal felnyította a sorompót. Azóta sem tudom mit csinált vele. Na végre. Elindultunk.

Hát aki még nem járta meg ezt az útat, annak fogalma sincs arról, hogy mi az a halálfélelem. A Pireneusokban leereszkedni Barcelloniáig, azokon a szűk utakon, szembejövő forgalommal embert próbáló dolog. Néha lenéztem egy-egy szakadéknál és a mélyben kiégett autók, a látvány rémisztő volt. A célegyenesben valami olyan felszabadult érzés fogott el bennünk, hogy csak nevettünk nevettünk, mint két eszelős.

Barcellóna csodálatos város, de közel éjfél volt amikor megérkeztünk. Csak úgy mellékesen megkérdeztem Ilonától, hogy -

Na és most merre? -

Itt lesz mindjárt. -

Hol?

Megálltunk. Ilona telefonált a Csillag úrnak aki a manadger volt, aki a szerződést intézte. Csillag úr viszont vagy csavargott valahol, vagy olyan mélyen aludt, hogy Ilona telefonjára nem ébredt fel, nem került elő. -

Vezess – mondta...Vezettem. Mentünk le s fel Barcellónában s egyszercsak Ilona felkiálltott:- Ott van! Oda menj! Odamentem. Megálltam fél egykor a Hotel President előtt. Na ez a President az egyik legdrágább szálloda egész Barcellóban. Mit mondjak, végiggondoltam, hogy már egy fillérünk sincs jóformán, hisz ide pénz keresni jöttünk, nem költeni, de a főnökség döntött.

A hotelból libériás inasok ronatak a kocsi felé. Kapkodták volna csomagokat, de azok nem voltak, csak stucctollas kosztümök és strassz költemények, meg az én sporttáskám. Ilona hadakozott velük, hogy le ne vegyék a tetőről a diszletet, mert ember nem tudja visszatenni. Szóval Ilona is hozott valami neszeszert meg én is,izzadtan, atlétatrikóban, nem akármilyen látvány voltunk. Amikor felértünk a szobába berohantam a zuhanyozóba, Ilona telefonált, de semmi eredmény. -

Mama – játékosan így hívtam az Ilonát – ki fizeti ki ezt a számlát?-

Tudod nekem a gazdagemberek azt mondták ha nincs pénzed, mindig olyan helyre kell menni ahol gazdagok vannak, ott mindig akad egy úr.Majd ő is lezuhanyozott és mint a krumpliszsák elaludtunk. Reggel 8 órakor megcsendült a telefon. Felveszem. Egy mogorva férfihang szólalt meg.-

Az Ilona ott van? -

Igen, alszik...-

Keltse fel...-

Kérem...Az Ilona a hálóban felvette a telefont és már csicsergett is – Jaj de jó Lacikám, hogy hívtál, képzeld későn éjjel megérkeztünk és a Csillag nem várt stb... stb....-

Ez a Kubala Laci -mondta a liftben Ilona, - légy vele kedves...-

Kubala? A focista?-

Igen vele van a Czibor Zoli is...Te jó Isten erre nem számítottam. Nagy ölelkezés bemutatkozás, a Kubala és az Ilona félrevonultak, én pedig kettesben maradtam a Cziborral. Czibor a legendás aranycsapat balszélsője most itt ül velem szemben és kávézunk. Nem lehet igaz. Kéne egy autógram, de mire egy szalvétára csak nem. Szomorú volt. A Kocsis pár nappal korábban lett öngyilkos és nagyon megviselte. Csak arról beszél, hogy elment a Gunár. Kérdem tőle, hogy mit csinál? Kocsmája van de az sem mindegy hogy hol. Itt elindulsz a Sztalin úton – ez a Generalissimo Franco – aztán a Népstadionnál balra fordulsz – ez az FC Barcelona Stadion – és ott látsz egy kiskocsmát az van kiirva Kék Duna, na az az enyém. A jobb első asztalon van egy luk, azt én könyököltem ki.

Hallatlanul kedves volt. Persze a fociról beszéltünk végig, hisz éppen Németországban volt a világbajnokság és a Kubala volt a spanyol szövetségi kapitány. Hallatlan népszeű volt, az utcán nem lehetett vele menni, autógram, autógram...

Egy óvatlan pillanatban azért megkérdeztem tőle, hogy nem tudod a Kubala honnan tudta, hogy itt vagyunk?-

Telefonált neki hajnalban az éttermi főpincér, hogy az a szőke nő, akivel tavaly itt vacsoráztál, egy kövér pasassal az éjjel szobát vett ki a Presidentbe. Tudod a Lacit mindenki ismeri.-

Ok, mondtam, engem nem zavar a dolog csak nem értettem, hogy kerültetek ide.De az Ilonának volt igaza, a számla, mire lejöttünk, ki volt fizetve!

*************

Másnap az első próbánk volt az Emporiumban. A diszítők felrakták az ILONA feliratot. Csillogott villogot. Jött a főnök: az a rémes dolog az ugrik. Ugy felröhögtem, hogy az Ilona két napig nem beszélt velem. Valóban rémes volt. Először is azon a hatalmas szinpadon úgy nézett ki mint valami kis fecni, másodszor olyan függöny kollekciók voltak, amelyekből olyan szinpadot varázsolatam mintha Laas Vegasban lennénk.

Ilona nagyon fáradt volt, de próbált teljes bedobással. Nagynehezen sikerült beállítanunk a vetitőgépet, de mert nem tudok spanyolul, azok nem tudtak németül nehezen boldogultam, bár megnyugodtam mert mosolyogva mindig azt mondta a szinpadmester:manyána OK manyána.

Két nap mulva meguntam mert semmi nem lett kész amiben megállapodtunk. Igaz e? Manyána. Mire a Csillag – aki közben előkerült – azt mondja, hogy az azt jelenti: holnap. De eljött a bemutató napja és hihetetlen siker volt. Hullott a virág. Már nem lehetett bemenni a lakásába Ilonának a virágtól.

Kint laktunk Casteldefelsben – ami Barcelona külvárosa – a Kubala Moteljében. Nagyon kellemes volt.

Rengeteget csavarogtunk a vároban. A Ramblan – az egy sétáló utca – hatalmas hordókban állt a virág. Fiatalok sokasága, mindenki elegánsan öltözve, gitárosok táncosok mindenütt. Olyan hangulat volt minden este mintha állandó Karnevál lenne. Egyik este a Piroska nevű magyar étterem vendégei voltunk. Egy kupica pálinkával várták a vendégeket az ajtóban. Ott találkoztam hosszú évek után egy kedves ismerőssel a Czóbel úrral aki korábban szerződést ajánlott nekem egy tánccsoport utaztatására a közel-keletre, de nem vállaltam el. Baros Imre légtornász volt a másik lokálban az amerikai feleségével Dona Lee-vel A Skálában. Otthon éreztem magam. Lassan 2 éve nem találkoztam szakmabelivel és itt most egyszerre mennyien lettünk. De eljött a búcsú pillanata. Ilonát meghosszabbitották, nekem viszont nem volt több szabin és a vízumom is lejárt. A Kubala intézte a repülő jegyemet és mert ott a lokálban látta, hogy nem beszélek se spanyolul, se angolul nagy óvatosságból egy escort servicet rendelt nekem a jegy mellé. Sajnos direct járatra nem volt jegy németbe így kétszeres átszállással mentem Stuttgartba Genovában szálltam le először, majd onnan Zürichbe és onnan Stuttgartba. Genovában leszállok gyanutlanul, és a lépcső alján áll egy hostes egy táblával, rajta a nevem. Én vagyok. Menjek vele. Kérdezem németül, hogy hová, mire a nő meglepődik s azt mondja, hogy neki olyan információja van, hogy én magyaron kivül semmi emberi nyelvet nem beszélek.... Ő meg van rendelve... Egy pillanat alatt nagyon élveztem a dolgot, ugyanis a nő nagyon csinos volt. Már előre röhögtem, hogy Zürichben is ott lesz a táblás kislány. Nem volt ott. Ott a hangszóró mondta, hogy Herr Kosaras jöjjön az Információhoz. Mentem. Ugyanaz a történet, majd egy hölgy elkisért a beszállási boxhoz. Kb 45 percet kell várnom. Olvasgatok amikor egy kihidrogénezett korosabb hölgy egy pincsikutyával és a férjével ülnek le velem szemben és egyszercsak a nő a következőket mondja:-

Nem tudom a Mariék ennyi év után megismernek-e bennünket...-

S egyáltalán mi az a Ferihegy? – hegyen van a reptér.Csak figyelek és már nem birtam tovább s megkérdeztem:-

Ne tessék haragudni, de hova tetszenek utazni? -

Képzelje 17 év után először megyünk Pestre..-

Innen?

Ebből a kijáratból?-

Igen miért, innen megy az a Malév vagy hogyhívják.Na azt hiszem ritkán voltam olyan gyors életemben mint akkor. Rohanok az Információhoz, hogy mit csinálnak velem? Maga magyar! Na és de én nem akarok Pestre menni, mert annak katasztrófális következményei lennének rámnézve. Én Stuttgartba akarok utazni. Na akkor futólépés mert a Stuttgarti járat épp most indul. Kis elektromos targoncán repülünk a betonon, az utolsó pillanatban érem el a gépet. Leülök és máris megyünk. Végig gondoltam, ha ezek elvisznek Pestre mit éltem volna át. Hazadisszidáltatott volna a Kubala. Kegyes bosszú.

Kivert a veriték s akkor mellémültetnek egy kisfiut aki nagyon félt a gépen, vigasztaljam meg. Én? Én aki magam is ugy félek, hogy arra nincs kifejezés. De most valahogy belejöttem. Ne félj kispajtás, nem esünk le.... ma biztos nem esünk le....

Látogatóban voltam a majmok bolygóján.

2006. december 13.
Parti Nagy Lajos – irói eszményképem (ha szabad ilyet mondani)- A Hősöm tere című regényében irja: Tubica Gézár, a megalomániás hím galamb forradalmi hatalomátvételre készül a Tiszta Búza Éjszakáján. Ugye milyen szép? Hát még megélni? Én most megéltem. Bár bevallom korábban már használtam ilyen szimbólikus elnevezéseket, annál is inkább mert ugye ha netalántán mégis igaz lenne, hogy a majomtól származunk, akkor már nem is olyan sértő, hogy pl azt mondom, Látogatóban voltam a majmok bolygóján.

Szép esti csendben gyülekeztek a vadak is meg a szelidek is. A házigazda Öszvér finom inyecséget szolgált fel szőlőnedű néven, amitől aztán egyre jobban megeredt a nyelve még annak is akinek már eleve nagy volt nemcsak a nyelve de a szája is. Na meg a szelidek is egyre kevesebben lettek, bár voltak olyanok, mint a jóöreg Szarakaság s mellette a patinássá szontyolodott Puma, akiket megviselt az alkohol és csak a szavazáskor ébredtek fel. A ravasz-Róka aki privátként palotaforrdalmár inas kissé dadogva nyökögte ki javaslatait megfeledkezve a nagyróka igazi intelmeiről. A Bakkecske mint aktivizálható mekegő – angolul-magyarul egyaránt perfekt – mint palotaforradalmár aki hatalomátvételre készült, tépet szőrét simogatta és a Bölénynek dörgőlőszködött. Ott ült a néma Orszarvú, aki egyetlen erdei megbeszélésen sem beszél, csak szavaz. Jó állat. Nem csinál semmit, nincs is hibája. Ő a hibátlan Orszarvú, akire mindig számithatunk. A pikkelyes Hableány bájosan uszkált és pikkelyeink begyüjtéséről adott volna számot, de mert a hallgatóságot nem érdekelték a számok, csak 1 azaz a 341 igy minden igyekezete kárbaveszett és el uszott úgy ahogy volt. A végeken ültek szimpatizánsok, köztük a Bögyös Galamb és a Bubos Pinty, hogy szinesitsék a társaságot. S ott volt még pár kirendelt rendfenntartó a Farkasoktól és a szavazógépet olajozó Birka de megérkezett az is aki későn jött és akkor a nagyhatalmú Zebra a maga csikos elenganciájával megnyitotta a Makk-gyűjtő termésbeszámolót, amely arra volt hivatott, hogy elmélyedjen a nagyérdemű mindabban, amit a Galamb és a Kutyus betakaritott. Nem nagy sikerrel járt a Zebra. Állandóan elvette előle a Bölény a zabot. A Bölény feltartózhatatlan volt vagy nem volt aki feltartóztassa? Inkább az utóbbi. Ilyenkor a Bakkecske és a ravasz-Róka ( a ravasz nemesi előnév) nagyon helyeslően bólogatott. Olyannyira szinkronban voltak, hogy szinte már arra gondolt az ember, hogy hé állatok, hát nem látjátok? – ez be van próbálva. Mert hogy ki van próbálva az biztos, hisz már többször bevállt. A Bölény már többször hozta a formáját. De ez a mai igazi mágia. Csiribi csiribá-tyuskám üss ide, hopp: eltüntek!

A Zebra a csikjait simogatta, mikor melyiket, attól függően az állatok közül kinek akart tetszeni. Volt mikor tagadott ő is meg más is, mert a memória itt az állatvilágban rövidebb mint úgy általában az EMBEREKNÉl. Ez azért is érdekes mert ugye az embereknek a tudomány jelenlegi állása szerint 2 db lábuk van és mégis stabilabban állnak rajt mint egyes állatok, akiknek 4 azaz 4 db lábuk van. Szóval voltak hatalmas beszámolók, hogy mi is történt a Háladás napján a tisztáson. Egy szó mint száz a Bölény szerint ez mind semmi és igy nem is járul hozzá ahhoz, hogy nagy udvartartásával elfogyasztott abrakot kifizesse, hisz akkor akár még a siker is felmerülhetne. A ravaszRóka is lerovatta a mi makkjainkból azokat a pikkelyeket amelyekkel szerencsétlenül járt csirke testvéreinket szolgálták fel vacsorára. Ekkorra azonban a Bakkecske is kibüfögte a vacsora árát, mert 4 hét kellett neki amig eljutott az értelmi központjába, hogy ha az ember kikéri az abrakot, ki is kell perkálni. De a Bölény csak nem tágitott engem mint aki nem egy palotapincsi, egyszerűen trógernak hivott és a Zebra elnök úr nagyon diszkréten figyelmeztette, hogy ez a modor lehet, hogy az ő udvartartásában megszokott, de itt a tisztáson alkalmazkodni kellene atmoszférához ami a nőstények nagyszámú jelenléte elvárható lenne. De hiába minden, illetve a friss Csikó szólittatik, aki kivizsgált és mondta, tette… de a Bölény csak nyomult, úgy igazi ráhatással, mintha a Kárpátok szele hajtaná onnan a baloldalról…ide a jobboldalig…. SZAVAZZUNK! S ÁLLATOK Istene láss csodát szavaztunk. A Galamb röpült, a Kutya ugatott, de hiába és egyetlen állat nem maradt a tisztáson aki annyit mondott volna VAU. Persze hülyeség, hogy várhatnám én el, hogy az én nyelvemen beszéljenek mind az álatok, főleg akkor amikor lehetek én bármekkora Bernáthegyi, a Bölényhez képest csak okosabb vagyok. De a tisztességet, a becsületet nem makkban és pikkelyben mérik, igy úgz tekintem, hogy az infláció áldozata lettem. De mi lett belőletek kedves állataim? Ajaj most jut eszembe a majmok nem voltak ott. Hiába a leginteligensebb állatok.

Kinerat

2007. október 06.
Másodszor jártam Izraelben és ma is úgyanúgy elbüvölt mint 1992-ben. Egyetlen dolog akkor is megmosolyogni való volt, meg most is és ez a Jordán folyó. Ugye a Biblia a maga gigantizmusával könnyen ragadja el a fantáyiánkat. Mennyi minden történik a Jordán folyónál. De végül a legfontosabb János azaz Keresztelő Szent János itt kereszteli meg Jézust a Jordánban.

Hát mi félórát tudtunk menni a Jordán partján de folyó sehol. Ez volt 92-ben. Gondoltam mára csak történt valami, ugyanis nem láttam sem akkor sem most a folyót. Egyszer csak megláttam a táblát na meg a hidacskát, hogy Jordán River. Most meg lesz. Végre látni fogom a nagy Rivert. Elhagytuk a hidacskát. Mellette volt egy kis sás, szöszmösz.... Kérdezem a mellettem ülőt: Te láttad a Jordánt? Nem. Miért hol van?
Van? Ugyan komám. Tudod ez egy szent folyó - kezdtem vigasztalni, hisz egy világ látszott összeomlani szemeiben -el van dugva. Tudod ez olyan misztifikus, olyan túlvilági. Hordtam össze hetet havat. Megilletődve nézett és biztos arra gondolt, ez a pasas sem lehet egészen normális. De valóban a Humber River itt, még apály állapotában is egy folyam a Jordánhoz képest. S hogy viritott ez a kis erecske az én Katekizmus könyvemben. Szinte hömpölygött.
Még az volt a szerencsém, hogy Tibériásban aludtunk egy éjszakát és ehettem abból a finom Szent Péter Fishből, amit a Jézus szaporitott meg, amikor szükében voltak vacsorával. Egy arab kocsmában van a legfinomabb. Ropogósra sütik, mint valamikor a Balatonon a keszeget és el lehet rágni a szálkát is. Tibériás csoda szép. Egy hegyoldalra épült a Gallilei tó partján. Itt láttam fekete házakat amelyek bazaltkőből épültek. A többi, egész Izrael fehér.
Massadára nem mnetem el mert tudtam, hogy hegyre a kotélvasuton nem megyek fel, akkor meg minek? Az aljában már ültem. A történetet ismerem, sőt filmen is láttam, inkább a hotelben internetteztem és fürödtem. Jerusalem pedig mindig is külön fejezet. Most is.

KANADAI MAGYAR ANZIX

2008. július 29.
Azzal, hogy Konrád Black börtönbe került, sokaknak lett álmatlan éjszakája. Maga a tény, hogy Kanada egyik leggazdagabb embere is rács mögé kerülhetett , arra figyelmeztet, hogy nem minden vásárolható meg. Persze az is érdekes, hogy pl a demokrácia, hogyan jelentkezik az életünkben. Ha manipulátorok kezébe kerül, akkor bizony szegény görögök verhetik a fejüket a falba, hogy azért nem mindent fektettek le jól az alapoknál. Márcsak azért sem mert ugye a voksok vásárolhatók és igy a manipulátorok zseniálisan épitik fel ,,hadmüveleteiket,,. Nemrégiben végigéltem egy ugynevezett non profit szervezet kivégzését és be kell vallanom, hogy a vezérmanipulátor zseniális huzásokkal lepte meg a tagokat. Először megvette a főnököt. A főnök ezért kapott is egy creditet a manipulator organizációiban. S mert az emberek kapzsik, le és kifizethetőek, sőt, hiuságuk is megvásárolható, bőven megtérül a manipulátornak a befektetés. Tutira megy. Hozott anyagból dolgozott. Egy egész veterán küldöttséggel érkezett, sikertelen emberek hadával, akik most megkapták az élettől (értsd:manipulátortóll) mindazt amire már évekóta predesztinálva voltak, csak az a fránya sors, valahogy a lehetőségeivel nem ajándékozta meg őket. De most jött a manipulátor és kiosztotta ajándékait, cserébe csak egy kis szavazást kért, hogy abba a bizonyos demokráciába illeszkedjen brutalitása. De nyert! Persze az ember hülyét kap ilyenkor, dehát vannak még csodák. A mostani nagy mutatványa minden eddiginél szenzációsabb, a tagság szemeláttára veszi hülyére a társaságot. S mit több ifjú titán támogatókat is talált. Szakértőket. Sok sok markát tartogató, alamizsnára éhes szakértőt. Mert a vége nem lesz több mint alamizsna. Soha nem is volt több. Ez már hagyomány! De mi a mutatvány? Csiribi csiribá - professzionista bűvész az első asszisztens - és eltünik valami. Magyar mutatvány. Szenzációóóó! S mi a nézők csak ámulunk és bámulunk. Néha még tapsolunk is. Hát persze, ki tud ilyet megállni? Meg különben is félünk! Már megint félünk! Az egész élcsapat ott reszket! Van aki a kis, nagynehezen megszerzett pozicióját félti, van aki reménykedik, hogy bekerül a ,,csapatba,, hisz balhátvéd és jobbszélső még ugy sincs, s van aki már tudja mit hoz a jövő héten , a postás. Néha tükörbenézek és kérdezgetem magam: hát itt is? Nemcsak ott? Itt is? Igen itt is mert mi kispályások vagyunk. Nem merünk kiállni, mert láttuk már a kiállókat ezek a semmi percemberkék hogyan készitették ki. Tehát félünk. Az egy kényelmes pozició.
De nemcsak félünk, hanem gyávák is vagyunk. Aki nem volt gyáva arra rásütötték, hogy nem normális, mondjon amit akar. Lehet, hogy egyre többen leszünk gyávák és egyre kevesebb gerincünk marad. Lassan olyanok leszünk mint akiket anatómiailag elhibáztak, mert nem merjük azt mondani, hogy állj. Pedig ugye van már rá példa, hogy meg lehetett állitani Arturó Uit! Csak hinnünk kellene önmagunkban!

Kellünk e Nektek?

Amikor elolvastam az Amerikai Népszava/Szabadság Bojkottálnak az amerikai magyarok? cimű cikkét, arra gondoltam, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt is megérhettem. Minden sorából visszaolvasom 30 éves gondjaimat.
A Kádár rendszerben mégcsak meg lehetett barátkozni azzal a gondolattal, hogy az ember nem nagyon várhatja el a valutaszegény országtól a támogatást, meg féltünk is attól, hogy két tűz közé kerülünk. Egyrészt a hazai segitség esetleg együtt jár egyfajta politikai nyomással, másrész az itteni magyarság lesz elutasitó, mert azt sejti mögötte amitől mi csak féltünk. De még ez sem volt igaz, mert pl amikor Randé Jenő lett a Világszövetség elnöke, sok minden megváltozott. ,,Mi nem kérünk politikai támogatást, mi segiteni szeretnénk a magyarságotok megtartásában.,, S nyugodtan mondhatom, hogy ez megállta a helyét. Egyszer egy kisiskolásoknak szóló tankönyvet kaptunk. Direkt ide készült. A legmegveszekedettebb kritikus sem találhatott benne semmi kivetnivalót. Pl volt egy kép az országházról. Ugy lett megszerkesztve, hogy egy szalag ment a tetején, amire ki volt irva Parlament, hogy eltakarja a tetején levő vörös csillagot. Randé kicsit későn jött, hisz hamarosan jött a rendszerváltás.
Nos innentől új időszámitás kezdődött, sok sok szükesztendővel, ami a mai napig tart. Innetől igaz minden szava a Népszava cikkének. Megszüntünk létezni. Nemcsak, hogy nem kaptunk segitséget, de még az a furcsa helyzet is előállt, hogy a hazai művészeknek hirtelen megugrott a gázsija, megdrágult a repülőjegy, szálloda, - minden olyan kiadás amit nekünk kellett vállalni – s igy a korábbi 4-5 fős művészcsoportok helyett immár csak a Lagzi Lajcsi féle egyszemélyes gagyira telett. Ezzel egyidőben meg is jelentek a piacon azok a vállakozók, akiket semmilyen értékhordozó műsor nem érdekelt, csak a feketén eladott CD-k és DVD-k száma.
Nagy turnékat szerveztem. Montreál-tól-Chicagó-ig, San Franciscótól-Phőnix-ig Miamit-tól – New Yorkig, most mégis elsősorban torontói tapasztalataimról irnék, bár bármelyik városra érvényes lehet.
Mit felejtenek el otthon? Elsősorban azt, hogy ki kiváncsi itt a magyar kulturára, annak szinvonalára. Melyek azok a műfajok amelyek igényt tarthatnak az amerikaiak érdeklődésére? Egyáltalan kik ezek az amerikaiak?
Toronto, amikor idejöttem – 35 éve – alig több mint egymilliós város volt. Ma az ötödik legnagyobb amerikai város, több mint öt millió lakossal. Ezeknek a zöme kinai, hindu, arab és középamerikai. Élnek a maguk zárt közössségében. Szinte áttörhetetlen fal. Na most ha ezeknek akar a mai kormány a ,,magyar intézeteivel,, magyar kulturát teriteni – márpedig a tendencia ezt mutatja – ugye akkor nagyon rossz utcában van. DE, és ez a legfontosabb, egyuttal eldobja azt a magyar közvetitő közeget aki magyar kulturára éhesen adva van. A napokban olvastam egy statisztikát ami pl azt mutatta, hogy a vegyesházasságok száma nagymértékben megnőtt.
A mi szinházunkban pl nagyszámban voltak vegyesházas párok. Mások elhozták angol barátaikat. Volt egy egészséges reklámja a magyar kultúrális értékeknek. A jelenlegi struktura (Magyar Intézet) ezt a hasznos lehetőséget dobja el. Nem hiusági kérdés, hogy minket a kutya sem kérdez ilyenkor, még az sem, hogy idelátogatott Hiller úr aláirni a kanadai-magyar kultúrális egyezményt, amelyet minden tartománnyal külön kell aláirni. Lehet, hogy tudtunk volna segiteni. Igy jelenleg ugy tudom Albertával van Magyarországnak kulturális csere programja, de az egy percig szóba sem került, hogy az ittélő 300 ezer magyar kaphatna e valamiféle támogatást a hazai kormánytól?
S még valami? A jelenlegi Magyar Intézeti szervezés elsősorban New Yorkra, illetve kelet amerikára szoritkozik. Igy mi kanadai magyarok pl még ebből is teljesen kimaradunk. S itt kell megemlitenem, hogy nehezen tolerálható ez a diszkrimináció amit a Kárpátmedencei magyarsággal szemben el kell viselnünk.

"Fent" a basement-ben...

"Fent" a basement-ben...
Egy este gyanútlanul ültem az egyik torontói kiskocsma kockás abrosszal letakart asztala mellett. Ketten voltunk. A gondolataim meg én. Aznap pihenőnapom volt - a szó legszorosabb értelmében. Ugyanis más napokon "portás" voltam egy másik magyar étteremben, ahol rendszeresen a vendégeket válogattam széjjel az összetört székek közül. Itt most, csend és béke honolt, nem akadt dolgom "Csibésszel", a "Vágottszájú Simonnal", sőt még a "Gólya" sem repült be aznap este. Már szinte furcsa volt, hogy itt senkit nem akartak belefojtani a feltálalt paradicsomszószba. A teljes ellátással űzött foglalkozásommal na meg a jövőmmel voltam elfoglalva, amikor egy fej eltakarta előlem a fényt:
- Szervusz, Te vagy a Pufi?
- Én, igen - feleltem dadogva, miközben azt nem tudtam, hogy a hírem előzött-e meg, avagy a mosolygós idegen csak egyszerűen rámnézett?!
- Én Egri György vagyok, holnaptól nálam fogsz dolgozni! - lett egyre határozottabb a fényeltakaró.
- Az jó - mondtam - és mit fogok nálad csinálni?
- Az enyém a Menora.
- Bocsáss meg, én nem tudok újságot írni - mentegetőztem.
- Az a legnagyobb szerencse, mert újságíróim vannak, de tördelőim nincsenek.
Tördelői nincsenek? Ez érdekes, és miért pont nekem szólt akkor? Meg mi is lehet az a tördelés? A kocsmai vendégeken kívül ezelőtt még nem tördeltem semmit, most meg csak úgy egyszerre valamit össze kell törnöm, ami a Menora névre hallgat. Furcsa világ ez az Amerika. Másnap elkezdtem tördelni.

A barátomtól kölcsönkért autóval indultsam a Menora szerkesztőségébe. Lelki szemeimmel láttam a Népszabadság székházát, s azt a pillanatot, amikor a portásnak majd bejelentem: a Főszerkesztő urat keresem!
,A Bathurst-ön gyere északra és a Sheppard előtt találod az Almore Ave-t. Hát persze, itt kell ennek lenni valahol. Az a nyamvadt kis utca nem lehet, hisz egy komoly Avenue-ról van szó. Igen, de ez már a Sheppard. Ez alatt lesz biztos, csak elnéztem. Nincs meg. Telefon.
- Egri úr? - ekkor már kijárt neki. - Azt hiszem, eltévedtem.
- 105 Almore Ave. Várjál csak, a negyedik utca visszafelé. De tudod mit, várj meg, odaugrom érted.
De fene fontos lehetek én ennek, gondoltam, ha főszerkesztő létére csak úgy kiugrik értem. De ezzel sajnos ellőtte, hogy a portásnak nem vethetem oda úgy félvállról, hogy a Főszerkesztő Úr vár.
Azután már minden simán ment. Takaros kertes házak között lavíroztunk és a szemem-szám elállt, amikor az egyikbe befordultunk és mielőtt lélegzetet vehettem volna, már lent is voltunk a pincében. Ez a Menora Szerkesztősége? De hiszen az áll az első oldalon, hogy a lap az észak-amerikai magyar zsidóság legnagyobb lapja. Itt valami tévedés van.
Nem, tényleg ez volt a szerkesztőség.
Ez Erzsike, Alizka, Jutka a sötétkamrában van és fent a konyhában korrigál a feleségem, Yvonne - kezdte a bemutatót Gyuri. Igen, Gyuri, mert aki ebben a basement-ben elő tudja állítani Észak-Amerika legnagyobbikát... az Gyuri!

Az első hetekben nagyon elfogódottnak éreztem magam. Éreztem a hazai "agymosás" fékjét. Kicsit féltem, kicsit szégyeltem magam. Vádoltam magam, hogy nem merek vállalni semmit. Aztán minden elmúlt és egyre nehezebben lettem elviselhető, kinyílt a szám és kezdtem újra lelkesedni. Elég gyorsan tanultam meg egy, a számomra teljesen új szakmát. Örömmel töltött el egy-egy jól sikerült hirdetés elkészítése, egy-egy szépen betördelt oldal. De kezdeti nehézségeimen mégiscsak a kollégák segítettek át. Alizka, aki kávéval a kezében megállt a hátam mögött, s mint egy jóságos mama, kérdezte:
- Nem kellene tartani egy kávé-szünetet?
Jutka, aki korrigálta a helyesírási hibáimat a hirdetésekből, aki törékeny kis nő létére egy nagyon erős egyéniség, akitől csak kedvességet kaphattam. De volt a Menoránál két szerelmem, két teljesen más szerelem.

Yvonne. Villámokat osztó, ragyogó szemében volt valami a sivatagban vándorló őseinek tisztaságából, romlatlanságából. Messzebb látott, mint ameddig nézett, s néha kezében tartotta a megfoghatatlant. Különleges volt a viszonyunk. Kegyetlen, igazságosztó napjain gyűlöltem és akkor értettem meg először, hogy a gyűlölet is szeretet. Akkor ízleltem meg először, hogy mi az, hogy holnap ugyanúgy fogom szeretni őt, mint tegnap szerettem, csak ez a mai nap, ez valahogy más... Nőben ritka fenomén volt. Visszahúzódó egyénisége, amit nevezhetnek szerénységnek is volt az oka, hogy nem kaphattunk belőle többet. Ritka adottságokkal rendelkezett. Nagyszerűen írt, rajzolt, festett, lexikális tudása elképesztő volt és közben fűszereket gyűjtött, kutatott, bort erjesztett a pincében és kutyáival felsőbbrendű kapcsolatban volt. Beszélgetett velük és ami döbbenetes, azok pontosan értették őt, senki mást. Az Irodalmi Újságban csak külön noszogatásra jelentetett meg egy pár verset, de azt is oly titokban, hogy csak akkor olvastam először őket, amikor éppen tördeltem. Nem szaladt körbe a kézirattal a kezében: olvassátok, nézzétek, ez vagyok én. Tudom, először még meg kellett kérdeznem, ki ez a Szilágyi Yvonne. Aztán, amikor betegsége levette őt a lábáról, és tolószékben volt, akkor találkoztam először humorával. Milyen furca fintora ez az életnek, nem akarta, hogy részvétet érezzenek iránta, elterelte a figyelmet arról, a tragédiáról, amelyik a tolószékkel jelen volt. Egyszer élettelen lábát kezével feltette a tolószék lábtámasztójára, majd rámnézett és azt mondta:
- Elhiszed, hogy ezzel valamikor táncoltam?
Amikor meglátogattam a kórházban, csak a családom felől érdeklődött. Hogy van a gyerek, a Mira, de hogy Ő hogy van, az mellékes téma volt nála. Egy könyvet szorongatott a kezében - Székely népballadák - s a fekete kötésű könyvet kinyitotta valahol, felütötte, felolvasott belőle négy sort, majd folytatta anélkül, hogy belenézett volna.
- Megtanultad az egész kötetet? - kérdeztem.
- Ugyan, csak a felét tudom talán...
Amikor elment - megszabadult a további szenvedésektől - hosszú hetekig visszajárt álmaimban. Láttam őt, amikor beléptem a konyhába, amint két rántás között korrigálta az újságot, hallottam őt, amint az új helyesírási szabálykönyvvel vitatkozott. Sokat tanultam tőle. Felnéztem rá! Isten áldjon Yvonne!

Erzsike! - aki romániai magyar zsidó és Izraelből jött Kanadába. már ez a puszta felsorolás is indokolja, hogy miért könyveltem el őt "hivatásos zsidó"-nak. Az örök emigránsnak. Bukarestben, Tel-Avivban, Torontóban élni és magyar zsidó lapot szedni, korrigálni mind a három városban, ez csak vele fordulhat elő. Soha nem élt Magyarországon, de azért a Toldit betéve tudta és Arany Jánost egy kisgyermek ártatlanságával csodálta. Én meg őt. Hivatalból én voltam a magyar és ő a román. Úgyhogy hetente elosztottuk egymás között Erdélyt. Ő rendelkezett: ha valami nem tetszett neki, azonnal visszavette, ha elnyertem valamivel a tetszését, akkor pár napra megint trónolhattam Marosvásárhelyen. Ha valaha valaki meg akarja a Jóságot fogalmazni, akkor annak ismernie kell Erzsikét. Ő maga volt a kétlábon járó jóság. Akiben nincs egy fikarcnyi rosszindulat, aki nem is ismeri a lehetőségét, hogy valakit bántani lehetne. Időnként hazavittem őt a munkából, és még nem álltam meg a kocsival, amikor már nyitotta az ajtót és lépett ki. Mintha félt volna, hogy lekésik valamiről.
- Maga csak ne magyarázzon, nem vagyok még olyan öreg, hogy a maga nyavalyás kocsijából ne tudnék kiszállni - mondta, mert ugyan a magyar nyelv helyesírását nála jobban nem lehetett tudni, de azért a nyelv finomságait soha nem érezte igazán. Nem volt ritka az ilyen telefonbeszélgetés.
- Menora, maga mit akar? - kérdezte vadidegenektől, akik aztán válasz nélkül lecsapták a telefont, megsértődve az "udvariatlan" hangtól. Pedig semmi sem állt olyan messze tőle, mint hogy valakit is megbántson. Körömszakadtáig harcolt a Menoráért! Néha napokig morgott, hogy ez meg ez nem küldi be a hirdetés árát, pedig már 3 felszólítást is kiküldött neki, néha viszont megállapította, hogy ez egy gentleman, elsőre fizetett. Aggódott a lapért, a zsidóságért és főként Izrael sorsáért. Amikor Szadat elment a knesszetbe és csináltuk a különkiadást, rámnézett és szemében egy kis huncutsággal mondta:
- Ennek a Szadatnak csavaros zsidó esze van!
Hál Isten, neki lett igaza.

Öt évet töltöttem a Menoránál. Öt nagyon szép évet, minden új-kanadás életében a legnehezebb első ötöt. Megkönnyítette az újság a kezdésemet, átsegített életem útvesztőjén. Megismertem olyan embereket, akik "számítanak" az életemben, akiktől tanulhattam, akiktől kaphattam valamit, amit emberségnek hívnak. Ott, az Almore Avenue-n, a pincében jöttem rá, hogy azon a kis pinceablakon, egészen jól rálátni a világra. Az Egri Gyuri nyitotta ablakon látni azt is, ami máshonnan csak ködösen, homályosan kivehető.
És nem utolsósorban - megtanultam tördelni.

Levél a torontói olvasóimhoz

Döntöttem!
Tegnap úgy döntöttem, hogy elhagyom Önöket, Kedves Olvasóim! Visszatelepülök Magyarországra, ahol tökélyre fejlődött a demokrácia szocialista alapon. Végre megvalósult az 1000 éves álom - ami nekem csak mondjuk 50 éves volt -, MINDEN A MIÉNK, azaz az enyém! Ha hazamegyek, gátlástalanul költhetem az adófizetők pénzét, ami, mint Torgyán Józsi példájából is láthatjuk, nem akármi. Az adóhivatal nem behajt, csak elfogad! Hát kell ennél szebb demokrácia? Olyan neves emberek szupportálnak ebben, mint Simicska Lajos, aki úgy sóderol, hogy Orbán papa alig győzi szállítani hozzá a kavicsot! Nincs a világon még egy ily szép ország!
Mit nem adott volna ezért Kossuth Lajos felelőtlen népvezér, akinek csak arra futotta, hogy üzengetett, hogy mindenkinek el kell menni! Igaz én el is jöttem, de most Vörösmartyra hallgatok, aki azt mondta: itt élned és sajnos kell, de nem mindegy, hogy hogyan. Ezt már Torgyán mondja, mint a kommunizmusban elnyomott "sztárügyvéd", aki mindig igyekezett. 57-ben a vérbírók jegyzője volt, majd 89-ben felragyogott a csillaga, amit addig tisztogatott, míg lekopott róla a vörös, és mára már a millennium fényében ragyog.
S akkor még nem tudtam, hogy az, hogy 73-ban olajraléptem, milyen könnyelmű dolog volt, hisz ha vártam volna vele 93-ig, akkor most nekem is lenne villám a Torgyán szomszédságában, ahová áthallanám Cseh Mari áriáit a Dohányon vett kapitányból... Ugye megértik Kedves Olvasóim, hogy nosztalgiám van Magyarország után?
Már hogyne lenne, amikor itt már 1975-ben lezsidóztak. Megúszhattam volna azt a 15 évet, ami ugye nem semmi. De ott azért mégis más. Ott legalább tudom, hogy az egy Lovas nemzet, ahol Csurka szolgáltatja a zabot, Hegedűs tiszteletes úr őrködik a lelki életem fölött és Schmidt Maris oktat ki, hogy a történelem megint egyszer nem úgy volt, ahogy volt. Korai alzheimerben szenvedek. Most legalább tudom. Itt ezek az orvosok még ezt sem tudták a félévente ismétlődő felülvizsgálataik alkalmával megállapítani. Nincs más választásom. Szembesülni akarok a tényekkel.
Tisztán akarom látni, hogy ki vagyok. S erre ma Magyarország a legjobb hely a világon. Ugyanis, ha magamtól nem is jönnék rá, ott mindig lesz valaki, aki felhívja rá a figyelmemet.
A kedves parasztbajszú Kövér Lacika feltárja a titkaimat és tudatja velem, hogy kedvenc pártom a Fidesz, ma már csak annak osztogat narancsot, aki arra rászolgál. De ha találok még elfekvő narancskészleteket, annyit zabálok belőle, amennyit akarok, hisz jó volt a termés Izraelben. Bár, jövőre már a klíma felmelegedéséből eredően magyarhonban is megterem majd a narancs. Kicsit savanyúbb lesz, de hát Istenem, nem minden édes, ami narancs.
Közben "Józsi" tovább épít a villa mellé melegházat is, hogy mint valódi kisgazda összeházasítsa azt, ami összeházasítható, hisz a kommunizmusban csak a szétválasztásokban lehetett sztár. A légügyi dinasztia segítségével megoldja a kertek öntözését alacsonyan repülő helikopterekkel, s a termést a végén orosz teherrepülőkkel kell majd elszállítani.
Igazi Kánaán! Ez kell nekem! Nem vesződöm itt tovább ezzel a kötözködő kapitalizmussal.
Nyugdíjas koromra nyugodt életem lesz, ha nem lesz majd, elveszem valahonnan, hisz ma már minden az enyém is.
Szegény Lenin elvtárs, ha ezt megérhette volna, akkor tudná, hogy a "harc" nem volt hiábavaló. Tisztán látná, hogy Marx Karcsi becsapta, a paradicsomi állapotok nem ott jöttek létre, ahol a munkásosztály a legfejlettebb volt! Látná világosan, hogy neki nem volt egy, a rozstáblát a búzatáblától megkülönböztetni nem tudó minisztere. S egy ilyen miniszterben mennyi előrelátás van és mennyire őrködik a hon biztonsága felett, inkább nem mond igazat, de a bűnözőknek nem ad tippeket, hogy mit rámolhatnak ki egy egyszerű 86 négyzetméteres odúból.
Ott az én helyem! Én azt sem mondom meg hogy hová költözöm. Ha ki akarnak rabolni, dolgozzanak meg érte! Elmegyek beszélőre a whiskyshez a sittre és módszertani órákat veszek tőle, de azt elmondom már most, hogy a whiskyt patriótizmusom jeléül kisüstire cserélem. Híres leszek, mint kisüstis. Ezzel itt mire mennék? Még a napi hírekbe se kerülnék be.
Végezetül, amikor fájó szívvel búcsút veszek Olvasóimtól, el kell mondanom, mindenben számíthatnak rám. A növénynemesítéstől a templomrestaurálásig, mindenhez fogok érteni, amíg hazaérek. Hála a Malévek, hogy legalább 8 óra az út hazáig. Otthon azonnal megalakítom a Hazatelepülő Magyarok Pártját, amivel a legközelebbi választáson átlépem a Parlament küszöbét. A többi már csak a Szerencsejáték Kft-men múlik. Felveszem az előleget, de előtte a Csurkával konzultálok, majd a Tocsik Mártát felfogadom üzletkötőnek és megy minden, mint a karikacsapás.
Én leszek a mérleg nyelve! Ekkora nyelve még úgy sem volt annak a kis országnak. Billenek erre, billenek arra - ennek már 10 éves nemes hagyományait felhasználom -, majd ott állapodok meg, ahol jobb a megállapodás.
S aztán hátradőlök szattyán fotelemben és várom Önöket, hűséges Olvasóimat, akik mindenben számíthatnak rám.
Felemelem a nyugdíjukat úgy, hogy abban nem lesz köszönet! Mindenki vihet mindent, ami a kezeügyébe kerül. Nem állunk meg a "3 szoba, 3 gyerek, 4 keréknél", mi 5 szobát adunk 4 gyereknek és 1 kerékkel kevesebbet, hogy jövőre is legyen mit ígérnünk! Mert tudjuk, hogy aki a Tisza vizét issza, saját vizét issza vissza.
Csak jöjjenek nyugodtan, visszafoglaljuk az elherdált Magyarországot!
Hajrá Fradi!

Öcsi, Öcsi bácsi

2006. november 17.
Egy apró barna doboz, amit Néprádiónak hivtak harsogot a Tanácsháza ablakában és az 1950-es évet irtuk. Puskás elszaladt középen, kissé kisodródott balra majd rádőlt a labdára lőtt és goooól – mondta Szepesi. Öcsi, Öcsi, de szép volt. Betéve tudtam az aranycsapat felállitását, Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor… Fogalom volt. Ma is az. 1952-ben olimpiai bajnok a Magyar csapat. 1954 Világbajnokság. Kikapunk a németektől. Ezüst érem s tragédia egyben.

Mi örömünk volt a Rákosi érában? Focisták akartunk lenni. Puskás Öcsik, sztárok. Sztárok, kivételezett emberek… 1956 a fele Aranycsapat kint maradt. Öcsi a Real Madridba kerül… Rövid pár év s a már nem éppen fiatal Puskás világsztár lett. A legismertebb Magyar. Puszkasz.
********



1985-ben Püski Sanyi bácsi New Yorkból csenget. Kell a Puskás? A kérdés is sértő, hát hogyne. Hámori Tibi Puskás-könyvét mutatjuk be Öcsi személyes részvételével. Hámori mellett még Kárpáti Gyurika tartozik a csapatba. Izgatottan készülök, gyermekkorom bálványa lesz a vendégem. Jaj Istenem… de izgi!
Áruljuk már a jegyeket. Izgatott a város (Toronto) és jönnek a kérdések: Mit fog csinálni? 11-eseket fog rugn I a szinpadon? Tényleg mit fog csinálni – kérdi a nejem. Mit fog csinálni, mit fog csinálni… tényleg mit fog csinálni.

Várjunk csak ez nem is olyan egyszerű. Közben meghivtuk a Gyenge Valit, aki olimpiai uszóbajnok, s a nejem meghallotta, hogy Burlingtonban él Sir Stenley Mattwes az angol jobbszélső a 6:3-as meccsből. Ott leszek Madam – mondta a nejemnek a telefonba. De akkor is kell valami műsor. Énekesek, gitáros énekes, muzsikusok…
Megcsinálom a szinpadot egy TV talk show mintájára és kérdezek, beszélgetek. Az első részben mindenki végez csak az Öcsi marad a II részben. A szünetben kérdéseket lehet papiron bedobni egy dobozba, azokat szortirozom és a II rész Öcsié és az enyém, majd felhozom a Gyenge Valit a szinpadra és ott áll a dr.Kárpáti György és Öcsi, három Helsinki olimpiai bajnok és szól a Himnusz (jönnek a könnyeim) majd felhivom a szinpadra Sir Stenleyt összeölelkeznek és lemegy a függöny.
Frenetikus siker. Öcsi nagyszerű show sztár.

***********
Másnap megyünk Montreálba. Ketten ülünk a kocsiban. Oda is 7 vissza is 7 óra összezártság. Vallatom Öcsit. Egy ideig csendben válaszolgat, de amikor oda értem, hogy azt mondják eladtátok a világbajnoki döntőt a németeknek, villámokat szórt a szeme. Hülyék – üvöltötte – hát ki az Isten tudta volna eladni. Akkor már többszörös Magyar bajnok, európa bajnok, olimpiai bajnok voltam, hát ki tudta volna kifizetni a világbajnoki érmet? Csendben maradtam. Tovább nem kérdeztem, csak szép csendben nyomtam a gázt és a felhők fölött jártam, hogy a világ egykori legnagyobb focistááját utaztatom.
*************
S most Öcsi elment. Kifutott a galaxies nagy zöld gyepére és 11-eshez teszi le a labdát. Nekifút, lő és goooooóóóól – üvölti Szepesi.

A BŰVÖS 50

2006. október 09.
A Kanadai Nemzeti Art Center azzal köszönti a magyar forradalom 50 éves évfordulóját, hogy a kb 200 ezer magyarból, aki Kanadában él kiválasztott ötvenet, azokról egy foto-portré kiállitást hozott lére. Ennek a kiállitásnak a megnyitóján voltunk Ottawában
Mint minden válogatás - ez is - szubjektiv. Ki került bele, ki maradt ki. Aki belekerült az miért került bele és aki kimaradt miért maradt ki? Jönnek a kérdések. Magasrangú állami vezetők tették ünnepélyesebbé ezt a napot, amikor pironkodva de elmondhatjuk: jó volt magyarnak lenni! Az értékelések és a vélemények, amelyek az indoklásokban elhangzottak mind mind azt bizonyitották, hogy a magyar emigráció egy tehetséges, szorgalmas és eredményes munkát végző közösség Kanadában. Büszkék lehetünk ezekre az emberekre, büszke lehet az óhaza is messzire szakadt fiaira, akik dicsőséget hoztak és hoznak a magyar névre. Micsoda névsor? Polányi professzor egy Nobel dijjal gazdagitotta a kanadai tudomány elismerését, Munk Péter épitési vállalkozó neve pedig ott van számtalan kórház, egyetem sponzorainak az élén. Dán László a Novofarm gyógyszergyárak tulajdonosa, Fejér Béla, aki a Sheraton szálló budapesti elnöke (Gresham Palota), vagy Lantos Róbert filmproducer aki a Napfény ize cimű filmmel szintén sorbaállt az Oscar dijért. Sándor Anna filmiró, Fellegi úr a Kanadai Statisztikai Hivatal elnöke avagy a National Filmbord elnöke Tom, aki Sárospatakon született és a magyar nyelv minden kitekertségtől mentes változatát ismeri csak. Barna doktor úr fia László, mint filmproducer, Kennedy Mari mint zongoraművész, Egervári Tibor mint szinházrendező és Jónás György mint az egyik legjelentősebb kanadai iró van a kiállitottak között. Csodálatos névsor amely még Tom Mihalikról sem feledkezett el, aki a Kengsington Marketten nőtt fel és ma az egyik legrangosabb butique tulajdonosa. S egy nagy meglepetés Elvis Stojkó a korcsolyázó világ és olimpiai bajnok, akinek ,,csak,, az édesanyja volt magyar. És sokan akiket még felsorolni is sok lenne...
Igen igen, de mi van azokkal akik kimaradtak? Mi lenne? Otthon a maguk kis háztáji perifériájukon dünnyögnek. Persze, hogy érdekes, hogy kimaradtak egy olyan kiválasztódásból amit nem ők organizáltak le hanem kanadai barátaink. Azok akik rálátnak a teljesitményekre és nem egymást nyalogatják körbe, mint ahogy ez a magyar berkekben szokásos. Dúlnak-fúlnak. Nem segitett az évek alatt felhalmozott elbizakodottság, a sok itt is ott is ezt is azt is meg-meg célzott protekció. Az ugynevezett nemzeti emigráció szinte egyetlen ,,vezéralakja,, sincs az ötvenben. A nagy ház körül ügyeskedő hölgyek-urak is kimaradtak. Valahogy nem hallatszott el a hangjuk a válogatókig. Most szivják a fogukat, megpróbálják szétcincálni a megkapott kitüntetést. A Pesten kiügyeskedett kiskeresztek, vitézi alabástromok itt valahogy nem nyertek. Kezdődik az én mit csináltam korszak. Megállitottam egy század orosz katonát 56-ban, felrobbantottam 3 azaz 3 ruszki tankot és eközben megünnepeltem a 12 születésnapomat. Két újonan érkezőnek vittem a böröndjét a Union Stationtól a West Lodge-ig és répát pucoltam a közös konyhán 57-ben és semmi, még egy vacak foto sem... Hátha én nem kaptam, akkor ki kapott?
Én - én aki hiszek abban, hogy én kaptam ettől az 50 embertől valamit, egy gyönyörű estét, hogy büszke lehettem rájuk. Köszönöm.

Nahát!

Tekintettel arra, hogy újra tanulom a computeremet, tele vagyok izgalommal. Gyurika szerint minden olyan egyszerű, csak én vagyok komplikált. Illetve a felfogó képességem limitált. Ezt ugyan nem meri mondani, de valójában ez van mögötte. Meg is értem. Mennyivel egyszerűbb volt az a fránya irógép. Szalagot cseréltünk benne és kész. Itt meg, lefagy, befagy, kienged, újra kell programozni, meg a nyavalya tudja még mit nem kell csinálni ahhoz, hogy az ember két pitiáner mondatot formába öntsön. Mára ennyi elég, de megigérem visszajön még a blogoló kedvem és akkor már azt is megirom, hogy miért küldtem vissza egy viccet a pesti ismerősömnek, amit fél órával korábban ő irt nekem...

Marx igy lesz up to date

Medgyesi szerint Orbán Viktor nyugati útja nem más, mint...

Kis sértett járja be Európát...