Ilona 65 éves lett! Nahát?

2008. március 08.
Medveczky Megcsendül a telefon. A lett főnököm közli, hogy engem keresnek. Ki kereshet engem az amerikai hadsereg telefonvonalán, amikor ide ,,civilként,, nem is lehet betelefonálni? Elképzelni sem tudtam ki van a vonal másik végén és izgalmamat némi dadogás is kisérte. Ja, here...Mire valami földöntúli kedvesség ömlött rám a telefonból: Ilona... Szerbusz életem... Hol vagy, hogy tudtál idetelefonálni? Münchenben vagyok egy amerikai katonai bázison... Mit csinálsz ott?

Jöttem neked telefonálni. Itt mondták Münchenben, hogy csak úgy tudlak elérni, hogy ha az amcsiktól hívlak. Ismersz, nincs lehetetlen.

Igen ez ő, maga Medveczky Ilona, aki hosszú barátságunk alatt már többször bebizonyította, hogy nem ismer lehetetlent. Közölte, hogy leszerződtünk Barcelonába és két hónap múlva utazunk és én addig intézzem el a vízumomat és majd ír. Mielőtt válaszolhattam volna letette a telefont mert valaki mérgesen nézte, hogy magyarul karattyol. Napokig nem tértem magamhoz, hogy tudott megtalálni. OK tudta, hogy hol vagyok, mert írtam neki levelet, de hogy telefonon? Hihetetlen volt. Később aztán elmesélte, hogy bement München mellett egy amerikai depoba és közölte a tisztel, hogy nagy sziveséget tehetne neki. Egy spanyol szerződése múlik azon, hogy megtalál-e engem. Itt és itt vagyok. A tiszt feltárcsázta a Vogelway-i laktanyát, ahol én éppen azon a héten voltam ,,irodás,, azaz takarítottam és pont ott voltam. Se előtte héten, se utánna, pont akkor. Na de ez a Medveczkynél természetes. Vele normális dolgok nem sokszor történtek.

Hamarosan megjött a részletes levél. Ilona leszerződött Barcelonába egy Empórium nevű lokálba a Marylin Monroe Memory Showal, amelynek egyik szerzője, zenei vágója én voltam. Nagy sikerrel ment a Moulin Rouge-ban, sőt ma már azt mondhatom Ilona egyik legnagyobb sikerű műsora volt! Ezzel szerződött Barcelonába, de... Pesten az öt tételes revű öltözési szüneteiben egy hat tagú tánckar táncolt, nagyszerű betéteket, amelyek természetesen illeszkedtek a showba. Igen ám, de erre nem volt pénze a barcelóniai tulajnak, csak az Ilonát vette meg szólóba. Erre kitalálta, hogy korábban Münchenben forgattak vele egy revűfilmet a németek, kiutazott és megszerezte azokat a filmanyagokat, amelyeket nem használtak fel a filmhez. (Általában a filmeknél két háromszoros túlforgatás van, így a megmaradt anyag is jó, de a kiváló kerül a filmbe.) Ezt a filmanyagot és az eredeti hangkuliszát elküldte nekem és én abból az anyagból vágtam össze a vetithető filmrészleteket, amelyek a tánckar helyett mentek a showban, hogy az Ilona kosztümöt tudjon cserélni. (Hétszer öltözött).

Teljes izgalomban láttam munkához. Megvágtam a filmet.

Azt viszonylag könnyen elintéztem, hogy elengedjen a főnököm egy hónapra, de vizumot nem kaptam az akkor még Franco féle spanyol követségen. Már-már azt hittem kutba dölt az egész utazásom, ahova nagyon készültem, hisz még nem voltam Spanyolroszágban, na meg annyi hónap után egy kis szakma. De a szerencse a segítségemre sietett és kaptam egy német Fremdem passt és azzal vígan utazhattam.

Amikor minden megvolt felhívtam az Ilonát Pesten, hogy megbeszéljük az utat. Ilona Pestről jött egy 280-as Mercedesszel Stuttgart felé majd onnan tovább Franciaországba és le spanyolba. Ő sem járt soha Stuttgartba, én se. Abba maradtunk, hogy június 6-án déli 12 órakor találkozunk Stugarttban a vasútállomás éttermáben. Abból kiindilva, hogy vasútállomás nyílván van Stuttgartban, abban pedig van restaurant. Az már magától értetődött, hogy a legelegánsabban. Nekem könnyebb volt a helyzetem, mert én eleve Kaiserslauternből vonattal mentem Stuttgartba és 11 órakor ért be a vonatom. Arról meg egyenesen beültem az étterembe. Mint az óra másodperc pontosan 12 órakor ott állt előttem Ilona, rövid shortnadrágban egy semilyen polóban, de akkor is olyan volt mint egy Istennő. Ahogy jött az asztalomhoz, úgy fordultak utánna a fejek, és valószinű nem is értették, hogy egy kövér pasas asztalánál hatalmas ölelkezésbe kezd az asztalfővel. Nagyon boldog voltam amikor megláttam. Régi barátság fűzött Ilonához.

Amikor 1965-ben visszjöttek Franbkfurtból a Garai Béla bácsi Imperial nevű lokáljából, a Kamara Variétében kezdtek el dolgozni. Azért mondom többesszámban, mert Bogár Ricsi csapata, Liszkay Jutkástúl Bognár Évástul ott dolgoztak. Na meg én is,akkor kerültem Pestre Győrből. Ilona csoda autója akkor suhant először a pesti utcákon. Szenzáció volt a Ford Thunderbird. Külön kategóriát kellett a rendőrségi nyilvántartásban nyítni neki. Egyetlen volt. Egyszer lemeszelt bennünket egy rendőr az Oktogonon. Mit követtem el, csicsergett Ilona a rendórrel. Semmit művésznő, csak egy szivességet akarok kérni Öntöl. A kollégám azt mondja, hogy ennek a fránya autónak magától lemegy e teteje, megmutatná? Na amilyen Pest ekkorra már egy tömeg áll körul bennünket és Ilona megnyomott egy gombot és a tető magától felemelkedett, majd bement a csomagtartóba az meg rácsukódott. Megtapsolták.

A Tálya utcában ahol ma is lakik, még majdnem egyedüli háztulajdonos volt. Amikor először felmentünk a házba, megmutatta és elmondta, hogy olyan bezártsági érzése van, sok kicsi szoba... Nem huzom sokáig, egy éjszaka egy haverommal kivertünk 3 falat és egy hatalmas nappali lett a lakásban. Egy ideig rakta velünk a téglát majd elaludt és reggel tágranyílt szemmel mondta, fiuk ez csodálatos. Igaz. Nagyon szép lett.

Megebédeltünk és indulás, hisz hosszú az út Barcelonáig.

Amikor kimentünk és megláttam a kocsit nem akartam hinni a szememnek. A kocsi tetején egy majdnem akkora doboz volt, mint maga kocsi.

Mi ez? – kérdetem elhülve....

Kiderült, hogy a Vogel Eric a jellmezeinek a tervezője rábeszélte, hogy vigyen ki egy diszletet is, ami nem más mint 5 betű, hogy ILONA. Nos ezek voltak kivágva hatalmas funérlemezekből, azok befestve különböző színekre, csillámporral, minden féle herkentyűvel. Én egy nagy marhaságnak tartottam az egészet, de ő ha már eddig elcipelte, akkor visszük.

A kocsi szinig kosztümökkel. A csomagtartóban egy hatalmas fazék töltöttkáposzta, amit a mamája főzött az útra. Azt hittem viccel, de nem ez az Ilona.

Felváltva vezettünk. Ahogy átértünk Franciaországba egy rémálommá vált az egész. Amig nem értük el a Lyoni sztrádát olyan utakon mentünk, hogy sehol egy tábla, egy jelzés. Néha egy egy keritésen találtunk valamit amit félig benőtt a gaz. Lyontól aztán jó volt az út, csak szakadt az eső.Egy éjszakát egy motelben aludtunk és másnap irány a Pireneusok. Lopertüznél mentünk át Spanyolországba. Illetve ott kezdődött a balhé a dobozzal. Azt mondta a pasas, hogy vegyük le a dobozt a tetőről. Erre mondom az Ilonának most semmilyen nyelven nem beszélünk, érted mert leveteti velünk a dobozt. Na ettől kezdve csak mutogattuk, hogy fogalmunk sincs mit akarsz kisapám. De ez a mutogatás már 3 órája folyt, amikor Ilona valahogy úgy nézett a határőrre, hogy az azonnal felnyította a sorompót. Azóta sem tudom mit csinált vele. Na végre. Elindultunk.

Hát aki még nem járta meg ezt az útat, annak fogalma sincs arról, hogy mi az a halálfélelem. A Pireneusokban leereszkedni Barcelloniáig, azokon a szűk utakon, szembejövő forgalommal embert próbáló dolog. Néha lenéztem egy-egy szakadéknál és a mélyben kiégett autók, a látvány rémisztő volt. A célegyenesben valami olyan felszabadult érzés fogott el bennünk, hogy csak nevettünk nevettünk, mint két eszelős.

Barcellóna csodálatos város, de közel éjfél volt amikor megérkeztünk. Csak úgy mellékesen megkérdeztem Ilonától, hogy -

Na és most merre? -

Itt lesz mindjárt. -

Hol?

Megálltunk. Ilona telefonált a Csillag úrnak aki a manadger volt, aki a szerződést intézte. Csillag úr viszont vagy csavargott valahol, vagy olyan mélyen aludt, hogy Ilona telefonjára nem ébredt fel, nem került elő. -

Vezess – mondta...Vezettem. Mentünk le s fel Barcellónában s egyszercsak Ilona felkiálltott:- Ott van! Oda menj! Odamentem. Megálltam fél egykor a Hotel President előtt. Na ez a President az egyik legdrágább szálloda egész Barcellóban. Mit mondjak, végiggondoltam, hogy már egy fillérünk sincs jóformán, hisz ide pénz keresni jöttünk, nem költeni, de a főnökség döntött.

A hotelból libériás inasok ronatak a kocsi felé. Kapkodták volna csomagokat, de azok nem voltak, csak stucctollas kosztümök és strassz költemények, meg az én sporttáskám. Ilona hadakozott velük, hogy le ne vegyék a tetőről a diszletet, mert ember nem tudja visszatenni. Szóval Ilona is hozott valami neszeszert meg én is,izzadtan, atlétatrikóban, nem akármilyen látvány voltunk. Amikor felértünk a szobába berohantam a zuhanyozóba, Ilona telefonált, de semmi eredmény. -

Mama – játékosan így hívtam az Ilonát – ki fizeti ki ezt a számlát?-

Tudod nekem a gazdagemberek azt mondták ha nincs pénzed, mindig olyan helyre kell menni ahol gazdagok vannak, ott mindig akad egy úr.Majd ő is lezuhanyozott és mint a krumpliszsák elaludtunk. Reggel 8 órakor megcsendült a telefon. Felveszem. Egy mogorva férfihang szólalt meg.-

Az Ilona ott van? -

Igen, alszik...-

Keltse fel...-

Kérem...Az Ilona a hálóban felvette a telefont és már csicsergett is – Jaj de jó Lacikám, hogy hívtál, képzeld későn éjjel megérkeztünk és a Csillag nem várt stb... stb....-

Ez a Kubala Laci -mondta a liftben Ilona, - légy vele kedves...-

Kubala? A focista?-

Igen vele van a Czibor Zoli is...Te jó Isten erre nem számítottam. Nagy ölelkezés bemutatkozás, a Kubala és az Ilona félrevonultak, én pedig kettesben maradtam a Cziborral. Czibor a legendás aranycsapat balszélsője most itt ül velem szemben és kávézunk. Nem lehet igaz. Kéne egy autógram, de mire egy szalvétára csak nem. Szomorú volt. A Kocsis pár nappal korábban lett öngyilkos és nagyon megviselte. Csak arról beszél, hogy elment a Gunár. Kérdem tőle, hogy mit csinál? Kocsmája van de az sem mindegy hogy hol. Itt elindulsz a Sztalin úton – ez a Generalissimo Franco – aztán a Népstadionnál balra fordulsz – ez az FC Barcelona Stadion – és ott látsz egy kiskocsmát az van kiirva Kék Duna, na az az enyém. A jobb első asztalon van egy luk, azt én könyököltem ki.

Hallatlanul kedves volt. Persze a fociról beszéltünk végig, hisz éppen Németországban volt a világbajnokság és a Kubala volt a spanyol szövetségi kapitány. Hallatlan népszeű volt, az utcán nem lehetett vele menni, autógram, autógram...

Egy óvatlan pillanatban azért megkérdeztem tőle, hogy nem tudod a Kubala honnan tudta, hogy itt vagyunk?-

Telefonált neki hajnalban az éttermi főpincér, hogy az a szőke nő, akivel tavaly itt vacsoráztál, egy kövér pasassal az éjjel szobát vett ki a Presidentbe. Tudod a Lacit mindenki ismeri.-

Ok, mondtam, engem nem zavar a dolog csak nem értettem, hogy kerültetek ide.De az Ilonának volt igaza, a számla, mire lejöttünk, ki volt fizetve!

*************

Másnap az első próbánk volt az Emporiumban. A diszítők felrakták az ILONA feliratot. Csillogott villogot. Jött a főnök: az a rémes dolog az ugrik. Ugy felröhögtem, hogy az Ilona két napig nem beszélt velem. Valóban rémes volt. Először is azon a hatalmas szinpadon úgy nézett ki mint valami kis fecni, másodszor olyan függöny kollekciók voltak, amelyekből olyan szinpadot varázsolatam mintha Laas Vegasban lennénk.

Ilona nagyon fáradt volt, de próbált teljes bedobással. Nagynehezen sikerült beállítanunk a vetitőgépet, de mert nem tudok spanyolul, azok nem tudtak németül nehezen boldogultam, bár megnyugodtam mert mosolyogva mindig azt mondta a szinpadmester:manyána OK manyána.

Két nap mulva meguntam mert semmi nem lett kész amiben megállapodtunk. Igaz e? Manyána. Mire a Csillag – aki közben előkerült – azt mondja, hogy az azt jelenti: holnap. De eljött a bemutató napja és hihetetlen siker volt. Hullott a virág. Már nem lehetett bemenni a lakásába Ilonának a virágtól.

Kint laktunk Casteldefelsben – ami Barcelona külvárosa – a Kubala Moteljében. Nagyon kellemes volt.

Rengeteget csavarogtunk a vároban. A Ramblan – az egy sétáló utca – hatalmas hordókban állt a virág. Fiatalok sokasága, mindenki elegánsan öltözve, gitárosok táncosok mindenütt. Olyan hangulat volt minden este mintha állandó Karnevál lenne. Egyik este a Piroska nevű magyar étterem vendégei voltunk. Egy kupica pálinkával várták a vendégeket az ajtóban. Ott találkoztam hosszú évek után egy kedves ismerőssel a Czóbel úrral aki korábban szerződést ajánlott nekem egy tánccsoport utaztatására a közel-keletre, de nem vállaltam el. Baros Imre légtornász volt a másik lokálban az amerikai feleségével Dona Lee-vel A Skálában. Otthon éreztem magam. Lassan 2 éve nem találkoztam szakmabelivel és itt most egyszerre mennyien lettünk. De eljött a búcsú pillanata. Ilonát meghosszabbitották, nekem viszont nem volt több szabin és a vízumom is lejárt. A Kubala intézte a repülő jegyemet és mert ott a lokálban látta, hogy nem beszélek se spanyolul, se angolul nagy óvatosságból egy escort servicet rendelt nekem a jegy mellé. Sajnos direct járatra nem volt jegy németbe így kétszeres átszállással mentem Stuttgartba Genovában szálltam le először, majd onnan Zürichbe és onnan Stuttgartba. Genovában leszállok gyanutlanul, és a lépcső alján áll egy hostes egy táblával, rajta a nevem. Én vagyok. Menjek vele. Kérdezem németül, hogy hová, mire a nő meglepődik s azt mondja, hogy neki olyan információja van, hogy én magyaron kivül semmi emberi nyelvet nem beszélek.... Ő meg van rendelve... Egy pillanat alatt nagyon élveztem a dolgot, ugyanis a nő nagyon csinos volt. Már előre röhögtem, hogy Zürichben is ott lesz a táblás kislány. Nem volt ott. Ott a hangszóró mondta, hogy Herr Kosaras jöjjön az Információhoz. Mentem. Ugyanaz a történet, majd egy hölgy elkisért a beszállási boxhoz. Kb 45 percet kell várnom. Olvasgatok amikor egy kihidrogénezett korosabb hölgy egy pincsikutyával és a férjével ülnek le velem szemben és egyszercsak a nő a következőket mondja:-

Nem tudom a Mariék ennyi év után megismernek-e bennünket...-

S egyáltalán mi az a Ferihegy? – hegyen van a reptér.Csak figyelek és már nem birtam tovább s megkérdeztem:-

Ne tessék haragudni, de hova tetszenek utazni? -

Képzelje 17 év után először megyünk Pestre..-

Innen?

Ebből a kijáratból?-

Igen miért, innen megy az a Malév vagy hogyhívják.Na azt hiszem ritkán voltam olyan gyors életemben mint akkor. Rohanok az Információhoz, hogy mit csinálnak velem? Maga magyar! Na és de én nem akarok Pestre menni, mert annak katasztrófális következményei lennének rámnézve. Én Stuttgartba akarok utazni. Na akkor futólépés mert a Stuttgarti járat épp most indul. Kis elektromos targoncán repülünk a betonon, az utolsó pillanatban érem el a gépet. Leülök és máris megyünk. Végig gondoltam, ha ezek elvisznek Pestre mit éltem volna át. Hazadisszidáltatott volna a Kubala. Kegyes bosszú.

Kivert a veriték s akkor mellémültetnek egy kisfiut aki nagyon félt a gépen, vigasztaljam meg. Én? Én aki magam is ugy félek, hogy arra nincs kifejezés. De most valahogy belejöttem. Ne félj kispajtás, nem esünk le.... ma biztos nem esünk le....