Amikor elolvastam az Amerikai Népszava/Szabadság Bojkottálnak az amerikai magyarok? cimű cikkét, arra gondoltam, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt is megérhettem. Minden sorából visszaolvasom 30 éves gondjaimat.
A Kádár rendszerben mégcsak meg lehetett barátkozni azzal a gondolattal, hogy az ember nem nagyon várhatja el a valutaszegény országtól a támogatást, meg féltünk is attól, hogy két tűz közé kerülünk. Egyrészt a hazai segitség esetleg együtt jár egyfajta politikai nyomással, másrész az itteni magyarság lesz elutasitó, mert azt sejti mögötte amitől mi csak féltünk. De még ez sem volt igaz, mert pl amikor Randé Jenő lett a Világszövetség elnöke, sok minden megváltozott. ,,Mi nem kérünk politikai támogatást, mi segiteni szeretnénk a magyarságotok megtartásában.,, S nyugodtan mondhatom, hogy ez megállta a helyét. Egyszer egy kisiskolásoknak szóló tankönyvet kaptunk. Direkt ide készült. A legmegveszekedettebb kritikus sem találhatott benne semmi kivetnivalót. Pl volt egy kép az országházról. Ugy lett megszerkesztve, hogy egy szalag ment a tetején, amire ki volt irva Parlament, hogy eltakarja a tetején levő vörös csillagot. Randé kicsit későn jött, hisz hamarosan jött a rendszerváltás.
Nos innentől új időszámitás kezdődött, sok sok szükesztendővel, ami a mai napig tart. Innetől igaz minden szava a Népszava cikkének. Megszüntünk létezni. Nemcsak, hogy nem kaptunk segitséget, de még az a furcsa helyzet is előállt, hogy a hazai művészeknek hirtelen megugrott a gázsija, megdrágult a repülőjegy, szálloda, - minden olyan kiadás amit nekünk kellett vállalni – s igy a korábbi 4-5 fős művészcsoportok helyett immár csak a Lagzi Lajcsi féle egyszemélyes gagyira telett. Ezzel egyidőben meg is jelentek a piacon azok a vállakozók, akiket semmilyen értékhordozó műsor nem érdekelt, csak a feketén eladott CD-k és DVD-k száma.
Nagy turnékat szerveztem. Montreál-tól-Chicagó-ig, San Franciscótól-Phőnix-ig Miamit-tól – New Yorkig, most mégis elsősorban torontói tapasztalataimról irnék, bár bármelyik városra érvényes lehet.
Mit felejtenek el otthon? Elsősorban azt, hogy ki kiváncsi itt a magyar kulturára, annak szinvonalára. Melyek azok a műfajok amelyek igényt tarthatnak az amerikaiak érdeklődésére? Egyáltalan kik ezek az amerikaiak?
Toronto, amikor idejöttem – 35 éve – alig több mint egymilliós város volt. Ma az ötödik legnagyobb amerikai város, több mint öt millió lakossal. Ezeknek a zöme kinai, hindu, arab és középamerikai. Élnek a maguk zárt közössségében. Szinte áttörhetetlen fal. Na most ha ezeknek akar a mai kormány a ,,magyar intézeteivel,, magyar kulturát teriteni – márpedig a tendencia ezt mutatja – ugye akkor nagyon rossz utcában van. DE, és ez a legfontosabb, egyuttal eldobja azt a magyar közvetitő közeget aki magyar kulturára éhesen adva van. A napokban olvastam egy statisztikát ami pl azt mutatta, hogy a vegyesházasságok száma nagymértékben megnőtt.
A mi szinházunkban pl nagyszámban voltak vegyesházas párok. Mások elhozták angol barátaikat. Volt egy egészséges reklámja a magyar kultúrális értékeknek. A jelenlegi struktura (Magyar Intézet) ezt a hasznos lehetőséget dobja el. Nem hiusági kérdés, hogy minket a kutya sem kérdez ilyenkor, még az sem, hogy idelátogatott Hiller úr aláirni a kanadai-magyar kultúrális egyezményt, amelyet minden tartománnyal külön kell aláirni. Lehet, hogy tudtunk volna segiteni. Igy jelenleg ugy tudom Albertával van Magyarországnak kulturális csere programja, de az egy percig szóba sem került, hogy az ittélő 300 ezer magyar kaphatna e valamiféle támogatást a hazai kormánytól?
S még valami? A jelenlegi Magyar Intézeti szervezés elsősorban New Yorkra, illetve kelet amerikára szoritkozik. Igy mi kanadai magyarok pl még ebből is teljesen kimaradunk. S itt kell megemlitenem, hogy nehezen tolerálható ez a diszkrimináció amit a Kárpátmedencei magyarsággal szemben el kell viselnünk.
A Kádár rendszerben mégcsak meg lehetett barátkozni azzal a gondolattal, hogy az ember nem nagyon várhatja el a valutaszegény országtól a támogatást, meg féltünk is attól, hogy két tűz közé kerülünk. Egyrészt a hazai segitség esetleg együtt jár egyfajta politikai nyomással, másrész az itteni magyarság lesz elutasitó, mert azt sejti mögötte amitől mi csak féltünk. De még ez sem volt igaz, mert pl amikor Randé Jenő lett a Világszövetség elnöke, sok minden megváltozott. ,,Mi nem kérünk politikai támogatást, mi segiteni szeretnénk a magyarságotok megtartásában.,, S nyugodtan mondhatom, hogy ez megállta a helyét. Egyszer egy kisiskolásoknak szóló tankönyvet kaptunk. Direkt ide készült. A legmegveszekedettebb kritikus sem találhatott benne semmi kivetnivalót. Pl volt egy kép az országházról. Ugy lett megszerkesztve, hogy egy szalag ment a tetején, amire ki volt irva Parlament, hogy eltakarja a tetején levő vörös csillagot. Randé kicsit későn jött, hisz hamarosan jött a rendszerváltás.
Nos innentől új időszámitás kezdődött, sok sok szükesztendővel, ami a mai napig tart. Innetől igaz minden szava a Népszava cikkének. Megszüntünk létezni. Nemcsak, hogy nem kaptunk segitséget, de még az a furcsa helyzet is előállt, hogy a hazai művészeknek hirtelen megugrott a gázsija, megdrágult a repülőjegy, szálloda, - minden olyan kiadás amit nekünk kellett vállalni – s igy a korábbi 4-5 fős művészcsoportok helyett immár csak a Lagzi Lajcsi féle egyszemélyes gagyira telett. Ezzel egyidőben meg is jelentek a piacon azok a vállakozók, akiket semmilyen értékhordozó műsor nem érdekelt, csak a feketén eladott CD-k és DVD-k száma.
Nagy turnékat szerveztem. Montreál-tól-Chicagó-ig, San Franciscótól-Phőnix-ig Miamit-tól – New Yorkig, most mégis elsősorban torontói tapasztalataimról irnék, bár bármelyik városra érvényes lehet.
Mit felejtenek el otthon? Elsősorban azt, hogy ki kiváncsi itt a magyar kulturára, annak szinvonalára. Melyek azok a műfajok amelyek igényt tarthatnak az amerikaiak érdeklődésére? Egyáltalan kik ezek az amerikaiak?
Toronto, amikor idejöttem – 35 éve – alig több mint egymilliós város volt. Ma az ötödik legnagyobb amerikai város, több mint öt millió lakossal. Ezeknek a zöme kinai, hindu, arab és középamerikai. Élnek a maguk zárt közössségében. Szinte áttörhetetlen fal. Na most ha ezeknek akar a mai kormány a ,,magyar intézeteivel,, magyar kulturát teriteni – márpedig a tendencia ezt mutatja – ugye akkor nagyon rossz utcában van. DE, és ez a legfontosabb, egyuttal eldobja azt a magyar közvetitő közeget aki magyar kulturára éhesen adva van. A napokban olvastam egy statisztikát ami pl azt mutatta, hogy a vegyesházasságok száma nagymértékben megnőtt.
A mi szinházunkban pl nagyszámban voltak vegyesházas párok. Mások elhozták angol barátaikat. Volt egy egészséges reklámja a magyar kultúrális értékeknek. A jelenlegi struktura (Magyar Intézet) ezt a hasznos lehetőséget dobja el. Nem hiusági kérdés, hogy minket a kutya sem kérdez ilyenkor, még az sem, hogy idelátogatott Hiller úr aláirni a kanadai-magyar kultúrális egyezményt, amelyet minden tartománnyal külön kell aláirni. Lehet, hogy tudtunk volna segiteni. Igy jelenleg ugy tudom Albertával van Magyarországnak kulturális csere programja, de az egy percig szóba sem került, hogy az ittélő 300 ezer magyar kaphatna e valamiféle támogatást a hazai kormánytól?
S még valami? A jelenlegi Magyar Intézeti szervezés elsősorban New Yorkra, illetve kelet amerikára szoritkozik. Igy mi kanadai magyarok pl még ebből is teljesen kimaradunk. S itt kell megemlitenem, hogy nehezen tolerálható ez a diszkrimináció amit a Kárpátmedencei magyarsággal szemben el kell viselnünk.
Üdvözletem Pufi Úr!
ReplyDeleteNos a magam részéről nem olyan régen ismerkedtem meg egy kanadai magyar kettős állampolgár hölggyel Budapesten.Itt nőttem fel , és élek a mai napig. Azt kell, hogy mondjam nem vagyok benne 1000%-ig biztos, hogy diszkriminálva kell érzze magát. Hiszen itt ami ma folyik Magyarországon az eleve, és alapvetően egyedülálló európában, de talán a világban is. Természetesen nem szeretnék semmiképpen sem csatlakozni, a néma apátiával panaszkodó honfitársaimhoz ebben a kérdésben, de egyet bizton állíthatok, ránk pontosan ugyanolyan magas ívben tesznek az ezért egyébként felelős személyek, mint az Ön érzi, Kanadában. Kérem tisztelettel, a kultúra, vagy vegyes házasság fogalma, itt már réges régen anyagi alapokon fekszik. Amin hirtelen lehet nagy profitra szert tenni az fog előtérbe kerülni. Ha az érdek megkívánja azt, akkor lehet az kultúrális kérdés, de lehet az bármi olyan amit meg lehet a későbbiekben kézzel tapintani. Egyébként, ha érdeklik további gondolatok fent migindított témakörrel kapcsolatosan, kérem bátran vegye fel velem a kapcsolatot e-mailben(idranyi.csaba@t-online.hu). Egyébként 2010 februárjában Torontoba utazom, ha gondolja akár személyesen is folytathatjuk az eszmecserét. Maradok tisztelettel: Idrányi Csaba Attila