A BŰVÖS 50

2006. október 09.
A Kanadai Nemzeti Art Center azzal köszönti a magyar forradalom 50 éves évfordulóját, hogy a kb 200 ezer magyarból, aki Kanadában él kiválasztott ötvenet, azokról egy foto-portré kiállitást hozott lére. Ennek a kiállitásnak a megnyitóján voltunk Ottawában
Mint minden válogatás - ez is - szubjektiv. Ki került bele, ki maradt ki. Aki belekerült az miért került bele és aki kimaradt miért maradt ki? Jönnek a kérdések. Magasrangú állami vezetők tették ünnepélyesebbé ezt a napot, amikor pironkodva de elmondhatjuk: jó volt magyarnak lenni! Az értékelések és a vélemények, amelyek az indoklásokban elhangzottak mind mind azt bizonyitották, hogy a magyar emigráció egy tehetséges, szorgalmas és eredményes munkát végző közösség Kanadában. Büszkék lehetünk ezekre az emberekre, büszke lehet az óhaza is messzire szakadt fiaira, akik dicsőséget hoztak és hoznak a magyar névre. Micsoda névsor? Polányi professzor egy Nobel dijjal gazdagitotta a kanadai tudomány elismerését, Munk Péter épitési vállalkozó neve pedig ott van számtalan kórház, egyetem sponzorainak az élén. Dán László a Novofarm gyógyszergyárak tulajdonosa, Fejér Béla, aki a Sheraton szálló budapesti elnöke (Gresham Palota), vagy Lantos Róbert filmproducer aki a Napfény ize cimű filmmel szintén sorbaállt az Oscar dijért. Sándor Anna filmiró, Fellegi úr a Kanadai Statisztikai Hivatal elnöke avagy a National Filmbord elnöke Tom, aki Sárospatakon született és a magyar nyelv minden kitekertségtől mentes változatát ismeri csak. Barna doktor úr fia László, mint filmproducer, Kennedy Mari mint zongoraművész, Egervári Tibor mint szinházrendező és Jónás György mint az egyik legjelentősebb kanadai iró van a kiállitottak között. Csodálatos névsor amely még Tom Mihalikról sem feledkezett el, aki a Kengsington Marketten nőtt fel és ma az egyik legrangosabb butique tulajdonosa. S egy nagy meglepetés Elvis Stojkó a korcsolyázó világ és olimpiai bajnok, akinek ,,csak,, az édesanyja volt magyar. És sokan akiket még felsorolni is sok lenne...
Igen igen, de mi van azokkal akik kimaradtak? Mi lenne? Otthon a maguk kis háztáji perifériájukon dünnyögnek. Persze, hogy érdekes, hogy kimaradtak egy olyan kiválasztódásból amit nem ők organizáltak le hanem kanadai barátaink. Azok akik rálátnak a teljesitményekre és nem egymást nyalogatják körbe, mint ahogy ez a magyar berkekben szokásos. Dúlnak-fúlnak. Nem segitett az évek alatt felhalmozott elbizakodottság, a sok itt is ott is ezt is azt is meg-meg célzott protekció. Az ugynevezett nemzeti emigráció szinte egyetlen ,,vezéralakja,, sincs az ötvenben. A nagy ház körül ügyeskedő hölgyek-urak is kimaradtak. Valahogy nem hallatszott el a hangjuk a válogatókig. Most szivják a fogukat, megpróbálják szétcincálni a megkapott kitüntetést. A Pesten kiügyeskedett kiskeresztek, vitézi alabástromok itt valahogy nem nyertek. Kezdődik az én mit csináltam korszak. Megállitottam egy század orosz katonát 56-ban, felrobbantottam 3 azaz 3 ruszki tankot és eközben megünnepeltem a 12 születésnapomat. Két újonan érkezőnek vittem a böröndjét a Union Stationtól a West Lodge-ig és répát pucoltam a közös konyhán 57-ben és semmi, még egy vacak foto sem... Hátha én nem kaptam, akkor ki kapott?
Én - én aki hiszek abban, hogy én kaptam ettől az 50 embertől valamit, egy gyönyörű estét, hogy büszke lehettem rájuk. Köszönöm.