Frissen

Örömmel értesitem kedves látogatóimat, hogy megújjult honlapunk immár áttekinthetőbb és ,,csinosabb,, a korábbinál és még fejlesztés alatt van. Hamarosan felkerül a honlapra EGYÉB szolgáltatásaink felsorolás, a TV Club hirei. Kellemes időtöltést kivánunk

William Kosaras
KMTV producer

A hatalom

Napok óta azon gondolkodom, hogy mitől van az, hogy a hatalom megrészegit? Nem tudom. Először azt gondoltam műveltség kérdése az egész, de azonnal felmentést kellett adnom, hisz számtalan okos, kultúrált embert ismerünk a történelem folyamán, akik ennek ellenére nem tudtak ,,bánni,, a hatalommal. Talán azért mert a hatalom komplikáltab, mint a 3.14/alfa.
Szóval hatalom. Ahogy elnéztem a volt iskolaigazgatómat - kis gonosz törpe volt - mindig azon gondolkodtam, miért jár mogyorófa vesszővel? Vajon fél tőlünk vagy csak arra támaszkodik? Mai hatalomgyakorló ismerőseim már késsel járnak - ki tudja mire lesz jó egy ilyen bicsak - és határozottan határozottak. Egyszer a Szendrő Józsi bácsi tartott egy irodalmi estet a Rátkay Clubba - Zsir egy kis savanyúval - a Latinovits Zoli ült mellettem és áhitattal néztük a dirit. A diri kicsit fulladt is meg pösze is volt és nagyon szellemes. Az ellene beérkezett feljelentésekből tallózott. A pécsi feljelentésében az állt, hogy ,,mi, Baranya megyei dolgozók tiltakozunk az ellen, hogy a pécsi szinháznak egy ilyen, már küllemében is kapitalista igazgatója van, aki grófokat, bárókat futatt a szinpadon.... itt a Titó a láncos kutya szomszédságában...,, Ekkorra már a Latinovits lilára verte a combomat és úgy röhögtünk, majd bele gebedtünk.
De másnap a diri diri volt és minden utasitását végrehajtottuk. Tudott bánni a hatalmával.
Most konfliktusom van. Nem értem, hogy az ismerősöm aki szintén hatalomgyakorló, miért nem érti meg, hogy pitiáner módszerei vannak és sajnálatraméltó. De sebaj, majd csak tovább forog a világ.

Egy medal

Az én generációm sietett megszületni, hogy nehogy lekésse a II.Világháborut. Hamar megtanultunk félni és ma is az orrunkban hordjuk az óvóhelyek áporodott levegőjének a szagát. Az én generációm sorba állt, húsért, zsirért, kenyérért... Az én generációm megtanulta a Mint a mókus fenn a fánt és az én generációm már lőtt 1956-ban. Az én generációm meritett a nagykondérból amit gulyáskommunizmusnak hivtak.
Az én generációból sokan voltunk, akik egy nylon szatyorral újrakezdték az életüket és hamar megtanulták a kirakatokba tett ,,Diswasher Wanted ,, tábla mit jelent.
Az én generációm ma is gyorsan eszik, az én generációm megtanult könnyezni bánatában is és örömében is. Ma is itt is az én generációm a legaktivabb és őrzi nyelvét, kultúráját és ehhez voltam én a Nemecsek... Tettem a dolgom.
Ezen az úton az ember termeli az ellenségeit. Ohatatlanul valakiknek az útjába kerül, mások meg irigyek a másik sikerére. Nekem van ebből is abból is. Cipelem magammal. Rosszul esik, de nem haragszom még azokra se akik szándékosan rugtak belém. Azt a csomagot ők vigyék, nekem elég a magamé.
Májusban bajban voltam. Nagy bajban. Kórházba kerültem és 2 napig kómában feküdtem és amikor kinyitottam a szemem feleségem mosolygós tekintetét láttam és ott állt az ágyamnál a fiam. Nem értettem mi történt velem, hisz semmire nem emlékeztem. Le voltam kötözve, beszélni nem tudtam. A fiammal azonnal megértettem magam. A szemünkkel beszélgettünk. Megértette, hogy szabaditsák ki a kezemet és adjanak papirt irni akarok, ha már beszélni nem tudok. Az első mondat amit leirtam: Levittétek a videotapet a TV állomásra? Köszönöm Önöknek az elismerést. Ennek a jelvénynek tűje van amivel feltűzhető. Nekem az Önök elismerése a tű, ami tartja az életemet. Köszönöm.

FALUDY

Tudtam, hogy haza kellene mennem. Az orvos nem engedett. Igy nem egyszerű most ,,beszélgetni,, Veled, hisz már nem válaszolsz, ami korábban nem volt jellemző találkozásainkra. Ma köszönnöm kell, mindent, mindenért köszönetet kellene mondanom, amit Tőled kaptam.
Polgár-pukkasztó egyéniséged mindig lenyűgözött, ismereteid behatárolhatatlan tárháza pedig nyitva állt nekünk, a csibéidnek, akik körülültünk és hallgattunk és figyeltünk Rád. Egyedül vigyázni nem tudtunk Rád, azt soha nem hagytad.
Amikor 1975-ben megismertelek Torontóban, egy korszak érkezett az életembe, egy korrepetitor aki attól kezdve foltozgattad lyukas műveltségünket. Lekötelező volt a bizalmad, amit egy naiv kisfiú egyszerűségével lövelted felénk. S most elmentél...
Amikor a Kibédy Ervin itt volt nálam, úgy a 80-as évek közepén egyetlen dolgot kért tőlem: Vigyél fel a Faludyhoz! Jó barátom volt az Ervin, nagyszerűen verselt, azt hittem a verseit fogja megmutatni. De nem azokat szerényen elhallgatta. Két dolog miatt kérte: tudta, hogy vannak madaraid - ami közös hobbytok volt - és csak egyszerűen látni akart. Igen, csak látni. Megismerni azt az embert aki egész ifjúságunkban, akár egész életünkben maga volt a misztikum. A betiltott, a mumus, a zseni, aki nincs avagy nem is tudjuk hol van. S egyszercsak előkerül s ugyanolyan hús vér mint mindenki más, csak egy kicsit azért mégis más. S ez a másság volt a misztikum lényege.
Faludy György a Villion forditó költő, kinek a verseit egy rendszer letagadta, betiltotta.
Drága Gyurikám Isten Veled! Ha hazamegyek már csak egy virággal a kezemben állhatok sirhantod előtt. De búcsúzni nem tudok és nem is akarok.
Hogy is van a Western Ausztrália cimű versedben?
De azt a hattyut elviszem haza!

Könnyezem, vagy csak füst szállt a szemembe... nem tudom....

Egy ideje szemorvoshoz is járok. Sajnos lassan minden romlik, kopik, remélem a memóriám nem. Bár ki tudja? Igen volt egy retina, majd egy katarak operációm, a jobb szememen és bizony néha-néha alig látok. Szar érzés. Homályos a világ, nincsennek konturjai, hamvassága eltünt avagy csak én nem látom. S néha könnyezik a szemem. A napokban egy könnycsepp esett a keyboardomra. Milyen érdekes, valaha a szerelmes levelekre szokott könnycsepp esni és elmaszolta a tintát. A keyboardot nem tudja elmaszatolni, legfeljebb tisztább lesz.
De mi a nyavalya történt velem, hogy csak úgy kicsöppent egy könnycsepp? Szentimentális öregúr lettem? Már a humorom is cserben hagy? Talán nem, de ez nem humor, ez a szomorúság könnye volt.
Van egy bohóc gyüjteményem és a könyvespolcomról már egy fióknyi könyvet kiszoritottak a bohócok. Velük néha elbeszélgetek, sőt most átköltöztetem őket a dolgozószobámból a studióba, költséget nem kimélve polcot vettem nekik. A zöme zenebohóc, valamilyen hangszerrel. S milyen érdekes majdnem mindegyiknek olyan szomorú arca van. Talán az a kis kéksapkás mosolyog egyedül aki teljesen olyan mint kedvenc ruszki bohócom Popov. Popovval a budapesti arénában találkoztam és betegre nevettem magam rajta. Fantasztikus szemei voltak. Huncut szemei. S egyszer láttam, hogy könnyezett. Talán én is ezért könnyeztem mert Popov.... hülyeség, nincs nekünk annyira erős rokonságunk. Persze egy pillanatig sem tiltakoznék. Akkor mi bajom?
Már korábban irtam, hogy mennyire zavar, hogy életem legnagyobb átélt, megélt élménye az 56-os forradalom - amiről eddig szentűl azt hittem csak az enyém - most meghurcoltatik. Csúnyán meghurcoltatik. Megmászatik. Mint a csúszó-mászók hemzsegnek alatta fölötte mellette és viszik, kitagadnak a nevében, befogadnak a nevében, hazudnak a nevében és érte és mellette és bele. Bele a valóságba. Olyan lett mint pár éve a kokárda. Lelopták a mellünkről avatatlan kezek. Konfliktusgerjesztő lett a kokárda. Az összetartozás az együvé tartozás szimbóluma szeparátor lett, kitaszitó lett. Mi történik a világnak azon a felén, ahova a Teremtő berajzolta szülőhazámat? Kik ezek az emberek?
Én nem megyek veled ünnepelni. Én meg Veled nem megyek ünnepelni. Én meg nem is ünnepelek csak gyülölködöm, mert ma ez a módi! Elveszem az ünnepedet. Neked nem jár. Csak az enyém.
S a világ meg csak bámul és nem érti, hogy ez a mongoloid magyar miért maradt Ázsiában, miért nem költözik már Európába ha egyszer 1000 éve ott lakik?
S nem tudtam megmagyarázni magamnak és azt hiszem akkor, csak akkor lehetett - pedig hogy kérkedtem, hogy a memóriámmal semmi baj - hogy kiesett az a könnycsepp a keyboardomra.
Segitesz letörölni?

Meséim...

A feleségemnek mesélgetek néha és azon kapom magamat, hogy tudok neki még újat mondani. Pontosan vannak még az életemnek olyan ,,történései,, amelyeknek a mesékbe öntése eddig elmaradt. De persze ennek meg van a maga veszélye, hisz az ember nem mindenre emlékszik vissza. S ez bizony a korai avagy a kései szenilitás letagadhatatlan jele. De most ennél is nagyobb a baj: van amire egyáltalán nem emlékszem.
A bátyám Ausztráliában él – aki csak azért a bátyám, mert neki sem volt testvére, na meg nekem sem, de unokatestvérek voltunk s igy az unoka jelzőt előszerettel hagytuk el – s 37 év után találkoztunk újra. Hát persze volt öröm és boldogság egy-két napig, majd jöttek a csendes hétköznapok, amikor elkezdtünk – immár együtt – emlékezni. Mit ad Isten, amikor odaértem, hogy emlékszel Pista amikor disznóölősdit játszottunk s Te beküldtél engem a nagypapa szalmakazaljába, s hogy megperzseld a ,,disznót,, rámgyujtottadd a kazlat s erre leégett majd a fél falú? Csak nézett bambán és tekerte a fejét. De arra csak emlékszel, hogy elvitt bennünket az árviz anyám teknőjében ülve és a tűzoltók vettek le bennünket a fűzfa tetejéről... Na idefigyelj Öcsköos, mosasd ki a memóriádat.... Semmire nem emlékezett. Napokig a hatása alatt voltam. Meghülyült vagy netán én hülyültem meg? Erre mesélt. Semmire nem emlékztem...
Most napokig vendégem volt a húgom Pestről – aki csak azért a húgom, mert neki sem volt testvére, na meg nekem sem, de unokatestvérek vagyunk s igy az unoka jelzőt előszeretettel hagytuk el – aki gyermekorvos és mindössze 2 évvel fiatalabb nálam. Nagy volt a boldogság, hisz hozta a New Yorkban élő fiát, illetve ő hozta a hugomat a sógoromat, a feleségét és a 3 gyönyörű kislányát. Boldogan játszottam a nagypapát nagybácsi-i minőségemben és közben azért a húgommal csak elkezdtünk mesélni. Kivételesen ő kezdte. Emlékészel – mondta, s ebben a pillanatban belémvillant, jaj gondoltam - amikor a Mariska esküvője volt és mi vittük a fátylat és a Te ötleted volt, hogy a sarkát a fátyolnak amelyikből az egyik sarok volt a Tied a másik az enyém, először csak elkezdtük öszzegöngyölni, majd elrágtuk és az esküvő végére már egy nagy darab hiányzott belőle? Furcsán nézhettem rá, mert mosolyogva kérdezte, nem emlékszel? Na most mit mondjak neki. Ez is kezdi. Még arra sem emlékeztem, hogy egyáltalán a Mariskának volt esküvője, nem arra hogy én ott lettem volna...
És ha azt hiszi a nyájas Olvasó, hogy a kálváriám ezzel véget ért, téved.Kaptam egy olvasói levelet, amiben úgy rámpirit a levéliró, hogy csak na. Valahol egy könnyelmű pillanatomban azt irtam, hogy ha az ember eltölt 35 évet Kanadában... stb. Na erre a levéliró: korábban azt olvastam, hogy 1974-be jött Kanadába, az nem 35 év. Persze nem irta akkor mennyi, igy már magamban sem bizva, fogtam a számitógépet és kivontam a 2007-ből az 1974-et és kérem valóban csak 33. Most itt állok ezzel a nyomorult 2 évvel amivel nem tudok elszámolni. Persze a levéliróm ennyivel nem érte be, nem volt elég neki a nagy leleplezés öröme, hanem azonnal a zsebembe is belenézett, hogy miből mentem én koszos kis amerikai katona Spanyolországba? Na ezt nem részletezem, de rájöttem valamire, csak ficktiont szabad irni, abból nem lehet baj...

Nem élet az élet távkapcsoló nélkül...

Napok óta rossz a távkapcsolónk. Magyarul: nem nézünk TV-t. Milyen érdekes, ma már képtelen vagyok arra, ami hosszú éveken át természetes volt, hogy felálljak és átkapcsoljam a TV-t egy másik csatornára. Nem én! Inkább nem nézem! Aminek még meg is van az a haszna, hogy a feleségem nem förmed rám, hogy: “apukám, ha alszol, akkor vedd le az ujjadat a kapcsolóról...” Való igaz, két specialitásom van; az egyik, ha a TV elõtt alszom el, akkor valóban a mutató ujjammal nyomom a csatornaváltó gombot és úgy megy körbe-körbe a TV-mûsor, mintha ringlispíl lenne, s leginkább a 18 éven felüli csatornákon akad el, amire meg nem vagyunk elõfizetve (nem is értem miért nem?), ahol kép nincs, csak szexi hang, na meg idõnként egy-egy pillanatra összeáll a kép valami malackodást mutatva. Ettõl izgalmas. A másik mutatványom a komputeremen történik, szintén elalvásból kifolyólag. Nagyon érdekes, amikor felébredek és konstatálom, hogy immár 43 oldal k betût írtam le, mert el nem engedem azt a nyamvadt billentyût! Hogy miért épp a k betût nyomom az esetek 90%-ában? — ez még kivizsgálás tárgyát képezi. De nagyon megható, csak próbálja ki kedves Olvasóm, milyen egy oldal, amikor nincs más rajta, csak k betû. De menjünk csak vissza a TV-hez! Nagyszerû TV-készülékem van. Igazán nem lehet azt mondani, hogy valami vacak. Kérem, ez egy békebeli Sony, a maga 36 inchével és ezzel a bizonyos rossz kapcsolóval. Már többször írtam a feleségemrõl, bár mindig nagyon nehéz róla írnom, mert mostanában nagyon sértõdõs, és már ott tartunk, hogy néha kikéri magának. Ekkor aztán zavarban vagyok, mert nem tudom, mit kell egy ilyen helyzetben csinálni. Ha nem adom ki neki, akkor minek kéri, ha meg kiadom neki, akkor halálosan megsértõdik. Ki tud eligazodni a nõkön? Na most kérem, sértõdés ide, sértõdés oda, a feleségemre mindent lehet mondani, de azt, hogy technikai zseni lenne, azt valahogy nem. De most kapaszkodjanak meg: a TV-kapcsolót meg tudja szerelni. Én nem! Õ igen! Bevallom Önöknek — még szerencse, hogy a feleségem nem olvassa a lapomat, így soha nem tudja meg —, hogy ilyenkor kiver a fekete irigység! Cérnát befûzni, azt nem?! — Rossz a szemem, fûzd be nekem, stb... De a TV-kapcsolót megjavítani? — azt igen! Nagyon rafináltan csinálja, csak tudnám, hogyan? Persze, az még külön egy dolog, hogy azóta nem láttam egy hírmûsort, már lassan nem is emlékszem arra, hogy néz ki a Larry King. Bezzeg látom minden este a Laci Macit, valami szerzetest, aki koldul — feleségem szerint olyan szép orgánuma van, na meg közben addig köszörüli az orgánumát, amíg összetarhál pár ezer dollárt ilyen hithû TV-kapcsoló-szerelõktõl, mint a nejem. De ha békességet akarok, akkor türelmesen kivárom, amíg a Mama elalszik és akkor... nem tudok átváltani másik csatornára és elmegyek lefeküdni. Ez így megy már hetek óta. Szinte semmi hír nem jut el hozzám. Azóta fogalmam sincs, hogy ez a milliomos arab gyerek, aki felrobbantotta a kenyai amerikai nagykövetséget merre bujkál. Ki van nyerõben, Clintonné vagy az a kis fekete fiú, hogy a Elmud visszaadta-e már a Golant, vagy hogy az Orbán Viktor kifogta-e a halakat a Tiszából? Itt állok TV-kapcsoló nélkül, de bevallom, nyugodtabb vagyok. Rájöttem: nem kell mindig mindenre odafigyelni. Mindig látom magam elõtt anyai nagyapámat, aki, azt hiszem, egy életet leélt egy Nagypáli nevû faluban. A legmesszebb Egervárra ment el a heti vásárra. Hol eladta a lovait, hol másikat vett helyettük. A hegyi szõlõ volt a Fittness Centere, minden nap húzott párat a présgépen, gyalog ment a szõlõhegyre, meg vissza is. A korpát a teheneknek adta, de friss tojásból készült rántottája gyarapította az akkor még ismeretlen koleszterolszintjét és egy darab libacombot friss kenyérrel, újhagymával elpusztított, leöntötte egy-két pohár saját borral... 96 éves korában csak szép lassan lecsúszott a pince elõtti tuskóról és csak annyit mondott: Isten veletek! Neki nem volt TV-kapcsolója, de mindent tudott a világról, ami neki fontos volt. Mindent. Egyszer elvitt a rétre, lehettem 8-9 éves. Este volt. Apró, kék lángok égtek itt-ott. A parasztok azt mondják, hogy ez a lidérc, fiam. Ne hidd el nekik. Ez gáz, ami a tõzegbõl jön ki és a melegtõl így nyaranta belobban. Érted? És nem volt TV-kapcsolója!

Talán..

Talán lesz az még úgy, hogy megértem azt is ami ma még érthetetlen számomra. Persze nem akarom túlmisztifikálni a történéseket melyek az utóbbi időben szinte körbezártak, és mindez nem is tartozik a tudomány számomra áttekinthetetlen szférájába, mindössze gyarló emberi dolgokról beszélek. Olyanokról mint jellem, mint becsület, mint gonoszság, mint félelem és végül mint megvásárolhatóság. S mindez igy Karácsony táján, amikor közben mindenki a szeretetről szaval....
A kilencvenes évek elején az egyik hazalátogatásom alkalmával a Magyar TV-be látogattam, volt munkatársaimat felkeresni és a Hallban az egyik rendező szaladt felém, szia Pufikám felkiálltással üdvözölt. Kicsit meg is elepett a dolog, hisz a nejével aki a Deltát vezette többször dolgoztam együtt, de vele talán soha nem találkoztunk máshol csak a büffében. De tovább zúditotta a kérdéseket: hazajössz, visszajössz a TV-hez? S mielött megválaszolhattam volna a kérdéseit máris folytatta, gyere pajtás, nagy változások vannak, eljött a miidőnk. Na ez vollt a kulcsmondat amikor elköszöntem Lacitól és kétségbeesve rohantam fel a harmadik emeletre Ádámhoz, aki várt. Közben teljesen összezuhantam hogy mi történhetett itt, hogy Laci, ez a középszer ennyire magabiztos. Azóta már kiderült.
Napjainkban pedig itt burjánzik a középszer ami kétségbeejtő még az értelmesebb viselkedők közt is. Mindegy, hogy Úrat vagy Istent szolgálnak. Csak a pénz a pénz, aminek amellett hogy nincs szaga a hatalma úgy van jelen mindennapjainkban, hogy már a primitiv gazdája is okosnak éreheti magát. A pénz különben is kábitószer, megrészegit, gátlástalanná tesz és olyan hatást képes indukálni, hogy belefagy a szó a gyáváiba akik reménykednek hogy nekik is leesik valami. Néha egy káposztáscvekedlis vacsora, máskor egy Karácsonyi bónusz, akinek arra volt igénye, egy pozoció, sőt lehet az még egy érem is. Ennyi és megvagyunk véve. S aztán a becsületesebje bemegy a fürdőszobába és eltöri a tükröt. Mondom a becsületesebbje. Vajon az utolsó pár hétbe hány tükör törhetet be? Nem sok.
Szóval Laci neked volt igazad, haza kellett volna mennem. Faludyval az utolsó gerinc is visszaköltözött. Azóta ez a vácum akkora, hogy minden mocskot magábaránt. Kitisztithatatlan. S igy Karácsonykor ott állunk talpig áhitatban az éjféli misén, még a nyelvünket is kiszolgáltatjuk egy ostyának és üdvözölünk. Most és mindörökké, amen.

Peca Maker Peace

Csak tényszerűen közölhetem, hogy 10 napot kór-házban voltam. Mással is előfordul - gondolom. De, és most ezen a de szócskán van a lényeg, de ez most több volt egy egyszerű felülvizsgálatnál. A szó szoros értelmében visszavarázsoltak az orvosok az élők sorába. Ez persze magánügy, mindössze azért osztom meg Önökkel, mert számtalan telefont kaptam eddig is és most különösen sokat, amelyben Önök befogadtak engem a ,,családba,, és virtuálisan ott ülök az Önök asztalánál és mesélek. ,,Nagyon szeretjük a morgolódásait,, ,,Ott nyitom ki először a lapot,, és hasonló vélemények után szeretném megosztani Önökkel aggódásaimat ebben a kis rovatban.
Luther Márton a keresztény vallás nagy reformátora aki ekkor még Ágostonrendi szerzetes, eljött hozzá egy fiatal szerzetestársa s azt mondta: ,,Nagy baj van, rettenetes nagy baj van.,, ,,Mi a baj?,, ,,Az, hogy sokszor én sem hiszem el amit tanitok.,, Akkor Luther állitólag felnézett az égre és azt mondta ,,Hála neked Uram, eddig azt hittem, csak én vagyok ezzel igy.,,
Azt gondolom, aki nem kinlódik meg a kételyeivel az nem jut el a válaszig. Én ma a csodákban hitetlenkedő, kételkedő az élet csodájában kaptam választ kételyeimre. Csoda van! Itt vagyok.
Érdekes töltődéseket kap az ember. Minden átértekelődik. Jelentősége lesz egy pohár viznek is. Tisztábban kezdünk látni, áthelyeződnek a súlypontok. Gyönyörűen szétvállik a fontos és a jelentéktelen.
10 nap semmi avagy egy örökkévalóság. Csak a plafon marad és a szeretteid tekintete. Jönnek az önmarcangoló kérdédsek, hozzácsapódnak újstilusú válaszok. Mint mondtam, minden átértékelődik, sok minden a helyére kerül. Minden nap más nemzetiségű ápolónő segitett. Micsoda országban élek, foglalkozatott, talán életemben először. Amikor már megkopott a multikulturalizmus eszméje és manapság a politikusok manipulativ hivatkozási alapja lett, most itt van kórtermemben. Fülöpszigetről, Etiopiából, Shri Lankából, Indiából, Bulgáriából, Oroszországból na és persze itthonról alakult ki a csapat. Bizseregtetően szép volt. Müködik ez a sokszinű ország, békében élünk egymás mellett - zsidó és palesztin, sunnita és shiát, - Talán még erőt is adott. Egy fokkal jobban hiszek abban, hogy jóhelyen élek, jó országban telepedtem le, ha már nem a szülőföldemen élek, ahol jelenleg éppen az egymásra acsorgás a napi gond. Köszönöm Neked Kanada.
Na és a barátok? Ilyenkor a barátságok maligánfokot kapnak. Rendszerbe kerülnek. S olyan is van ami fontossabbá válik mint korábban volt és olyan is van amelyik leértékelődik. De a telefon amikor elcsicsergi ,We love you,, több kezelést megér. Amikor a nejem gyülekezete imájába foglal felér egy intenziv odafigyeléssel. Mennyire igaza van Luthernek, kétségeinket meg kell élnünk, hogy hinni tudjunk. Barátok állták körül az ágyamat, alig ismerősök jöttek, akikkel még beszélni sem tudtam.
A nejem küzdelme leirhatatlan volt. A fiam szikár ragaszkodása pedig felnőtté tett bajaimban és tudtam, hogy mindent meg kell tennem a felépülésemért, mert még dolgom van itt. Dolgom, és az ember nem mehet el dolgavégezetlenűl. Hát itt vagyok. Teszem a dolgom. Segitsenek nekem,
Köszönöm.

FELZÁRKÓZUNK

Lassan komoly reggeli szórakozássá válik, hogy az ember böngészi a magyar hirportálokat.Azon kapja magát, hogy rácsodálkozik az óhazára, hogy lám-lám felzárkózunk. Minden ocsmányságot adaptálunk a ,,művelt,, nyugattól.
Ma reggel éppen azt olvastam, hogy valahol vidéken a pasi bement a kocsmába és ahogy illik, hármat a levegőbe lőtt majd kettőt a csaposba. Mit mondjak, akár egy western hős. Bravó! Dehát bűnözők mindig voltak és sajnos lesznek is, mire ez a nagy felháborodás? Valójában nem ez izgat, hanem a politikai értekezésforma brutális elalpáriasodása. Legújabb gyöngyszemnek itt van a hir:
Oláh Ibolya Megasztár II.helyezett, platina-lemezes énekesnő azt üzente a szinpadról a miniszterelnöknek, hogy ,,Kapja be a mikrofonomat,,! (Gondolom mindenki ismeri ennek a kijelentésnek az ,,eredeti,, formáját és tudja mivel kell behelyettesiteni a mikrofont, ami Oláh Ibolykának nincs is.)
Honnan érkeztünk ide? Honnan ez a fene nagy bátorság, hogy egy ilyen kisliba igy merjen beszélni a szinpadról, megszentcségtelenitva a szinpadot, és megalázva önmagát? Mert a miniszterelnököt mégiscsak az ország nagyobbik fele választotta meg, őt pedig a Presszer Gabi sorolta be másodiknak.
Szóval hogyan fordulhat elő a mai Magyarországon, hogy felkiabálnak a miniszterelnöknek, hogy ,,Gazember,,!, hogy ,,Hazudik,,? Csak egyféle képpen: az ellenzék gusztustalan és álságos kijelentéseinek a hatására. Akkor amikor kis Rogán Tónikák, Szijjártók és Orbán Viktor hazugsággal vádol - miközben ők úgyanúgy hazudnak mint mindenki más - Oláh Ibolya és a gyüléseken bekiabálók is joggal vélhetik, hogy szabad a pálya, adjunk neki!
A rendszerváltás óta a legvisszataszitóbb számomra a kommunistázás, a lopnak, a hazudnak és egyébb válogatott cimkézések. Kommunista? Kik? Aki a Kádár rendszert megérte felnőtt fejjel mindenki! Aki akkor ,,szocializálódott, mindenki,, vagy senki. Illetve pár veterán talán még él valahol, de alapjában lényegtelen... Lopnak? Kik és hogyan? Biztos lopnak. De akkor sem pártfüggő a lopás, hisz láthattuk, hogy pártoktól függetlenül, hirtelen ennek is lett villája, üdülője, kavicsbányája, Tokaji szőleje, stb... Hazudnak? Ki árulta el elsőnek a pártját? Ki váltott 180 fokkal a rendszerváltás óta? Ki jelentette ki, hogy a ,,Csuhások akarnak kirabolni bennünket az oroszok után,, és ki celebrált ezekután Istentiszteletet Paksai biborossal Esztergomban?
S akkor azon csodálkozunk, hogy Oláh Ibolya be akarja kapatni a mikrofonját a Gyurcsánnyal? Ez a szerencsétlen kislány azt sem méri fel, hogy a saját ,,csoportját,, is lejáratja és ne csodálkozzon azon, hogy azon az oldalon is vannak felelőtlen vagdalódzók és úgy fognak reagálni, hogy ,, az a kis cigánylány, köszönje meg ennek az országnak... stb,,. Azt is olvastam közben, hogy a manadgere kétségbeesetten nyilatkozott, hogy Ibolya nagy stressz alatt van mert megdöglött a macskája és azért mond ilyeneket. Hát igen!
Merre merre széphazám? - miért nem azt veszitek át a ,,müvelt,, nyugattól amit ez a kifejezés takar? Persze ezek csak kapaszkodók. DE valójában elszomoritó nekünk akik nem benne élünk hanem rálátunk a világnak erre a felére.

Hazudni jó?

Valószinű hazudni jó! Sőt vannak akik nem tudnak leszokni róla, miközben toporzékolva üvöltik: Én soha nem hazudtam! Valójában ez már önmagában is hazugság.
Amerikában van egy mondás: hazudni szabad, csak rajt ne fogjanak. Ez persze a politikusokra van kitalálva. Az én kis apró hazugságaimra nem érvényes. Komolyan!
Sokszor leirtam és hiszem is vallom is, hogy az emigráció nem más, mint kegyes kis apró hazugságaink összesége. S az!
Igen az, nem győzöm hangsúlyozni. S hogy miért? Csak! Csak azért mert kapaszkodókat keresünk, mindent megmagyarázunk és ehhez hazudni kell. Persze ezek nem olyan egetverő nagy hazugságok, csak olyan kis bocsánatos bűnök. Ettől gyönyörű ez a magyar nyelv, hogy még a szarságainkban is elkisér bennünket, fogja a kezünket, kalauzol bennünket. De nem tud leállitani, mert hazudni jó! S kell! Különben elviselhetetlen az élet. Ha olyannak látnánk az életet amilyen beledöglenénk. Szebbre hazudjuk. Magunknak! Ha hazalátogatunk akkor már másoknak is. De hazudni kell mert elvárják tőlünk. Az márcsak természetes, hogy azzal a puszta ténnyel, hogy eljöttünk otthonról, mi vagyunk a ,,gazdag,, rokon. Hát persze, hogy mi vagyunk, különben mi nyavalyát keresnénk itt? Na meg ezt várják el tőlünk. Hát nem okozhatunk csalódást.
Amikor először látogattunk haza a nejemmel, leszedték az arany láncait a rokonok, hisz nekünk tellik, majd veszünk másikat. Még mosolyogtunk is hozzá. A nejemnek azóte sincs lánca és a Nofretétével tartozom immár 20 éve neki. Majd jövő karácsonyra kapsz egyet. Aztán nem kap. Hazudni jó. Meg olcsóbb is.
De miért időzök ennyit a hazugságnál? - mert otthon kiborult a bili, valakiről kiderült, hogy hazudott és a marha még be is ismerte. Azért mondom, hogy marha mert politikus. Hát az meg, hogy tehet ilyet? Hisz amig nem ismeri be addig tisztességes. Utánna is csak az már más tisztesség. Tisztább. Annak már van ideológiája! Gyóntatószéknek hivják. S itt jön be az újabb tétel, a bűnbocsánat. Legalábbis annak aki református. Vagy nem ismeri a saját vallását?
Egyszer azt hittem, hogy hazudtam és később rájöttem, csak füllentettem. Egész megkönnyebbültem. Pedig a két dolog olyan mint az ikertestvérek. S aztán egyszer meg csúsztattam - ez a mai hazugság beceneve - s mire rájöttem, hogy ez hazugságnak is elmegy, addigra megszerettem a csusztatást. Nem annyira durva, van némi bája és pontosan annyit hoz a konyhára, mintha hazugságnak hivnám. S ne, hogy a nyájas olvasó azt higyje, hogy ezek az ,,eredetiségek,, a saját kútfejemből pattanttak ki, a fenét olvastam róluk s aztán átültettem a gyakorlatba.
Megkértem az egyik haveromat, hogy vegye be a feleségemet egy üzletbe és igy lett a mienk Tokaj hegyalja. Meg a teteje is. Sőt az Asszú is mind az 5 puttonyával. S aztán jött az adóbevallás és még mindig az a kis csóró házunk - mit házunk lakásunk volt meg, amit még egyetemista koromban grundoltam össze két tüntetés között. Az a bizonyos hegy az a nejemé volt mert szereti a természetet. Apu meg azon kesergett az Öcsémmel, hogy már a tökük tele van ezzel a sok kaviccsal el kellene adni valakinek. Vitték is mint a cukrot. Pár telefononba került. Persze csak apuékat akartam segiteni. Közben úgy legatyásodtam, hogy most épitenek nekünk egy vályogházat. Egy időben roszhirbe hoztak, hát azt azért ne, akkor inkább legyen csak vályogház. De én mindig igazat mondok, néha kicsit csúsztatok annak ellensúlyozására, mert mindenki hazudik. Hogy miért? Mert hazudni jó!

Én mindig PestrQl álmodom?

Budapesti látogatásaim mindig is tartogattak meglepetéseket, de most, hogy immár 2 napja visszaérkeztem, feldolgozandó és elgondolkodtató következtetésekre sarkalnak.
Azt már évekóta tapasztalhattuk, hogy a zsidózás újra ,,polgárjogot,, nyert Magyarországon és ha netán felemlited akkor jön a jobboldali retorika, hogy ,,már megint előveszitek az antiszemita kártyát,,. Kérem tisztelettel mondom mindenkinek akit illett a kártyát nem kell elővenni, a kártya kint fekszik az asztalon. De emellett ott van vele a gyűlölet, a megbélyegzés, a mocskoló kártya is mint a pakli szerves része. De már nemcsak az asztalon van, hanem ami még ennél is szörnyűbb, ott van az utcai falfirkákban, amint lapunk másrészén olvashatják immár az újságban és ami tragédia ott van a szemekben.
Olyat ma nem is lehet kérdezni, hogy merre, merre Magyarország? A hatalomért vivott harc nem ismer határokat, nem tart tiszteletben semmit. A politikai megosztottság oly mély, hogy nemlátni a végét, és a koloncért való küzdelem már nem ismer oldalakat, vagyis mindegy, hogy jobbról vagy balról beszélünk. A közelgő választáson az ország már nem valakire fog szavazni, hanem valaki ellen. S ez baj, nagyon nagy baj.
Surányi bankelnök mondja: ugylátszik nem utáltuk eléggé a szocializmust és nem szeretjük eléggé a kapitalizmust, annak ellenére, hogy kapitalista társadalmat szeretnénk épiteni. A kettő pedig nem megy együtt. Egy példát is hoz. A parasztok termelnek, de nem biztositanak és akkor jön az időjárás amelyik tönkreteszi a termést és akkor fizessen kártéritést az állam. Ez igy a kapitalizmusban nem dolgozik.
Mit mond ezzel a bankelnök: nem kevesebbet, mint, hogy a kapitalizmusban meg kell tanulni élni. Szorosan kapcsolódik ide az a morális válság ami a mai Magyarországot jellemzi, gazdaságilag (fekete munka, adócsalás stb), az a kulturális válság amelyik szintén a félreértelmezett állami támogatásokra épit és az új nagytőke még nem vesz tudomást arról, hogy neki erkölcsi kötelezettsége van azzal az országgal, illetve annak az országnak a kultúrális életével, ahol meggazdagodott. Át kell vállalnia a terhekből, mint ahogy ezt a nyugati demokráciákban teszik.
Megalázó látni, hogy plakátokon ócsárolják azt a miniszterelnököt, akit az ország többséggel megválasztott. A plakátok hangvételi minden európaiasságot nélkülöznek.
S még valami: egy szinész kollégával való beszélgetés vége az volt: Félek. Tudod 40 éve vagyok szinpadon, hivnak valakinek ebben az országban és félek. A szinház mögötti kisutcában van a művészbejáró-kijáró, ott rendszeresen, egyre gyakrabban várnak olyan alakok akik kétséget kizárva hangosan fenyegetnek. Érted? Fenyegetnek!
Értem, de nem akarom érteni...Immár a második neves művész mondja: félek!

Búcsú

Kedves gesztus, hogy fogadunk és búcsúztatunk. Most éppen hazánk kereskedelmi kirendeltségének a vezetőjének járt le a 4 éves mandátuma, őt búcsúztattuk. Sima ügy, minden megy a maga útján a megszokott sémák vonalán. De mi nem lennénk magyarok ha még egy ilyen egyszerűnek tűnő ceremóniát sem használnánk fel sületlenségeink propagálására.
A Ház korábbi elnöke szólni akart! Ez az inger általában jelen van nála ha háromnál több embert lát maga körül. Nem is lenne ezzel baj, ha mondandója valahogy kapcsolódna az alkalomhoz. De ez a legritkább esetben fordul elő. Közléskényszere erősebb mint a logikája - vagy lehet, hogy az utóbbi nincs is - és sületlenséget sületlenségre halmoz. Most úgy egylevegővétellel elmondta, hogy:
Rákosi kivett a Fradiból 6 játékost, de még igy sem tudta megszüntetni a Fradit, ma viszonta Gyurcsány kizárta az NB I-ből a Fradit, miközben a Margitszigeten kivágták a fákat azért, hogy az uszodát odaépitsék amiben most sok a viz mert esik az eső (ejnye Gyurcsány) és Verespatakon aranybányákat akarnak nyitni és a Patrubány beperelt valakit sőt megnyerte és most perli a következőt mert Patrubány az egy igaz ember. Mondta mindezt az ex elnök, miközben annyit kellett volna mondani, hogy köszönjük, hogy itt voltatok és további jó munkát kivánunk.
Néha arra gondolok, hogy a tudatlanság valójában ajándék is lehet. Könnyebb lehet úgy élni, hogy valami köd veszi körül az embert, azt a ködött meg meg piszkálja és akkora rést vág rá amelyiken arra a világra lát ki amelyikre éppen akar. Bár nembiztos, hogy az exelnöknek van ennyi szelektiv érzéke, de a Magyarok Világszövetségében való aktivizálódáshoz ennyi éppen elég.
*******************
Valami elindult nálam. Valami új energia költözött hozzám. Örök szerelmem a szinház, amelyről egy pillanatra sem mondtam le motoszkál bennem. Már ott tartok - legnagyobb meglepetésemre -, hogy már csak azt kell eldöntenem, hogy mit játszak?
Tegnap jó napom volt. Egy ideje ,,visszakaptam,, a gyerekeimet. Sokat vagyok két felnőtt kölykömmel és a lányomtól inspirációt a fiamtól rácsodálkozást kapok. A lányom szinpadi lény. Imádja a szinpadot, otthon van rajta. Most nyom előre, lökdös: Daddy csináljuk meg a… s innen sorolja a darabokat. Kéne egy nagy visszatérés. Igaza van kéne. Tartozunk ezzel a közönségnek, a kollégáknak és önmagunknak. Régen volt előadásunk. Újra mérettetünk. Sebaj úgy szép. Talán a Jézuska meghozza.

ÉGI BÁRÁNY

A hatvanas évek végém Kővágóőrsön forgatunk Jancsó Miklóssal. Égi bárány a film cime, főszereplők Daniel Olbrinsky és Madaras József. Esténként a Marina szállóban Balatonfüreden kellett volna megszállnunk. Bár ott lakik a stáb, alvásra nem sok idő maradt.
Nagy csapat ez még Pintér Georggal, Grünwalsky Ferivel és Kende Jánossal. Kitüntetés ebbe a stábba bekerülni. Én is annak vettem, megfelelő alázattal, a Mesterre való rácsodálkozással. Itt születtek, helyesebben itt is születtek új dolgok, a hosszú snittek mozija lett a ,,bárány,,. Külön kazettát kellett a Bajusznak (gyártásvezető) rendelni amibe belefért 20 percnyi anyag. Amikor a müszakkal megbeszéltem a teendőket azt hittem keresztűlszúrnak a szemükkel. ,,Itt, ebben a nádasban akar a Jancsó 1 km fhartsint? - mozdonyt nem akar rá?,, kérdezte a főnök. De aztán csak meglett. Erről vettük fel, hogy Olbrinsky ,,csak ül,, a tó közepén a csónakban. Nem tartozik Jancsó sikerfilmjei közé, de nekem a legszebb marad.
Esténként ültünk a Marina halljában és vodkázgattunk. Ládában állt a vodka. Az üvegek ürülgettek, a hangulat nőt, Jancsó csendesen ült, halkan beszélt. Mindig halkan beszélt s ezzel mintegy kikényszeritette, hogy rá figyelj, s te meg igyekszel, ne hogy lemaradj valamiről. Kosaras Vilmos alias Pufi mondta mindig egyszuszra a nevemet. Rá 20 évre Kisvárdán állt a szinpadon és ott is igy egyszuszra kimondva hivott a szinpadra.
Szóval ültünk a Marinában és egyszercsak elkezdett énekelni...
Alsónyéken megépült a vasút, Megjött rajta Garibaldi, Kossuth Meghozta a nemzeti lobogót Megállj német szűk lesz a bugyogód...
S mi énekeltük, egyre jobban énekeltük. Kimentünk hajnalban a partra és bementünk a vizbe, ki mesztelenűl, ki ruhástúl. Valahonnan került a forgatáshoz használt ködgyertyából is hogy eltakarjon bennünket a szálló vendégei elől és önfeledten tüntettünk ......megállj ruszki szűk lesz a bugzogód - szólt halkan és fortéban az eredeti... Pedig el se lehetett képzelni... de Jancsó a nagy szugerátor az eredetit énekelte. Mégis üzenet volt a hangjában. Ez az üzenet volt a Szegénylegényekben, a Csillagosok katonákban, a Fényes szellőkben és sok más Jancsó filmben.
Ma 85 éves Jancsó Miklós.
Drága Miklós, kedves Mester! A Te ateista Istened adjon Neked minden jót. Barátsággal és soha nem múló szeretettel alias Pufi

A Pentagon és én

Ugye én aki 1973-ban hagytam el széphazámat, még bőven disszidensnek számitottam, akivel szemben különböző szankciók voltak életben, hazatérés megtagadás miatt. Ráadásul szemérmetlen módom bitoroltam egy öreg Opel Kaptain kocsit – amit otthon hagytam – s ahhoz, hogy azt elvegyék ,,tőlem,, - távollétemben – el kellett, hogy itéljenek, mert ugye ,,jogállam vagyunk,, - mondta a követségi munkatárs. Igy másfél évet kaptam, egyéves felfüggesztéssel. Gondolom ezt mintegy gondolkodási időnek..

De az ,,ügy,, eldöntetett, nem megyek haza. S ezzel megkezdtem elméleti börtönbüntetésem letöltését.
Arra azonban legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy ennek első állomása egy US Army barak lesz. Nem mondható, hogy gondtalanul ültem a Zindorfi láger melletti autóroncstelepen, amikor a gondolkodási időt sem hagyó ajánlatot megkaptam, hogy mehetek amerikai katonának, illetve a katonasághoz, ,,vakmannak,,! Alairtam, utaztam Kaiserslauternbe és a Vogelweh-i barakban tudtam meg, hogy a vakman, nemes egyszerőséggel: őr. S amikor egy öreg magyar őrmester, akit a II.Világháborúból visszamaradt kategóriába soroltam közölte velem, éjfélkor vegyem fel a ,,fegyveremet,, - én mint civil alkalmazott, hát bizony megremegett bennem a kincstári pejsli.
Egy M 16 volt a kisérőm az éjszaka sötétjébe, ahol fogam hangos kocogása riasztotta a madarakat, akik aztán akkora lármát csaptak a valószinütlenül csendes éjszakába, hogy kénytelen voltam sehova nem irányitott lövésekkel menekülésre birni őket.
Szóval ettől kezdve aztán már kiképzett őr voltam, bár remegő lábakkal, de azzal a vigasszal, hogy ez nyilván onnan dotálódik, hogy civil alkalmazott vagyok. Számtalan történetet őriztem meg vakmanságomból és ahogy a nagyapámnak az I. Világháború volt az örök története, nekem a US Army. Friss nejemnek is számtalan sztoryt meséltem és még az sem tántoritott el ebbéli vehemenciámtól, hogy időnként megjelentek a szemében a gyanú fényei. Tántorithatatlan maradtam. De egy nap aztán már nem is titkolta gyanuját. Arról kezdtem kioktatni, hogy amikor már beleláttam az amerikai hadsereg belső rendjébe – avagy rendetlenségébe – akkor a rémület fogott el és azon ritka képzetek vettek rajtam erőt amikor imádkozni kezdtem. Imáimban mindig azért könyörögtem a teremtőhöz, nehogy valami viadal kezdődjön a ruszkik meg az amerikaiak közt, mert akkor aztán mint az, aki a vesztes oldalon végzi, le kell ülnöm azt a 16 hónapot. Látam az arcán a sajnálat jegyeit. De amikor elmeséltem, hogy egyszer találtam egy barak ajtót ami nyitva volt és ott tátongott üresen és közben a diszpozición az állt, hogy itt 650 db kézigranatnak kellene lennie, kétségbeesésemben felhivtam a Military Policet. Amig megérkeztek már lelki szemeim elött megjelenet a ceremónia, amikor megkapom az amerikai vaskeresztet mert intenziven védtem az amerikai nép vagyonát.
Megjött az MP és egy ideig nézegette a diszpoziciót majd hangos röhögésbe tört ki: hülyék! Nem fogják tudni használni, ugyanis a gyutacsok a 601-es barakban vannak. Kiköpte a rágógumit, rálépett a gázra és otthagyott.
Amikor ideértem a nejem csak annyit mondott: jól vagy apukám?
Egy világ omlott bennem össze. De ma minden helyreállt. Közel 30 év után elégtételt kaptam. Tessék csak elolvasni:
A Pentagon elvesztett 190 ezer kézifegyvert
2007-08-07
Washington - Az amerikai védelmi minisztérium beismerte: nyomát vesztette” 190 ezer olyan kézifegyvernek, amelyet az iraki biztonsági erőknek adott 2004-ben és 2005-ben - derült ki egy washingtoni kormányjelentésből. Főként AK-47 típusú gépkarabélyokról és pisztolyokról van szó, de nem tudják, hova került 115 ezer rohamsisak és 135 ezer más egyéni harceszköz. A számvevőszéki beterjesztés aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az eltűnt fegyverek az iraki lázadók birtokába kerülhettek.

Ugye tetszenek engem érteni?

A hatalom

Napok óta azon gondolkodom, hogy mitől van az, hogy a hatalom megrészegit? Nem tudom. Először azt gondoltam műveltség kérdése az egész, de azonnal felmentést kellett adnom, hisz számtalan okos, kultúrált embert ismerünk a történelem folyamán, akik ennek ellenére nem tudtak ,,bánni,, a hatalommal. Talán azért mert a hatalom komplikáltab, mint a 3.14/alfa.
Szóval hatalom. Ahogy elnéztem a volt iskolaigazgatómat - kis gonosz törpe volt - mindig azon gondolkodtam, miért jár mogyorófa vesszővel? Vajon fél tőlünk vagy csak arra támaszkodik? Mai hatalomgyakorló ismerőseim már késsel járnak - ki tudja mire lesz jó egy ilyen bicsak - és határozottan határozottak. Egyszer a Szendrő Józsi bácsi tartott egy irodalmi estet a Rátkay Clubba - Zsir egy kis savanyúval - a Latinovits Zoli ült mellettem és áhitattal néztük a dirit. A diri kicsit fulladt is meg pösze is volt és nagyon szellemes. Az ellene beérkezett feljelentésekből tallózott. A pécsi feljelentésében az állt, hogy ,,mi, Baranya megyei dolgozók tiltakozunk az ellen, hogy a pécsi szinháznak egy ilyen, már küllemében is kapitalista igazgatója van, aki grófokat, bárókat futatt a szinpadon.... itt a Titó a láncos kutya szomszédságában...,, Ekkorra már a Latinovits lilára verte a combomat és úgy röhögtünk, majd bele gebedtünk.
De másnap a diri diri volt és minden utasitását végrehajtottuk. Tudott bánni a hatalmával.
Most konfliktusom van. Nem értem, hogy az ismerősöm aki szintén hatalomgyakorló, miért nem érti meg, hogy pitiáner módszerei vannak és sajnálatraméltó. De sebaj, majd csak tovább forog a világ.

A bablevesem

Most hogy immár egy hónapja valami szerkentyű határozza meg a szivverésemet, annak ritmusát, azon gondolkodom, hogy akkor ezentúl már a saját érzéseimre nem is hagyatkozhatom? Mondjuk olyan fogalmakat ki kell irtanom a szótáromból, hogy ,,megdobbant a szivem?,, De igy közel a hetvenhez ezzel még csak megbarátkozom, de ha valami meginditóan széptől dobbanna meg a szivem, akkor azzal most majd mit kezdek?
Csak semmi izgalom. Ne emeljen 3 kg-nál többet! Üljön le, álljon fel, ezt vegye be kétszer naponta, ne igyon sok vizet, alkoholt egyáltalán, stb.. Csupa vezényszó az egész. Lassan ugy érzem magam, mintha valami laktanyában élném életem hátralevő részét. A napokban azonban kidolgoztam egy tervet – annak ellenére, hogy soha életemben nem voltam valami preciz jankó – és elhatároztam, hogy ezt a tervet márpedig betartom. Tegnap azonban némi kisértés vett rajtam erőt és miközben a nejemmel és legkedvesebb barátnőmmel vacsoráztam egy füledt kerthelyiségben – azért hogy ő dohányozhasson (s persze egész este nem gyújtott rá) – a nagy duma közben megettem a bablevest. Szörnyű! Ugyanis egész mostanáig mindenhol mindennek a felét ettem meg s másikfelét dagibagben hazavittem. Otthon aztán vagy megettem másnap, vagy megromlott és kodibtam, de nem ettem meg. Most ezt a fránya bablevest megettem. Egész este nem mentem ki a fürdőszobába, mert nem akartam szembenézni azzal a pasassal aki felboritotta a tervemet. Pedig már szembenézhetnék vele, hisz megbünhődött, másnap nem adtam neki reggelit. Igaz nem is volt otthon semmi, de ez csak olyan kifogás, hisz ha nagyon akartam volna ehettem volna zabpelyhet, csak azt meg utálom. Szóval igy elvagyok magammal. A fiam hozott két inget ajándékba Apák napjára. Egy számmal kisebb volt, mint a méretem. Meghatódtam, miközben azon polemizáltam, hogy vajon a fiam üzen most nekem, hogy Dady lefogyni, vagy nem emlékezett az utóbbi években kiharcolt méreteimre? De szépek voltak az ingek. Az egyik ugyan valami szörnyű szinű, dehát mit csináljak ha a sors ugyhozta, hogy a gyerek szinvak. De semmi baj, az a fontos, hogy ő szépnek lássa. Egyébként az is.Ma visszahozta a korábbanelvitt ingeket és kicserélte. Eyek már jók. Pechemre abból amelyiket kevésbé szerettem, volt nagyobb, a másikból nem. De ez az új is nagyon szép. Végignézte ahogy felpróbáltam, majd elmorogta az orra alatt, Dady ez nagy neked.Pedig megettem a bablevest is.

56 és az ünnepek

Valójában nem szeretem a kerek évfordulókat. Azokhoz valahogy olyan elvárások csapódnak, amelyek kificamitják azok tisztességét. Igy vagyok az 56-os forradalom közlegõ 50 éves évfordulójával is.
50 év, bizony komoly idõ egy ember életében s igy arra egyszerûen csak visszaemlékezni is elég mondjuk egy 70 éves embernek. Azért példálódzom ezzel a hetvennel, mert ugye a tudomány mai állása szerint ez azt jelenti, hogy a páciens 20 éves volt akkor amikorra vissza akar emlékezni. Azért mondom, hogy akar mert ugye vannak emberek akiknek a 70 megélt esztendõ esetleg megviselte a memória központját és már arra is emlékszik amire mások - akiknek tiszta maradt a memória központjuk - nem, vagy nem úgy emlékeznek. Nos pont ettõl féltem én mélyen õrzött 56-os titkaimat, amit életem legnagyobb élményeként tartok számon és akkori 17 évem predesztinál arra, hogy ez az emlékezés tiszta legyen.
Ennek a tisztaságnak fontos szerepe van ma, mert ahogy elnézem a mai magyarságot, különösen az amerikai és a kanadai magyarságot, itt olyan ütemben kezdenek születni az 56-os hõsök, meg azok a szegény ,,pesti srácok,, hogyha igy megy akár ismételhetünk is. Bár már nincs Szovjetunió - azaz ellenfél - és igy a világ prolijai sem egyesülgetnek manapság. Kapitalizmus honol a letarolt szocialista frisshajtás fölött és bizony csak a traktoros maradt.
A napopkban láttam a TV-ben, hogy a Moldova 2 kötetes könyvben üvölti világgá, hogy a Kádár volt a XX század legnagyobb magyarja és a Tv-ben vigyorgó Moldova, aki korábban komoly birálója volt a ,,mindenki egyforma,, társadalomnak, arra asszociáltatja az embert, hogy valamelyikünk itt nem normális. A vigyor ami a fején ül már-már ijesztõ - ez megbomlott, mondaná nagyanyám - de lehet, hogy mégis neki van igaza. Mert ki a nyavalya lett volna? Ugyanis az a XX század a maga szarságaival nem termelt ki egyetlen emlitésre érdemes politikust, a Kádár legalább abból a 100 évbõl ellopott 34-et. Ennyit ült az ország tetején.
De vissza a forradalmunkhoz, a forradalmamhoz. Szép volt! Hülyeség, lehet egy forradalom szép, ahol lábánál akasztott embereknek rugdosták szét a fejét? De nekünk, nekünk szép volt. A mi forradalmunk nem a brutalitásról szólt hanem a nyitott telepénzes ládáról. S most ezt a ládát, ennek a ládának az emlékét akarják elvenni tõlünk forradalmár percemberkék. Mindenkinek van egy története. Nekem is. A különbség annyi az enyém az enyém marad, nem kiárusitani való, magammal hordom és vigyázok rá. Magánügyemmé vált a forradalmam mert itt a kufárok között még baja eshet. De mert tiszta és szép, hamvas és megsimogatandó az enyém marad.
Igaz is, vannak itt nagy forradalmárok, akik lõttek! Elõre, föl le és harcoltak az elsõ lehetõségért, hogy elérjék Hegyeshalmot, de sokat a papa rángatott át a nyirkos októberi éjszakán mert õ csak tüzelt, lõtt amerre csak ellátott. Aztán a bécsi lágerban megnyugodott mert Ausztrália várta, ami arra lenek van! Vannak történetek, hõstettek s ahogy az ember elhallgatja õket el se hiszi, hogy elveszhetett a forradalom ekkora túlerõvel azzal a vacak szovjet muszka csapatocskával szemben. Talán valaki köpött. Nálunk ugyanis szoktak köpni. Köpködni. Egymásra is meg egy másra is!
S most itt az ünnep. Mindjárt a nyakunkon. Igen mert ez valóban ünnep még akkor is ha avatatlan kezekbe került a gyeplõ. Dehát lovas nemzet vagyunk, egyszer-egyszer vágtatnunk is kell.
Kedves 56, ne haragudj ránk. Mi valóban október 23-án is felkeltünk, mint minden korábbi napon, csak este már nem úgy feküdtünk le mint minden korábbi napon. Ezt akkor sem értettük igazán. Olyan hihetetlen volt. Ma is az. Õrizd meg magad nekünk. Köszönöm

Tel Aviv

Méltsággal ereszkedik alá a repülõnk Tel Aviv repülõterén. Mintha szõnyegre lépne. Talán arra is lépett. Ábrahám, Mózes, Jézus fonta szõnyegre. A biztonság a legfontosabb ma, de az áhitat mégis inkább átveszi a fenntartás a félelem szerepét. S aztán látva az izraelieket megnyugszunk. Asszimilálódunk hozzájuk. Nincs itt semmi baj. Pár nap és izraeliekké lettünk s aztán megint egy sziréna hangja figyelmeztet, hogy hello, itt azért vigyázni kell. Egy fantasztikus összejövetel - 5000 ember - egyik résztvevõje vagyok. Egy másik a Madonna. Õ ül az elsõ sorban én az utolsóban. Ma este csak ennyi különbség van köztük. Victoria Malawiból az asztaltársunk. Csillogószemú, angol büszkeség. Gyarmatositó õsei után próbál rendet rakni az elhagyott, az ottfelejtett Afrikában. Aidses gyerekekkel foglalkozik. Gyönyörû kórházunk van, - meséli - a Madonna minden évben 7 millió dollárral támogtja a programot. Igen az a íMadonna aki az elsõsorban ül, én meg az utolsóban. Én nem tudom támogatni Malawit, õ tudja. Ma csak ennyi a különbség köztünk. Elõttem áll a sorban kávéért. kivárja a sorát. Nem tolakszik, nem kihivó - egy Addidas tréningruhában és egy szemére húzott baseball sapkában van. Köszönök neki, visszamosolyog. Talán elég is ennyi, hisz ma csak az a különbség köztünk, hogy õ elõttem áll a sorban, amig kávéra várunk. Én csak a szivemet hoztam ide, annak minden szeretetét. Õ a pénzét is. Köszi. Igy vagyunk eggyek a Madonna meg én.
Boldog Újévet.

Egy medal

Az én generációm sietett megszületni, hogy nehogy lekésse a II.Világháborut. Hamar megtanultunk félni és ma is az orrunkban hordjuk az óvóhelyek áporodott levegőjének a szagát. Az én generációm sorba állt, húsért, zsirért, kenyérért... Az én generációm megtanulta a Mint a mókus fenn a fánt és az én generációm már lőtt 1956-ban. Az én generációm meritett a nagykondérból amit gulyáskommunizmusnak hivtak.
Az én generációból sokan voltunk, akik egy nylon szatyorral újrakezdték az életüket és hamar megtanulták a kirakatokba tett ,,Diswasher Wanted ,, tábla mit jelent.
Az én generációm ma is gyorsan eszik, az én generációm megtanult könnyezni bánatában is és örömében is. Ma is itt is az én generációm a legaktivabb és őrzi nyelvét, kultúráját és ehhez voltam én a Nemecsek... Tettem a dolgom.
Ezen az úton az ember termeli az ellenségeit. Ohatatlanul valakiknek az útjába kerül, mások meg irigyek a másik sikerére. Nekem van ebből is abból is. Cipelem magammal. Rosszul esik, de nem haragszom még azokra se akik szándékosan rugtak belém. Azt a csomagot ők vigyék, nekem elég a magamé.
Májusban bajban voltam. Nagy bajban. Kórházba kerültem és 2 napig kómában feküdtem és amikor kinyitottam a szemem feleségem mosolygós tekintetét láttam és ott állt az ágyamnál a fiam. Nem értettem mi történt velem, hisz semmire nem emlékeztem. Le voltam kötözve, beszélni nem tudtam. A fiammal azonnal megértettem magam. A szemünkkel beszélgettünk. Megértette, hogy szabaditsák ki a kezemet és adjanak papirt irni akarok, ha már beszélni nem tudok. Az első mondat amit leirtam: Levittétek a videotapet a TV állomásra?
Köszönöm Önöknek az elismerést. Ennek a jelvénynek tűje van amivel feltűzhető. Nekem az Önök elismerése a tű, ami tartja az életemet. Köszönöm.

Amikor a Kereszt inflálódik

Hullanak a medálok. Igy van ez a nagy évfordulók táján. Most pedig kerek 5O évet köszöntünk. Ilyenkor a mellek szaporodnak. Lihegve várják a biggyesztést. Már az se baj, ha azoktól kapjuk, akik még a nagyülésen ,,mocskos,, koménisták voltak. Ha kereszt, akkor kereszt.
Korábban már leirtam, hogy mifelénk a szabadságharcos nem születik, hanem terem. Terem mint a répa. Itt Kanadában is. Igaz 5O év nagyidő, sok mindenre másként emlékezünk, de arra azért nem gondoltam, hogy az ember elfelejti, vagy megálmodja hány tankot lőtt ki 1956-ban. Egészen friss hősök jelentek meg szép ünnepi Bocskay-ban – már a látvány is meghatóan forradalmi volt. S mindez a magyar diplomácia közremüködésével. Igy ettől a posztkommunista rezsimtől (idézet Orbán Viktortól) – átvették a Keresztet. Semmi nem számit csak fityegjen. Elvek hullanak a porba, kijelentések értékelődnek át egy hét alatt. Ugyanis egy héttel korábban még a fehérhajú főhőstől azt hallhattuk, hogy Antall József mekkora hibát követett el, mert nyirta ki a koménistákat. Na ha szótfogadtak volna a fehérhajú hősnek, akkor ma ki adta volna át és kinek a Keresztjét?
Soha nem hittem, hogy van turáni átok, ma már dokumentálhatom, hogy máig kisér bennünket. S erre még az sem mentség, hogy azt hisszük, hogy ez a szomorú gyülölködés csak a primitiv egyének sajátja.
Köszönni jöttünk befogadó hazánknak, amely békét és nyugalmat adott, annyi megaláztatás, annyi félelem után. De már köszönni sem tudunk békében. Hivatlan ,,vendégek,, brutális tolakodása zavarta békénket, gátlástalan kivagyiságok öltöttek testet. De azért a hangulatát, a kanadai barátaink felé kisugárzó szeretetünk boldog pillanatait nem tudták kisstilű ökörködések megzavarni.
A kereszt viszont erősen inflálódott. Olyan mellekre került ahol kényelmetlenül érzi majd magát, mert a Keresztnek meg van a magához való esze.

Zászlóshajó

Friss tavaszi szél járja be az utcákat és vele frissülnek gondolataink is, - gondolnánk. Persze messze nem igy van. Alig vagyunk túl azon a sokkon, hogy valakik Kádár csontjaival randalirozva megin egyszer visszalöktek bennünket Ázsiába. Nem mintha a nyugati civilizáció nem ismerne hasonló eseteket, de mégis. Mi, a büszke magyarok ,,hirek,, lettünk a világban kis belterjes botrányunk miatt és még azt is Kádár szimpatizánsá tettük aki eddig nem volt az. Ez van otthon! De itt sem sokkal rózsásabb a helyzet, hisz mindenki magyarázkodik, - akinek magyarázkodni valója van – és a legelemibb szólás és véleményszabadsághoz való jogunkat akarják elvitatni Örkény féle percemberkék. Igazuk van. Meg is kellene szabályozni ezt a népséget. Ha mással nem egy kis diktátummal, hisz a demokrácia nem mindig müködik a kedvünkre. Kicsit szégyelem magam, mert szónélkül végigültem ezt az okfejtést, én a szabadság bajnoka. Ugylátszik a meglepetés csodákra képes és némaságra birja az embert. Dehát miért ne lepődnénk meg egy ilyen épületes marhaságon, különösen akkor, amikor az illető már itt született, itt nőt fel és feltehetően ennek a kanadai demokráciának tisztelője, követője, sőt akár megtestesitője is lehetne. De nem az! Szerinte egy intézményt nem mindig lehet demokratikusan vezetni. Ez is lehet, különösen ha az az intézmény tradicióiban nem hordja a demokrácia jegyeit, könnyebben csábul az ember. Ha meg azt is komolyan vesszük, hogy az előadó ,,zászlóshajóként,, aposztrofálja az épületet, hát akkor meg akár egyet is érthetünk a dologgal, hisz a hajón a Kapitány az úr! Zászlóshajó! – valójában szép hasonlat, még akkor is ha néhány kérdés e pillanatban megválaszolatlan. Ugyanis ennek a hajónak van egy Kapitánya, aki büszkén ott áll a hajó orrába és messzire nézz a semmibe. Hátul a mindigkéznélvan fütő lapátolja a szenet és a hajó halad, lassan bandukolva, belterjesen. De hol van a legénység? Miféle zászlóshajó az amelyiknek csak Kapitánya és fűtője van? Ki fogja kifesziteni a vitorlákat, hogy energia takarékos világunkban a kiöregedett kazánoknak besegitsen? Itt hiába jön a napkelte, a naplemente, a fedélzerte nem jön fel senki, mert a hajó üres. Ha megkérdezed a Kapitányt hogy hova lett a legénység, félvállról egy idézettel válaszol: Könnyebb evezni nélkülük – mondta Bunte Charles – mindig mindenbe beledumálnak és csak kiisszák a piát. Részegen pedig eljár a szájuk is. Marad a fütő. A fütő mindent tud. Komoly gyakorlata van. Korábban egy másik hajón is megszervezte a lázadást. Sikeres ficko. Itt is aranyat ér. Még az üres hajón is talál jelenteni valót. S ez nem semmi! A Kapitány pedig hallgat rá. Megértik egymást. Megértem. Közben a hajó megy. Halad. Senki nem tudja hova megy. De megy. Mint a gőzös Kanizsára. Miért pont Kanizsára? Mert ott még laknak optimista ,,legények,, akik hisznek abban, hogy benépesül egyszer még ez a hajó, kerül rá zászlós is, ha már zászlóshajó.
2007. május 06.