FALUDY

Tudtam, hogy haza kellene mennem. Az orvos nem engedett. Igy nem egyszerű most ,,beszélgetni,, Veled, hisz már nem válaszolsz, ami korábban nem volt jellemző találkozásainkra. Ma köszönnöm kell, mindent, mindenért köszönetet kellene mondanom, amit Tőled kaptam.
Polgár-pukkasztó egyéniséged mindig lenyűgözött, ismereteid behatárolhatatlan tárháza pedig nyitva állt nekünk, a csibéidnek, akik körülültünk és hallgattunk és figyeltünk Rád. Egyedül vigyázni nem tudtunk Rád, azt soha nem hagytad.
Amikor 1975-ben megismertelek Torontóban, egy korszak érkezett az életembe, egy korrepetitor aki attól kezdve foltozgattad lyukas műveltségünket. Lekötelező volt a bizalmad, amit egy naiv kisfiú egyszerűségével lövelted felénk. S most elmentél...
Amikor a Kibédy Ervin itt volt nálam, úgy a 80-as évek közepén egyetlen dolgot kért tőlem: Vigyél fel a Faludyhoz! Jó barátom volt az Ervin, nagyszerűen verselt, azt hittem a verseit fogja megmutatni. De nem azokat szerényen elhallgatta. Két dolog miatt kérte: tudta, hogy vannak madaraid - ami közös hobbytok volt - és csak egyszerűen látni akart. Igen, csak látni. Megismerni azt az embert aki egész ifjúságunkban, akár egész életünkben maga volt a misztikum. A betiltott, a mumus, a zseni, aki nincs avagy nem is tudjuk hol van. S egyszercsak előkerül s ugyanolyan hús vér mint mindenki más, csak egy kicsit azért mégis más. S ez a másság volt a misztikum lényege.
Faludy György a Villion forditó költő, kinek a verseit egy rendszer letagadta, betiltotta.
Drága Gyurikám Isten Veled! Ha hazamegyek már csak egy virággal a kezemben állhatok sirhantod előtt. De búcsúzni nem tudok és nem is akarok.
Hogy is van a Western Ausztrália cimű versedben?
De azt a hattyut elviszem haza!