Amikor a Kereszt inflálódik

Hullanak a medálok. Igy van ez a nagy évfordulók táján. Most pedig kerek 5O évet köszöntünk. Ilyenkor a mellek szaporodnak. Lihegve várják a biggyesztést. Már az se baj, ha azoktól kapjuk, akik még a nagyülésen ,,mocskos,, koménisták voltak. Ha kereszt, akkor kereszt.
Korábban már leirtam, hogy mifelénk a szabadságharcos nem születik, hanem terem. Terem mint a répa. Itt Kanadában is. Igaz 5O év nagyidő, sok mindenre másként emlékezünk, de arra azért nem gondoltam, hogy az ember elfelejti, vagy megálmodja hány tankot lőtt ki 1956-ban. Egészen friss hősök jelentek meg szép ünnepi Bocskay-ban – már a látvány is meghatóan forradalmi volt. S mindez a magyar diplomácia közremüködésével. Igy ettől a posztkommunista rezsimtől (idézet Orbán Viktortól) – átvették a Keresztet. Semmi nem számit csak fityegjen. Elvek hullanak a porba, kijelentések értékelődnek át egy hét alatt. Ugyanis egy héttel korábban még a fehérhajú főhőstől azt hallhattuk, hogy Antall József mekkora hibát követett el, mert nyirta ki a koménistákat. Na ha szótfogadtak volna a fehérhajú hősnek, akkor ma ki adta volna át és kinek a Keresztjét?
Soha nem hittem, hogy van turáni átok, ma már dokumentálhatom, hogy máig kisér bennünket. S erre még az sem mentség, hogy azt hisszük, hogy ez a szomorú gyülölködés csak a primitiv egyének sajátja.
Köszönni jöttünk befogadó hazánknak, amely békét és nyugalmat adott, annyi megaláztatás, annyi félelem után. De már köszönni sem tudunk békében. Hivatlan ,,vendégek,, brutális tolakodása zavarta békénket, gátlástalan kivagyiságok öltöttek testet. De azért a hangulatát, a kanadai barátaink felé kisugárzó szeretetünk boldog pillanatait nem tudták kisstilű ökörködések megzavarni.
A kereszt viszont erősen inflálódott. Olyan mellekre került ahol kényelmetlenül érzi majd magát, mert a Keresztnek meg van a magához való esze.