Tel Aviv

Méltsággal ereszkedik alá a repülõnk Tel Aviv repülõterén. Mintha szõnyegre lépne. Talán arra is lépett. Ábrahám, Mózes, Jézus fonta szõnyegre. A biztonság a legfontosabb ma, de az áhitat mégis inkább átveszi a fenntartás a félelem szerepét. S aztán látva az izraelieket megnyugszunk. Asszimilálódunk hozzájuk. Nincs itt semmi baj. Pár nap és izraeliekké lettünk s aztán megint egy sziréna hangja figyelmeztet, hogy hello, itt azért vigyázni kell. Egy fantasztikus összejövetel - 5000 ember - egyik résztvevõje vagyok. Egy másik a Madonna. Õ ül az elsõ sorban én az utolsóban. Ma este csak ennyi különbség van köztük. Victoria Malawiból az asztaltársunk. Csillogószemú, angol büszkeség. Gyarmatositó õsei után próbál rendet rakni az elhagyott, az ottfelejtett Afrikában. Aidses gyerekekkel foglalkozik. Gyönyörû kórházunk van, - meséli - a Madonna minden évben 7 millió dollárral támogtja a programot. Igen az a íMadonna aki az elsõsorban ül, én meg az utolsóban. Én nem tudom támogatni Malawit, õ tudja. Ma csak ennyi a különbség köztünk. Elõttem áll a sorban kávéért. kivárja a sorát. Nem tolakszik, nem kihivó - egy Addidas tréningruhában és egy szemére húzott baseball sapkában van. Köszönök neki, visszamosolyog. Talán elég is ennyi, hisz ma csak az a különbség köztünk, hogy õ elõttem áll a sorban, amig kávéra várunk. Én csak a szivemet hoztam ide, annak minden szeretetét. Õ a pénzét is. Köszi. Igy vagyunk eggyek a Madonna meg én.
Boldog Újévet.