Egy medal

Az én generációm sietett megszületni, hogy nehogy lekésse a II.Világháborut. Hamar megtanultunk félni és ma is az orrunkban hordjuk az óvóhelyek áporodott levegőjének a szagát. Az én generációm sorba állt, húsért, zsirért, kenyérért... Az én generációm megtanulta a Mint a mókus fenn a fánt és az én generációm már lőtt 1956-ban. Az én generációm meritett a nagykondérból amit gulyáskommunizmusnak hivtak.
Az én generációból sokan voltunk, akik egy nylon szatyorral újrakezdték az életüket és hamar megtanulták a kirakatokba tett ,,Diswasher Wanted ,, tábla mit jelent.
Az én generációm ma is gyorsan eszik, az én generációm megtanult könnyezni bánatában is és örömében is. Ma is itt is az én generációm a legaktivabb és őrzi nyelvét, kultúráját és ehhez voltam én a Nemecsek... Tettem a dolgom.
Ezen az úton az ember termeli az ellenségeit. Ohatatlanul valakiknek az útjába kerül, mások meg irigyek a másik sikerére. Nekem van ebből is abból is. Cipelem magammal. Rosszul esik, de nem haragszom még azokra se akik szándékosan rugtak belém. Azt a csomagot ők vigyék, nekem elég a magamé.
Májusban bajban voltam. Nagy bajban. Kórházba kerültem és 2 napig kómában feküdtem és amikor kinyitottam a szemem feleségem mosolygós tekintetét láttam és ott állt az ágyamnál a fiam. Nem értettem mi történt velem, hisz semmire nem emlékeztem. Le voltam kötözve, beszélni nem tudtam. A fiammal azonnal megértettem magam. A szemünkkel beszélgettünk. Megértette, hogy szabaditsák ki a kezemet és adjanak papirt irni akarok, ha már beszélni nem tudok. Az első mondat amit leirtam: Levittétek a videotapet a TV állomásra?
Köszönöm Önöknek az elismerést. Ennek a jelvénynek tűje van amivel feltűzhető. Nekem az Önök elismerése a tű, ami tartja az életemet. Köszönöm.